Raven Ravenot

♦ RAVEN RYLEE RAVENOT ♦

♦ ♦ 17 ♦ ♦ ♦ 1996. május 25. Franciaország ♦ ♦ ♦ lány ♦ ♦ ♦ Ranchon dolgozik ♦ ♦ ♦Titulus: Cybergoth Princess♦ ♦



♦ ♦JELLEM♦ ♦
Precíz, de barátságos jellem. Rendkívül nyugodt és hidegvérű ám nehezen ismeri be ha tévedett és olykor kissé önelégült. Megmondja, hogy mit gondol, szerinte hogyan lenne tökéletes egy két dolog, beleszólást nem tűr el. Fiatal kora ellenére önérzetes, tudja mit kell tennie és mit nem. Az ismerőseivel barátságos, segítőkész és minden buliban benne van. Az ismeretlenekkel, az első fél órában megtartja a két lépés távolságot, aztán pedig szépen alakul a dolog, de nem mindegy hogy ki hogy áll Raven-hez.

♦ ♦KÜLSŐ♦ ♦
Na ez az amit senki sem tud valójában, hiszen ritkán látni a maszkja és az egyéb kellékei nélkül. Körülbelül 1,70 magas, olyan 60kg. Haja talán sötét (az eredeti), hiszen a cyberloxok színesek, ezeket két copfban szokta hordani. Szeme... Elméletben jég kék, de utcán még sosem látták, mindig színes kontaktlencsét hord. Ruhákból a nagyon extrémet szereti, és semmi esetre sem mondana le a platform bakancsairól. Ékszernek egy pár belövő fülbevalót hord, semmi többet.

♦ ♦LOVAM♦ ♦
Renee egy két éves még szinte betöretlen Fríz csődör.



♦ ♦FÉLELMEK & AMIBEN KIEMELKEDŐ & AMIBEN ROSSZ♦ ♦
Mitől fél: Hogy egyedül marad.

Amiben kiemelkedő: Mások megbotránkoztatása, lovaglás.

Amiben rossz: Ismeretlenek kiismerésében.


♦ ♦MÚLT♦ ♦
Egyszer volt, hol nem volt... Így kezdik az idősek, de nekem nem ezt szánta a sors. Ugyan is kicsit mintha félre sikerültem volna. Persze, rossz az aki rosszra gondol, de hülye aki nem. Eddig éltem tizenhét évet, és most itt vagyok. De hogy kerültem ide, és mi volt eddig? Mindjárt ez is kiderül.

Átlagos lányként éltem minden napi életem, igen ám, csak nem ez a valóság. Miután már volt egy kis fogalmam arról, hogy ki is vagyok valójában, lázadni kezdtem ellene. Régi nemesi családig vezethető vissza a családfám, de ez túl abszurd ahhoz, hogy említésre méltassam, viszont a neveltetésem is olyan szintű volt, amit én nem voltam hajlandó elfogadni. Okos és szófogadó voltam ideig óráig, aztán meguntam a fűző és a szoknya próbálgatást is, de csak azt ami nem tetszett. A fűző a mindenem lett, és alakot is formált, imádtam, de hogy én fölé bármi mást húzzak? El is felejthették az ősök amint tizenöt éves lettem. Kialakult a saját stílus érzékem és elkezdtem bandázni is. Cyber goth... Eszméletlenül jól nézett ki egy-két összeállítás, és lassan én is beszereztem a saját kis kellékeimet, azóta persze gyarapodtak apám számláját sújtva. De megtehettem, szóval nem érdekelt. Volt egy nagyon kedves srác is abban a bandában ahová kerültem, úgy hívták Castiel... Vékony és magas volt, mindenki odáig és vissza volt érte, szó mi szó én is. Sőt, majdnem lett egy futó kalandunk is, de anyámék megakadályozták. Jól elrontották vele a születésnapomat. Aztán végül nem bántam, mert Castiel velejéig romlott volt, csak a bája... A kedveskedése vonzott annyira, amivel minden lányt magához édesgetett. Több vasat tartott a tűzben, de senkinek nem tűnt fel. Istentelen nagy veszekedést rendeztem le, az elismerés mégis ott csillogott a szemeiben, még senki nem mert így beszélni vele... Kivétel erősíti a szabályt...

Hónapokig egyedül voltam, senkivel nem beszéltem, aztán egyszer csak felbukkant újra Castiel. Épp egy magánórám volt, mikor a szobalányom bejelentette. Már előre fogtam a felem és felsoroltam az összes bűnét, hiszen nem tudtam kiverni a fejemből. A kertben várt rám és azt mondta nagyon fontos dolgot akar kérdezni. Gőggel megvetéssel az arcomon sétáltam felé, aztán mikor elé értem jeges tekintettel tartottam fogva az övét. Ekkor letérdelt elém és megkérte a kezem. Még a szám is tátva maradt, mikor elővette a hófehér bársonydobozt benne egy fehérarany gyűrűvel. Hátráltam tőle, nem tudtam miféle tréfát űz velem, ő pedig csak nézett nagy ijedt barna szemekkel, azt hajtogatva, hogy "Nem szeretsz Raven? Nem erre vágytál?"... Elsírtam magam és elküldtem, hogy nekem időre van még szükségem. Másnap csomagoltam, és gépre szálltam, hogy ne találhasson meg. Shadowland-be jöttem, itt pedig egy lovas ranchon kezdek hamarosan dolgozni.

♦ ♦PÉLDA JÁTÉK♦ ♦
Lovon ültem, mikor úgy tartotta kedvem, apám akaratából női nyergen kezdtem kezdtem a tanulás, de hamar átszoktam a férfire, mert a gyengébbik nem technikája igazán bántotta az ülőgumóimat. Gyorsabban megtanultam lovagolni, mint hittem volna, élveztem azt a szabadságot, amit nappal a birtokon, éjjel pedig a bandával töltöttem. Castiel figyeltette a fejlődésem, bár ez csak utóbb derült ki, nem bántam, csak egy kicsit. Minden éjjel szórakozóhelyek rengetegjeit kutattuk fel, és partiztuk át az éjszakát. Születésnapom volt, a tizenhatodik, és nagyon örültem, hogy nem kell a családdal töltenem, hanem a barátaimmal lehetek végre. Elég sokat ittam, igazából mindenki, Castiel pedig egyszer csak már a nyakamba lihegett. Táncolni invitált a tömegbe, én viszont eleve nem bírtam ha sokat vannak körülöttem, de kis unszolásra csak bele mentem a dologba. A tömeg közepén viszont elszabadult a pokol. Az eddig kedvesnek hitt bandavezér nyomulni kezdett. Az elején csak bókolt, aztán a tömeg miatt egyre jobban összepréselődtünk. Fogdosott és egyre perverzebb ötleteket súgott a fülembe, végül pedig megcsókolt. Karja a csuklómra zárult, elkezdett kivonszolni a szórakozóhelyről, de pechjére belefutottunk a szüleimbe, akik rájöttek a kimaradásomra.

♦ ♦ Play by - Terrorcat ♦ ♦

Kedves Raven!

Kellenek egyedi alakok, akik feldobják a város életét. De vajon a menekülés a megoldás? Kiderül.



A foglalások után irány a játéktér