Lucien DuFeron (Ich bin hier)

♦ LUCIEN CHRISTOPHER DUFERON ♦

♦ ♦ 25 ♦ ♦ ♦ 1987.05.25. Kentucky ♦ ♦ ♦ Férfi ♦ ♦ ♦ Polgár ♦ ♦ ♦Titulus: Bad Boy♦ ♦



♦ ♦JELLEM♦ ♦
Úgy gondolom elég erős jellemet örököltem, és normális nevelést kaptam. Néha forrófejű vagyok és hirtelen haragú, de azon kívül sokan értékes barátnak sorolnak be. Könnyű velem kijönni, gyorsan barátkozok, és elég nyílt vagyok.

♦ ♦KÜLSŐ♦ ♦
Tükör elé állva azt mondanám jól nézek ki, de nem vagyok egoista. Néha kondi terembe járok és izmaim, hogy kellően látszanak lovaglással segítek rá. Szeretek elegánsan öltözni, hajam mindig rendezett, gleccserkék szemeim vidáman csillognak, és mókás néha gyermeki mosoly játszik ajkamon! Közel két méter magas vagyok, és volt aki már mondta, hogy köszöni nem kér pofont.

♦ ♦LOVAM♦ ♦
Éjfél, egy fekete angol telivér.



♦ ♦FÉLELMEK & AMIBEN KIEMELKEDŐ & AMIBEN ROSSZ♦ ♦
Mitől fél: Hogy örökre egyedül maradok.

Amiben kiemelkedő: Lovaglás, az emberek irányítása.

Amiben rossz: Ha valakire mérges leszek, nagyon nehezen bocsátok meg neki.


♦ ♦MÚLT♦ ♦
Megkérdezhetem, hogy kezdjem-e az elejéről? Lényegtelen, úgysem fogom! Aprócska farmunk van Haven-ben. Imádok lovagolni, bár nem olyan férfi sport, mint a foci vagy a kosérlabda. Egyébként lényegtelen. Olyan tizenöt lehettem, mikor rájöttem, hogy valami nem stimmel a hormonháztartássommal. Kezdődött úgy, hogy a lányok nem igazán keltették fel a figyelmemet. Aztán megtetszett egy férfi zenész, Oké mindenkinek van kedvence, de nálam már egy újabb szintre emelkedett ez. Rosszabb voltam, mint egy tini sztárért rajongó lány. Aztán apám leült velem beszélni, hihetetlen volt, de megértett. Áldását adta a másságomra. Pofonra számítottam és fejmosásra, kitagadásra... Egyik sem volt. Lassan teltek az évek, igazából maradtam a saját kis világomban. Hamar elmúltam tizennyolc, így munkába álltam. Egy étterem üzletvezetője lettem, így elég sok embert ugráltathattam, irányíthattam, ehhez pedig pont értek. Be kell vallanom kikezdtem pár pincér sráccal, de ez nem volt olyan, mint gondoltam volna. Nap napot követett, de egyedül éreztem magam, sosem volt jó. Senki nem volt aki túl jó lett volna, míg egy napon lovagolni nem indultam, és meg nem láttam egy igen helyes kis srácot. Komolyan, mintha szerelem lett volna első látásra. Olyan volt, mintha egy másik dimenzióba repített volna azzal, hogy létezik a világomba. Jó volt vele találkozni, minden perc kínszenvedés volt, míg nem volt velem. A legjobb dolog az volt, mikor mellettem ébredt. A munkából volt annyi pénzem, hogy hamarosan saját házat vettem, így általában a hétvégék mikor végig együtt lehettünk jók voltak. Egyre többet szerettem volna vele lenni, de egy napon minden megváltozott. Megcsalt. Ez annyira szíven ütött, hogy azonnal szakítottam vele, összetörtem, hetekig nem mentem be az étterembe, és visszaköltöztem anyámékhoz is. Olyan volt, mintha megszégyenítettek volna, nagyon mérges voltam, úgy éreztem sosem leszek már képes megbocsátani neki. Ahhoz nagyon sokat kellene tennie! Anyám napokig nem tudott velem mit kezdeni, a szobából sem mentem ki, nem ettem semmit, és a fájdalom egyre jobban gyötört, újra az az ember voltam, aki egyedül érezte magát. Képtelen voltam bárkire ránézni, ha ki is mentem a szobámból, nem voltam távol többet, mint öt perc, utána újra elzárkóztam a világ elől. A fájdalom pedig egyre erősebb lett. Egy hónap telt el, mire összeszedtem magam annyira, hogy be tudjak menni dolgozni. De az alkalmazottaim is megjegyezték, hogy fogytam. Csak morogtam velük egész nap, se nekik nem volt kényelmes, sem pedig nekem. Apámat kértem meg, hogy figyeljen egy kicsit az üzletre, úgy döntöttem külföldre utazok, míg össze nem szedem magam, és nem felejtek. Másnap csomagoltam, és repülőre szálltam. Az úti cél Olaszország volt, és a tenger.

♦ ♦PÉLDA JÁTÉK♦ ♦
Mindent egy nap alatt sikerült elintézni aminek kifejezetten örültem, másnap már a repülőből figyelhettem a felhőket. Igaz egyedül voltam, de tudtam nagyon is jól, hogy ez kell nekem. Úgy terveztem, hogy egy hónap távollét elég lesz. Amint leszállt a repülő fogtam a bőröndöt, meg egy taxit, és a hotelhez vitettem magam. Kivettem a legjobb szobát, és egy üveg pezsgőt rendeltem magamnak. A szobában elképzeltem ahogy Lucas-szal elszürcsöljük, majd... majd egymásnak esnénk... A fájdalom újult erővel hasított a szívembe, hozzá sem nyúltam a pezsgőhöz... Az ágyba bújtam, és szégyen vagy nem, sírni kezdtem. Pár napig ki sem mozdultam, egy szobalányt se engedtem be, néha kiálltam az erkélyre cigizni, de csak ennyit voltam a friss levegőn. Az első hét vége körül már lesétáltam a partra. Próbáltam normálisan viselkedni, de a pillantásom mindig elkalandozott egyes férfiakra, csakhogy egy miatt sem dobbant meg a szívem. Ugyan úgy egy fiú után sóvárgott, aki egyáltalán nem itt volt... Hanem a világ másik felén, Havenben. Még egy hetet bírtam Olaszországban, a szívem hazahúzott, hiába voltam mérges. Senki sem tudott arról, hogy a vártnál előbb érek haza, a lakásomban pedig el tudom tölteni azt a maradék két hetet, ha csak ki nem szagolja valaki, hogy már itthon vagyok. Mély sóhajjal nyitottam ki a házam ajtaját, és léptem be rajta, minden úgy volt ahogy hagytam. De még is üresebbnek éreztem a házat Lucas nélkül. Gondolkodtam azon, hogy elé állok, és én beszélek vele, de a "büszkeségem" nem hagyta. Csak abban reménykedtem, hogy van benne annyi mersz, hogy újra felkeres. Csak éjjel mentem ki a lakásból, hogy megetessem a lovam, vagy épp, hogy kicsit lovagoljak, tudtam, hogy akkor nem találkozom össze vele. Még mindig éreztem, hogy meg kell nyugodnom, mert nem akarok újabb veszekedést.

♦ ♦ Play by - Mat Gordon ♦ ♦