Shea O'Halloran

♦ SHEA LIA O'HALLORAN ♦

♦ ♦ 25 ♦ ♦ ♦ 1987. május 25, Hollandia ♦ ♦ ♦ nő ♦ ♦ ♦ Polgár ♦ ♦ ♦Titulus: Fallen Angel♦ ♦



♦ ♦JELLEM♦ ♦
Shea-t úgy tudnám behatárolni, hogy dupla személyisége van. Képes gőgös királylányos lenni, és képes arra, hogy minden szeretetét a világnak mutassa. Ritkán sértődik meg, inkább az a mindent lenyel típus. Viszont ha nagyon megbántják akkor az illetőnek feladják az utolsó kenetet is, Shea percek alatt képes az ember önbecsülését a sárba tiporni. Viszont ha valaki egyszer a jégpáncél mögé lát, akkor igaz barátot talál a gazdag lányban.

♦ ♦KÜLSŐ♦ ♦
Mézszőke haj, néhol fekete melírral, csillogó kék szemek, pisze orr, telt ajkak. Nőies alakját 170 cm-re találhatod a föld felett, karcsú lábain úgy mozog, mint egy topmodell. Imádja a szűk rohákat, a magassarkú cipőket, haja inkább kiengedve ereszkedik válla alá, sem mint felkötve hordaná. Fagyos mosoly játszik ajkain mikor senki nem veszi észre, és sosem okozna csalódást a kinézetével. Még azok is megfordulnak utána akiket nem a női nem vonz. A legjobb és legújabb divat szerint öltözködik mindig.

♦ ♦LOVAM♦ ♦
Bátor, egy angol telivér.



♦ ♦FÉLELMEK & AMIBEN KIEMELKEDŐ & AMIBEN ROSSZ♦ ♦
Mitől fél: A kétszínű emberektől, a hazugságtól, és ha bántják.

Amiben kiemelkedő: Másoknak segíteni, olvasni, és lovagolni.

Amiben rossz: Hazudozásban, féltékenységben.


♦ ♦MÚLT♦ ♦
Íme egy újabb korszak az életem apró mérföldkövében.

2012. Október. 17.
Kedves Naplóm!

Most, hogy már nincs miért Hollandiában maradjak, úgy döntöttem költözöm, eddigi életem romokban hever. El is árulom azonnal, hogy miért. Tökéletes életem volt, egy tökéletes családban, gazdag családban, ám mégis megkaptam azt a szeretetet amire egy kislány vágyhat. Nem voltam elkényeztetve mégis tökéletesen boldog voltam. Úgy gondoltam sosem érhet csalódás, nem lesz problémám... Az évek mégis eljártak a szüleim felett. Csendes halált kaptak, rákot, én már csak az utolsó pillanatban tudtam meg, így esélyem sem volt segíteni rajtuk, holott minden nap keményen dolgoztam, évek óta saját keresetem volt, de egyik pillanatról a másikra elveszítettem őket. A gyász fekete pókhálója telepedett az életemre, és nem hagyott nyugton, folyton kísértett, ekkor alakult ki a kettős életem, felnőtt létemre züllni kezdtem, és élvezeti szerekhez nyúltam. Nem a legkisebb és leggyengébb adaggal kezdtem. Újságcikkek hozták le mindennapi botrányaimat, a főnököm már nem tudott tovább szemet hunyni e fölött. Nem egyszer beszélt velem, de egy hete konkrétan közölte, hogy kirúg, mert rossz fényt vetek az egész cégre, túl ismert voltam így is, egy-egy alkoholmámoros pillanatomban az is kitudódott, hol dolgozom, meg is lett az eredménye. Hazaérve a szobalányommal azonnal csomagoltattam, költözöm címszóval, mivel egy igazi barátom sem volt, nem kellett elköszönnöm senkitől, de a temetőbe kimentem, hogy anyáéktól elköszönjek. Tartoztam nekik ennyivel, és úgy éreztem bocsánatot kell tőlük kérnem. Szobalányomat többszörösen kifizettem és elküldtem, addig biztosan lesz pénze, míg nem talál másik állást. Én kimentem a temetőbe, majd fogtam egy repülőt, és Haven-be indultam, új jövő reményében. Nem tudtam, hogy a hírem megelőzött-e már, de nagyon bíztam abban, hogy nem. Nem venném jó szívvel, ha mindent tisztáznom kellene először. Tehát bizakodóan lépek le most a repülőről, hogy új életet kezdhessek, és először is egy jó munkát találjak, na meg házat, ami nem lesz egyszerű, de majd megoldom.

Kedves Naplóm!
Itt az ideje, hogy becsukjalak, hiszen már nyílnak az ajtók, még a bőröndömet is össze kell szedjem, te pedig a kis táskába kerülsz. Nagyon kérlek, hogy szoríts nekem, és összejöjjenek a dolgaim, különben örökre a megfeneklett életem bűnmocsarában tengődhetek, én Shea O'Halloran...


*Hát leszálltam a gépről, a csomagom megvan, és fogtam egy taxit is magamnak, egy hétre az egyik elit szállodában szállok meg, addig elintézem a munka lehetőséget, és a házat is.*

♦ ♦PÉLDA JÁTÉK♦ ♦
//Az elkezdett játék utolsó postja tőlem//

& Jacques Feehan


Nem várt fordulat...


Fogalmam sincs, hogy miként kerültem a földre, már csak azt vettem észre, hogy a fura fazon rángat fel a földről. Ahogy ráálltam a fájós bokámra ismét a föld felé ereszkedtem volna legszívesebben, ám a tag elég határozottan vezetett a női mosdó felé.
-Na... egyedül is menni fog... hagyjál...-próbáltam lefejteni a kezét magamról, természetesen hiába, érződött rajta, hogy még józan, tehát nekem esélyem sincs. Nevetgélve dőltem neki, mást már nem tudtam csinálni. Behúzott a budira, majd a falnak lökött, a hideg csempét azonnal megéreztem, így mintha kicsit tisztábban láttam volna, ám mégsem. Csak a kezeimmel próbáltam jelezni a csávónak, hogy menjen előlem, ám ő határozottan tartott. Beszélni kezdett hozzám, igaz a felét nem fogta fel az agyam, legalább próbálkoztam. Leöntöttem magam? Éreztem az alkohol illatát, de képtelen voltam rendesen gondolkodni. Megfogta az állam miközben tovább beszélt, ez már nem tetszett, mégsem tudtam elforgatni a fejem. Riadalom futott át arcomon, ilyenkor néha leesik, hogy nem kellene ennyire féktelenül bulizni, de általában a barátnőimmel vagyok, itt még nincs közelebbi ismerős kapcsolatom, akik leszedhetnék rólam ezt az ürgét. Kiabálni nem volt értelme, a hangos zene miatt senki nem hallotta volna, csak annyit tehettem, hogy mosolyogtam a férfire hátha megesik rajtam a szíve és elenged. Hozzám simult a következő pillanatban már nyelve fedezte fel ajkaimat. Kezeimet a vállainak feszítettem így próbálva ellökni őt, ahogy elengedte ajkaimat egy pofon csattant az arcán, és nem a kisebbik fajtából. De mintha meg sem kottyant volna neki, újra érintették ajkai az enyémeket miközben a szavai felém úsztak. Először fel sem fogtam, hogy mit mond, sehogy nem tisztultam, ködös volt az agyam, csak azt tudtam, hogy ami történni fog, az rossz.
-Nem... Mondtam, hogy engem várnak kinn, húzzál sorszámot. Egyébként is jeget kell kérjek a bokámra.-próbáltam újra eltolni magamtól, még mindig nem jutottam sokra, és a kedvem is elment a bájolgástól. Egy hirtelen ötlettől vezérelve magassarkúm sarkát állítottam a lábába egyszerű rálépéssel.
-Azt mondtam, hogy nem!-sziszegtem, és próbáltam kibotorkálni a mellékhelységből.
-Egyébként is... A nevedet sem tudom, és nem ribanc vagyok cseszd meg!-néztem vissza az ajtóból, majd kiléptem, hogy sikeresen el tudjak tűnni a tömeg között, bár nem volt rá nagy esélyem, nagyon fájt már a bokám, kezdtem érezni is rendesen. Nem tudtam ránehezedni, úgy bicegtem, mint egy kilencven éves vén papi... Már csak egy sétabot kellene, és király lennék. Minduntalan hátra hátra tekintgettem, hogy követ-e a csávó, az egyik pillanatban meg is láttam, a következőben pedig már újra előttem volt.
-Varázsló vagy?-kérdeztem meg viccesen, de arcom komor maradt. Próbáltam ellépni előle, de sosem sikerült, ez a baj, túl józan volt a csávó, én pedig túlságosan drogos és alkoholista...

♦ ♦ Play by - Natalie Horler ♦ ♦