Lucien irodája

Folyt. köv. ~Lucien szobájából~

& Lucas

*Valahogy természetesnek tartottam, hogy mi kézen fogva lépünk be az étterembe, mikor Lucas rákérdez még egy forró pillantással is jutalmazom.*
-Azt akarom, hogy tudják, az enyém vagy.*vigyorgok rá, és én is szorítok a kézfogáson, a következő kérdésre csak bólintok, hogy igen az irodámba megyünk, se kedvem se energiám azt nézni, hogy a placcon hogy dolgoznak az újak és a régiek. Lassan lépdelek Lucas mellett az irodámig, néha egy biccentéssel köszönök a személyzetnek, majd ahogy az ajtóhoz érünk ráhúzok kedvesem fenekére, ezzel tessékelve az ajtón belülre. Ám amint belépek mögötte meg is állok, és fekete felhők gyűlnek a fejem fölé. Ilyen régóta nem jártam volna erre? Az a sok papír lelombozza a kedvem, bevágom az ajtót, mérgesen fújtatok, majd ahogy az asztalhoz lépek egy egyszerű mozdulattal lesöpröm a papírokat onnan. Összeütöm a kezem, és gyermeki mosoly villan fel az arcomra.*
-Készen vagyok!*jelentem ki büszkén és vidáman. Intek az én drágámnak, hogy jöjjön közelebb, én elterpeszkedek a székemben, és felsőbbrendű pillantásokkal nézek a földön fekvő papírokra, aztán nevetni kezdek. Életemben nem volt még ennyi dolgom mint most, és több kedvem van Lucassal foglalkozni, mint holmi papírokkal... Ezt miért nem tudták megcsinálni a fiúk? Béna és lusta dögök... Fizetés megvonás, vagy plusz munka? Miközben ezen gondolkozom az ölembe húzom az én drágámat és csókot követelek.*

*Esküszöm ennyi dolgot egyszerre még nem láttam, papír hegyek vannak az asztalomon, ennek pedig kimondottan nem örülök. Hogy miért? Mert ez munkával, nagyon sok munkával jár. Komolyan, mintha másról sem szólna az életem, csak a papírokról. Így érkeznek a földre egyetlen "varázs suhintással". Ne terpeszkedjenek az asztalomon. Elhelyezkedek a kényelmes székemben, és már invitálom is Lucast közelebb. Ahogy az ölembe ül már követelem is a nekem kijáró csókot, az nem zavar, hogy mit mondott, majd egyszer készen leszek a dologgal. Elvigyorodok ahogy nem tud elszakadni, ezt már szeretem, komolyan nincs kedvem itt lenni, haza akarok menni! Lucassal, az ágyban! Persze ahogy szenvedsélyes csókot ad, nekem sem kell több. Felmorranok egyik kezem a combjára csúszik a másikkal pedig szorosabban ölelem. Ha ezt mér sokáig csinálja akkor tényleg nem fogok dolgozni, bár ez sem érdekel igazából.*
-Mond meg nekem miért vagy ennyire jó?*nyögöm a csókba, ahogy az őt ölelő kezem már a pólója alatt feszül. Néha olyan szívesen a bőre alá bújnék. Főleg most, hogy mindenem az övé újra. Egy szempillantás alatt ültetem fel az asztalra és úgy csókolom tovább.*
-Nem akarok dolgozni! Ments meg!*kérem tőle szinte már vinnyogó hangon, aztán elnevetem magam.*
-Megcsinálom a felét és a tiéd vagyok. Többnyire csak alá kell írnom őket.*dünnyögöm az újabb csókba, aztán leguggolok, hogy elkezdjem összeszedni a lesöpört papírokat. Nehéz az élet, de sokkal szórakoztatóbb ha gyerekes vagy. Egyik kezemmel felszedtem a papírokat, a másikkal pedig az asztalt fogtam Lucas combjai között. Kezdett idegesíteni, hogy folyton szétcsúsznak a papírok, így a végén már egyesével pakoltam fel az asztalra.*
-Na most hogy ez megvan, kell egy toll...*magyarázok csendben, de a következő pillanatban már ahogy áthajolok az asztalon Lucas ajkait csókolom.*
-Meg van!*mutatom fel diadal ittasan a tollat a kis akcióm után, majd visszaültem a székembe és onnan pislogtam fel szerelmemre.*
-Simán lehetnél az asztal díszem, elnéznélek egész nap, és mindjárt gyorsabban telne az idő is.*jegyzem meg elgondolkodva, a vigyor pedig letörölhetetlen a képemről. Aztán végre kezembe veszem az első papírt, és elhúzott szájjal futom át. Ez rosszabb, mint gondoltam. Végül kicsit szétfeszítem Lucas combjait, leteszem a papírt közéjük és aláírom egy "anyád" közlésével együtt.*

*Azt hiszem mind a ketten, inkább mást csinálnánk, de rám vár a munka, amit el is kezdek ímmel-ámmal csinálni, olyan tessék lássék módszerrel. De valójában többet nézem Lucast, mint a lapokat. Már robot szerű mozdulatokkal írom alá őket, van aminek csak a címét olvasom el, főleg ha bérpapírról van szó. Mikor kedvesem lerúgja a cipőit és végig simít a combomon felmorranok. Ha még egy ilyet csinál akkor toll eldob, és ami belefér. Még öt lap, és elszáll minden türelmem, a negyedén nem vagyok túl, Lucas pedig olyan édesen ül szétnyitott lábakkal az asztalomon, hogy nem bírom tovább.*
-Jó nézni ahogy szenvedek?*kérdezem tőle, felpillantva rá, sötét tekintettel. Lassan mosoly kúszik ajkaimra, aztán a következő percben az ölembe húzom. Ajkaira tapadok, és szorosan ölelem. Ujjaim a felsője alá csúsznak, hogy a következő percben leszedjem róla. Az sem érdekel, ha netalán tán ellenkezik. Most kívánom, és kész. Elszakadok ajkaitól, és a nyakát veszem célba, rendesen ki is szívom. A nyers vágy teljesen elveszi az eszem, és nem tudok mással foglalkozni... Csak azt látom magam előtt, ahogy magamévá teszem a dolgozó asztalomon. Combjain simítok végig, a belső oldalon, aztán egyre feljebb csúsznak az ujjaim. Már nem sok hiányzik ahhoz, hogy kibontsam a nadrágjából, de ekkor persze kopognak. Jellemző. Felmorranok, és közlöm, hogy később is ráér, most mással vagyok elfoglalva, nem érdekel a válasz de uram sürgős. Nyomatékosítom, hogy amíg nincs a halálán valaki, ne merészeljenek zavarni. Hallom az eltávolodó lépteket, aztán vigyorogva nézek Lucasra. Szabad a terep. Persze az ajtó nincs bezárva, és nem is szándékozom, a "veszély" és a lebukás érzete, csak még jobban felcsigáz.*
-Ott tartottunk, hogy...*nézek ártatlanul az én drágámra, majd újabb csókot követelek, és folytatom az édesgetését. Most már nem szándékozom megállni amíg ruha nélkül nem látom újra. Aztán végre elérem a nadrág gombját, és egy laza mozdulattal ki is gombolom az említett ruhát. Valahogy ki nem állhatom ha várnom kell, ez most is így van, megemelem Lucast és lejjebb tolom róla a nadrágot, aztán visszaültetem az asztalra, és a szűk farmernek búcsút intünk.*

+18

*Tényleg nem érdekel, hogy ki kopogott, az sem, hogy miért tette, mert elküldöm, fontosabb és élvezetesebb dolgom van annál, minthogy a személyzet ügyes bajos dolgait hallgassam. Lucast az ölemben tartom egy ideig, csók csókot követ, aztán egyik ruha a másikat, Ő pedig már újra az asztalomon ücsörög, sötét pillantással nézek végig rajta és felnyögök, egyszer sem éreztem ilyen kínzó vágyat iránta, most és azonnal meg akartam kapni. Ahogy kiszabadít a nadrágomból újra megcsókolom, eldől az asztalon én pedig végig simítok rajta, lassan szinte becézve a bőrét, végül úgy helyezkedek, hogy érezzen, érezze mennyire vágyom rá. A behatolás pillanatában ráhajolok, és keményen megcsókolom. Lassan mozogni kezdek benne, megtámaszkodva mellette az asztalon. Párszor végighúzom ujjaimat a férfiasságán, majd újra a nyakára tapadok, nem bírom ki hazáig, itt van velem, miért ne tegyünk az élvezetért? Ő az enyém, én az övé, pont kész, nincs mese. Aztán gondoltam egyet, kihúzódtam belőle, és visszaültem a fotelembe, onnan néztem rá kihívóan, hogy akkor most jön és folytatjuk, vagy így maradj felhúzva de kielégületlenül?*

+18

*Milyen édes érzés mindig Lucasban lenni, és ezt senki sem tudja igazán. Soha senkinek nem fog ez megadatni, hiszen Ő az enyém. Most is úgy veszem birtokba a testét, mint eddig mindig. Imádok benne lenni, ilyenkor úgy érzem, hogy egyek vagyunk. Először csak lassan mozgok benne, majd egy csókot követve gyorsítok a tempón, végül elhúzódok tőle és visszaülök a székembe, arra unszolva, hogy jöjjön és lovagoljon meg. Nem is kell rá sokat várnom, lemászik az asztalról, és az ölembe ül, pontosan rám. Felnyögök az élvezettől, ahogy csókra hajol úgy szorítom magamhoz, percek múlva már nyakát kényeztetem élvezem ahogy mozdul rajtam, minden kis idegszálammal ráfigyelek. Egyik kezemmel a hajába túrok, a másikkal pedig kettőnk közé nyúlok, hogy rásegítsek az élvezetére. Én is mozdulok vele, ekkor elélvez. Sötét lesz a tekintetem, ahogy kis kezeivel a vállamba kapaszkodik, majd közelebb húz egy csókra. Készségesen viszonozom, és mire én is elélveznék, neki már másodszorra megy a dolog. Mér mozdulok benne párat és hangosan nyögve élvezek mélyen belé. Épp ekkor nyitnak be az irodába, még a levegő vétel sem ment rendesen, úgy kaptam fel a fejem az ajtó felé. Lucasra kulcsolódik a kezem, birtoklón ölelem, és húzom magamhoz, miközben a válla felett lesek az ajtóban ácsorgó fiatalabb felszolgálóra.*
-Na mi van? Mit akarsz?*kérdezem tőle, villogó szemekkel, semmi esetre nem engedném el az én egyetlenemet, de most minden figyelmem arra irányul, hogy ez az új gyerek mit akar. Persze éhesen bámulja aki az enyém. Oldalra billentem a fejem, majd kicsit összeszaladnak a ráncok a homlokomon.*
-Itt nincs szendvics. Azt kinn a pultba kérjed!*vetem oda nyersen, majd az ajtó felé hajítom az egyik levélbontó kést.*
-Azt mondtam senki se merjen zavarni!*emelem fel a hangom, majd egész addig nézem Pault, míg ki nem megy!*

+18

*Mennyire tudtam, hogy Lucas ki fog akadni, amint becsukódik az ajtó már száll is le rólam. Felmorranok, még ez a kis súrlódás is jól esik tőle. Utána akarok nyúlni, hogy ne menjen olyan messzire, de későn reagálok. Valójában igen felpaprikázódtam azon, hogy megzavartak minket. Mikor letörli rólam az élvezetét sötéten meredek rá, miért ilyen kis...*
-Körülbelül kettő perccel ez előtt még jól esett szétesni az ölemben... És nem, képzeld lesz@rom, hogy mi megy a hátam mögött. Majd ez is elmúlik. Tudják, hogy nem vagyok nőfaló, mást jobban szeretek, nem egy alkalmazottammal volt már viszonyom, tehát innentől a témát jegelhetjük is.*közlöm ingerülten, ahogy felkapja magára a boxerét elvigyorodok, de kár, hogy ennek az egésznek még nincs vége. Mikor a kanapéra mutat újra elsötétedik a pillantásom.*
-Talán jobban jársz ha elkísérlek odáig.*hangom egy oktávot mélyül ahogy felállok a fotelemből, majd egy határozott mozdulattal megfogom kedvesem karját, magamhoz rántom és éhesen veszem birtokba ajkait, közben pedig lassan a kanapé felé vezetem. Ahogy odaérünk nem is bírom tovább, lelököm az ülőalkalmatosságra. Egy pillanatig csak nézek le rá, szinte felfalom a két szememmel, aztán a következő pillanatban az anyag szakadását lehet hallani és Lucas már megint boxer nélkül van. Csábító mosolyt küldök felé, ahogy rá mászok, aztán egy csók közepette teszem újra magamévá, mert miért ne. Hiszen az enyém és én megtehetem. Viszont most kicsit sem vagyok finom, azonnal kitöltöm, az is lehet, hogy erőteljesebben, mint azt megszokhatta tőlem. Pedig aztán tényleg nem rajta akarom levezetni a felgyülemlett feszültséget, mert ránk nyitottak. De most nagyon nem tudom kontrollálni magam, bekeményítek, pedig valójában nem akarok.*
-Tudod én ott veszem el és azt ami nekem jár, ahol akarom. Megszokhatnád.*lihegem a nyakába, aztán meg is harapom, egyáltalán nem finoman, és tudom, hogy ezért majd jár a bocsánat kérés, de jelen helyzetben semmi mást nem akarok, csak befejezni rendesen amit már elkezdtünk. Konkrétan azzal is tisztában vagyok, hogy most nem fogok arra figyelni, hogy Lucasnak is jó legyen, de majd kiengesztelem ha megszólal a lelkiismeretem. Őrült tempót diktálok még magamhoz képest is, hangosan nyögve adom a tudtára, hogy újra a csúcsra jutottam miatta. Kicsit ránehezedek míg csillapítom a légszomjam, majd kihúzódok belőle, és gyermeki mosollyal indulok vissza a ruháim felé, hogy eztán befejezzem a mai napi munkám. De persze előtte elhaladok a bőrrel fedett ajtó előtt amibe beleállt a levélnyitókés azzal a kezemben ülök végre vissza az asztalomhoz. Miközben a papírokat töltöm ki néha ránézek Lucasra is. Gondom ezután majd számíthatok egy kiadós veszekedésre is.*

*Valahogy nem érdekelt, hogy Lucas mennyire nem akarta ezt az egészet, abban a pillanatban nem zavartattam magam. Dühös voltam amiért ránk nyitottak és mérges amiért Lucas ilyen kicsinyesen elkezdett sápítozni. Konkrétan mindent lesz@rtam magam körül, csak arra figyeltem, hogy nekem jó legyen, más nem is érdekelt. Nem válaszoltam a Kedves kérdéseire, inkább a lényegre tértem. Az aktus után ismét kinyílt a szája Lucasnak. Dühösen csaptam a tollat az asztalra, majd végül nyájas hangon szólaltam meg.*
-Igen, képzeld alkalmazottakkal volt viszonyom, keményen mindegyik dolog tartott két napig. Nem, sajnos nem mellett volt, de ők legalább nem nyávogtak, ha ránk nyitottak.*válaszolok először az első kérdéseire, majd felállok ahogy ő az ajtó felé indul.*
-Hová hová bárányka?*kérdezek rá sötéten, miközben én is az ajtó felé indulok, pillantásommal végig Lucast nézem, jelen esetben még a bűntudat szikrája is elkerül jó messzire. Megint kezdek kijönni a sodromból, mióta megcsalt azóta elég sokszor műveltem.*
-Tudod, Lucas... Lehet, hogy melletted kellett volna művelnem azt az alkalmazottakkal, és akkor nem fájt volna annyira amikor megcsaltál, de mivel ez jóval előtted volt, így úgy gondolom nem jogos hogy kérdőre vonsz. Miután az életembe léptél úgy éreztem miattad meg is halnék, szólnod sem kellene. Inkább azt mond meg, hogy most hova mész?*nyitom ki az ajtót egy lemondó sóhaj kíséretében. Ellépek onnan és visszasétálok az asztalomhoz. Háttal állok neki, egyszerűen nincs erőm megfordulni. Még ha meg is bántottam most, az a tüske amit Ő szúrt belém, kicsit nagyobb.*
-Visszamész a nagybátyádhoz és elhagysz? Vagy megkeresed azt a személyt akivel sikerült félre lépned? Esetleg az a fószer aki abban a bárban akart magának? Ő is számításba jöhet?*kérdezek rá csendesen, miközben választás elé állítom Lucast. Az ajtó nyitva, csinál amit akar. Megereszkedett vállakkal ülök vissza inkább a papírokhoz és folytatom a szignózást. Egy pillanatra elátkozom a percet mikor beléptem a Red Sea Club ajtaján akkor este, és észre vettem a kedvesemet amint az a nagy darab állat hozzá ér. Ha akkor nem avatkozok közbe akkor most nem tartanánk itt. A következtetés... Már megint minden az én hibám. Remek érzés. Egy pillanatra felemeltem a fejem, majd Lucas felé hajítottam a kocsi kulcsot.*
-A tiéd a döntés, nem szólok bele semmibe.*közlöm fagyosan ahogy padlót ér a kulcs a lábánál.*

*Fogalmam sincs hogy jutottunk ide. Már azt sem tudom mit akarok. Egyszerűen elegem van. Cs3ssze meg csak ránk nyitottak... Miközben Lucast hallgatom minden erő és düh elszáll belőlem, nem marad más csak valami szomorúság. Lehet, hogy mégsem gondoltam át én rendesen ezt a legyünk megint egy pár dolgot? Mire felfognám, hogy mit is teszek, már nyitva van az irodám ajtaja Lucas előtt, és a kocsikulcsot dobom elé. Furcsa csend telepedig az irodára, már nem tudok mit mondani, egyszerűen csak egyedül akarok akarok maradni. Ám Lucas kis kérdései megsebzik a szívem. Legszívesebben üvöltenék, hogy igen, hagyjon békén, csináljon amit akar. Csak ne szóljon már többet. Inkább a papírokra figyelek, vagyis nagyon akarok, de tudom, hogy nem megy. Lucas mellém lép, épp mikor újabb aláírást készítenék. Azt veszem észre, hogy a saját nevem helyén Lucasé áll. Felpillantok rá, nem sok hiányzik, hogy könnyezni ne kezdjek, valahogy el tudom képzelni, hogy most Lucas hogy érez. Bátortalanul nyújtom felé a kezem, nem tudom, hogy reagálna rá, ha egyszerűen magamhoz vonnám. De még így is messze van. Most túl messze. Aztán meggondolom magam, visszahúzom a kezem, az arcom szomorú, már a sírás határán állok, lassan felállok a székből, úgy nézek le rá, aztán közelebb lépek.*
-Ha elhagysz, inkább meghalok.*suttogom, miközben felemelem a kezem, végig simítok az arcélén, majd szabad kezemmel közelebb húzom, úgy ölelem magamhoz.*
-Ne haragudj rám. Ígérem többet nem fordul elő. Nem rád voltam mérges, csak megijedtem...*suttogtam a hajára, féltem megcsókolni, nem tudom hogy venné magát a dolog. Azt viszont tudtam, hogy Lucas nélkül fél ember sem vagyok.*
-Igyekszem visszafogni magam, de tudod, hogy melletted nem tudok józanul gondolkodni.*fogom meg a kezét és a kanapé felé indulok vele. Ott leülök és magammal húzom. De most nem az ölembe, mint szoktam, csak magam mellé. Kicsit úgy fordulok, hogy vele szembe lehessek, majd a tekintetét keresem.*
-Tudod, hogy mindent megtennék érted, amit az előbb műveltem...*kezdek bele tétován, majd a hajamba túrok idegesen.*
-Tényleg nem én voltam, sajnálom, mérhetetlenül haragszom magamra. Talán jobban is, mint te rám. Mond meg hogy tegyem jóvá?*nézek a szemeibe esdeklőn, továbbra is szorongatva a kezét. Várom, hogy kimondja az ítéletet.*

*Ahogy becsukódik az ajtó fellélegzek, de csak egy kicsit. Legalább Lucas marad. Ahogy asztal mellé sétál nem bírom tovább, hogy ne érintsem, hogy ne érezzem, felállva lépek közelebb hozzá, hogy végre megölelhessem. Megnyugtassam... Ez csak egy hüŁye félreértés volt. A kanapéhoz húzom, ott pedig leülünk, igyekszem mindent elmondani neki, de nehezemre esnek a szavak. A várva várt lelkiismeret jobban gyötör, mint szokott. Lassan már nem merek az én Kedvesem szemeibe nézni. Mikor megszólal továbbra is a kezeit szorongatom, ahogy közli, lehetséges, hogy vérzik elhúzom a szám, már most megfogadom, hogy nem érek hozzá egy hétig ha csak ő nem kér meg rá. Ami biztos, hogy én nem haragszom rá. Nem is értem hogy feltételezheti, egyszerűen csak dühös lettem, de nem rá. Hagyom, hogy végig mondja amit akar, aztán mikor az utolsó kis szó is elhagyja ajkait közel húzom magamhoz, majd lassan szinte már félve csókolom meg.*
-Én is szeretlek.*suttogom a csókba és lassan az ölbe vonom, úgy ölelem át. Valamiért nem bírom ha veszekszünk, ki nem állhatom és ha újra elveszítem egy hülyeségem miatt, akkor Isten a tanúm rá, hogy végzek magammal. Mikor elszakadok ajkaitól hozzábújok, mélyet lélegzek kellemes illatából, majd újra a szemeit keresem.*
-Neked végképp nem kell semmit jóvá tenned, mondom, hogy nem rád haragudtam Lucas. Egyszerűen beütött egy idióta szindróma... Láttam hogy néz rád az alkalmazottam, bekattantam, sajnálom.*magyarázom csüggedten, valójában mindenkire féltékeny vagyok, és az a baj, hogy mindig Lucas issza majd meg a levét.*
-Gyere segíts nekem, még van pár papír, és egyet a te neveddel írtam alá, szóval azt újra kell nyomtatni.*mosolygok rá, majd lassan felállok, de a fiú kezét semmi pénzért nem engedem el. Ha ezzel a pár papírral kész vagyunk ebédelünk és itt sem vagyunk.*
-Kitaláltad már, hogy mit szeretnél enni?*kérdezek rá, ahogy újra az asztalnál álltunk és a papírokat figyelem, ennek a felét még így is haza kell vinnem.*

*Tényleg néha kicsit sokat képzelek a dolgokba és túl hamar kapom fel a vizet, de hát kit izgat? Lucas az enyém és kész! Persze meglepődik a válaszomon, de most nem tudok vele mit kezdeni.*
-Úgy ahogy egy kiéhezett pasi nézhet... Úgy ahogy csak én nézhetek rád.*közlöm morogva. Csendesen hallgatom Lucas véleményét, majd mosolyogva csókolom meg. Azért örülök neki, hogy csak én kellek neki, ezzel mindig meg tud nyugtatni, szeretem és nem akarom újra elveszíteni. Aztán az asztalhoz sétálunk, miközben közlöm, hogy az egyik papírt az Ő nevével írtam alá, megtartja... Kész a srác, nagyon szeretem. Percekre tűnik el, nem értem a dolgot, ráadásul nem is szól, de nem foglalkozom vele, tudom, hogy visszajön. Így is lesz, az elrontott papír miatt hoz egy másikat. Lehúzom magamhoz és megcsókolom, így köszönöm meg, hogy foglalkozik velem. Persze aztán rákérdezek az ebédre is. A válaszára sunyi mosoly suhan át a képemen.*
-Szerintem az előétel után jár a főétel, majd pedig jöhet a desszert.*vigyorgok rossz fiúsan majd befejezem a maradék pár lapot, végül Lucast kézen fogva kisétálunk az étterem részbe.*

*Van amikor azt kívánom, hogy csak én láthassam, mindig, minden pillanatban. Hogy senki se nézhesse az én páromat, de persze tudom, hogy nem dughatom el a világ elől, pedig szívesen megtenném. Miután túltárgyaltuk a dolgot a személyzetről befejezem a papírmunkát, végül az étterem felé vesszük az irányt. Kézen fogva húzom ki az étteremrészbe, ott is egy félre eső asztalhoz ülünk. Persze egyből jönnek, felveszik a rendelést, újra magunkra maradunk. Kiéhezetten pislogok Lucasra, majd mélyet sóhajtok.*
-Tényleg nem akartam fájdalmat okozni.*bujkál bennem rendesen az önutálat, sosem gondoltam volna, hogy megbántom Lucast. Mardos a bűntudat, valahogy ki kell engesztelnem. Remélem sikerülni fog.*
-Mit szeretnél este csinálni? Egy buli? Mozi? Romantikus elvonulás a világ elől?*igazából nem tudom mit találjak ki, hogy kicsit nyugodtabbak legyünk. Nem igazán tűrném meg, hogy most sokan legyenek a közelünkben, de érte bármit kibírok.*

*Az az igazság, hogy ha nem nyilvános helyen lennénk, már rég Lucasban ejtőznék. Eszméletlen ahogy fel tud húzni. Az őrületbe kerget a játékosságával. Persze tudni akarom, hogy mivel vidítsam fel, és feledtessem el vele az irodában történt dolgokat, nagyon rossz, utálom ha bűntudatom van... Lucas miatt rendszerint. A válasza meglep, főleg amit csinál. Kitágult pupillákkal nézek rá, majd megérintem a lábát, most vagy én nem bírok magammal, vagy Ő túl kiéhezett. Nem tudom de már ezek a kis érintések felborzolják az amúgy sem nyugodt kedélyemet. Az ételre joggal nem pillantok, éhes vagyok, de inkább egy félig tiltott gyümölcsre, sem mint arra amit elém raktak. Fel is pattanok az asztaltól, csábító pillantást vetek kedvesemre, majd jelzem, hogy mindjárt itt vagyok. A cuccaimat összeszedem az irodában, majd kifelé menet fizetek, megfogom Lucas kezét és a kijárat felé terelem. A kocsinak nyomom és az ajkaira tapadok. Egyszerűen imádom. Miután sikerül elszakadnom tőle beülünk a kocsiba, fél kézzel vezetek, a másik tiltott területen matat, simogat. Néha gonosz mosolyt villantok kedvesemre, aztán leparkolok a ház előtt, minden előrejelzés nélkül neki esek.*