Gabriel Lambrick

♦GABRIEL LAMBRICK ♦

♦ ♦ 26 év ♦ ♦ ♦ USA, Montana, egy isten háta mögötti porfészek; 1987. február 19. ♦ ♦ ♦ férfi ♦ ♦ ♦ "Red Horse Ranch-on van bértartásban a lovam ♦ ♦



♦ ♦JELLEM♦ ♦
Alapjáraton nyugodt vagyok. De ha felhúznak, akkor nagyon dühös tudok lenni és meggondolatlanságokat is tudok mondani, amiket persze később megbánok. Olyankor persze megyek és bocsánatot kérek. Kivétel ez alól, ha jogosan vesztem össze valakivel.
De ne gondolja senki, hogy mindig kezes bárány vagyok. Ha bal lábbal keltem fel, akkor elviselhetetlen vagyok. Belekötök mindenkibe és egyebek. Szóval olyankor jobb nagy ívben elkerülni.
Montanai gyerek révén állatszeretettel együtt születtem. Így nem tűröm, hogy valaki is kezet emeljen rájuk. Lovaglásban is a szabadidomítás híve vagyok.
Ja és a lányok rettegjenek, nagy nőcsábász vagyok.


♦ ♦KÜLSŐ♦ ♦
Szemem:Barna, a kedvemtől függ hogy mit látsz a tekintetemben
Hajam: Fekete, középhosszú
Érdekesség: -
Alkatom:Izmos, amilyennek egy sportolónak kell lennie
Ruházatom:Mindenféle ruha megtalálható a szekrényemben.


♦ ♦LOVAM♦ ♦
Redimento egy 11 éves sziklás-hegységi ló. Fajtáját csak nem rég tudtam meg. Egy évesen vettem. Előző tulaja verte, mert nem bírt a csődör csikóval. Kemény munkával remek versenylovat faragtam belőle. Az előélete viszont örökre rányomta a bélyeget, rajtam kívül senki nem közelítheti meg, támad rögtön. Legjobb védekezés a támadás elvét vallja.




♦ ♦FÉLELMEK & AMIBEN KIEMELKEDŐ & AMIBEN ROSSZ♦ ♦
Mitől fél: Nem sok mindentől félek. Talán attól, hogy elvesztem Redimento-t, mert ő a legjobb barátom már évek óta.

Amiben kiemelkedő: Kétség kívül a lovaglás az, amihez legjobban értek. A lovakat is jól megértem, hisz születésem óta lovak vesznek körül.

Amiben rossz: Hmmm... lássuk csak.... Lovagláson kívül nem sok mindenhez értek úgy igazán...


♦ ♦MÚLT♦ ♦
Nos hol is kezdjem? Montana államban születtem egy olyan kis városban (ha egyáltalán városnak lehet nevezni), aminek a lakossága nem haladja meg az 50 főt és még a térképek sem jelölik. Nem tudom ki mennyire tudja, de Montanaban a mai napig farmok vannak, amelyek akkorák, hogy ló háton több nap mire körbeérünk. Nos a szüleimnek is egy ilyen farmja volt. Két kisebb testvérem van, de ez most nem ide tartozik.
Na szóval 1987-ben születtem meg. Szinte már az őrkutyákba kapaszkodva tanultam meg járni is. Legelső lovamat 4 évesen kaptam, még hozzá egy Gorgo nevű pónit. Évekig rajta lovagoltam ki apámmal a marhákat hajtani. De ott ez volt a természetes. Egy farmon mindenkinek van dolga. Amikor még túl veszélyes volt a marha billogozásban segíteni, akkor tyúkokat etettem.
5 éves voltam, amikor a húgom, Lilly megszületett és 9, amikor az öcsém, Nicholas. És az öcsém születésekor kaptam meg életem első igazi nagy lovát, Ginny-t, a tarka pej kancát. Őt már nekem kellett ellátni mindig. Rendszeresen kijártam már lovagolni a környező erdősebb részekbe is. Na azt hiszem ez volt a legnagyobb hiba. Szüleim sem gondolták volna, hogy ekkora veszélybe kerülhetek, pedig mindenki tudja, hogy Montanaba medvék élnek.
14 lehettem már, amikor ez megtörtént. Napi kilovagláson voltam Ginny-vel, hogy ellenőrizzem a marhákat. Egy erdős részen haladtam át vele, amikor felgyorsultak az események. Észre sem vettem a hatalmas medvét, hirtelen rontott ki a bozótból. Gondolom Ginny-re fájt a foga. A lovam persze megriadt és a földön kötöttem ki. A többi kimaradt, mert bevertem a fejemet. Talán jobb is. Órák múltán tértem magamhoz már otthon. Apám és a farm munkásai indultak a keresésemre, amikor nem tértem haza. Én túléltem a támadást, de Ginny már nem volt ilyen szerencsés. Ezek után lóra sem ültem egy ideig. Ginny volt életem első igazi lova.
Aztán nem tudom miért, de nagyjából egy év múlva beleegyeztem, hogy elmegyek a helyi lóvásárra apámmal. Szebbnél szebb lovak voltak ott remek felmenőkkel, de nekem egy sem tetszett. Egy sarokban pillantottam meg a kis világos májsárga csikót. Nem voltak remek felmenői, de még fajtatiszta sem volt. De megfogott az a tűz, ami a szemében lobogott. A gazdája elmondása szerint 1 éves volt akkor és kezelhetetlen. De nekem ő kellett. Hosszas rábeszélés után végül apám megvette őt nekem, akinek a Redimento nevet adtam.
És valóban kezelhetetlen volt addig, amíg valaki meg nem értette őt. Nem az a fajta volt, aki könnyen adja a bizalmát. Nála fenyítéssel semmire nem jutott az ember. Hosszú hónapokig minden áldott nap beültem hozzá és csak beszéltem hozzá. 3 hónapba tellett mire engedte, hogy megérintsem és újabb 3 hónapba mire felkerült rá a nyereg és a kantár. Onnantól kezdve megállíthatatlanok voltunk és elkezdődött a mi történetünk.
Szinte tanítani sem kellett őt, érezte a rezdüléseimből, hogy mit szeretnék. Első közös versenyünk marha terelés volt. De éreztem, hogy ez nem az ő világa, ahogy az enyém sem. Kicsit tovább kellett utaznunk, de beneveztem bele ifi kategóriába díjugratásban, amit mindjárt meg is nyertünk. Szüleim ekkor látták, hogy ez a mi pályánk. Sokat köszönhetek nekik. Mindig volt valaki, aki elvitt minket a versenyre az évek alatt.
Én pedig évek alatt fejlesztgettem, csiszolgattam a tudásunkat, így belekóstoltam a militaryba is Redimentoval. Általában az első ötbe benne voltunk a versenyeken és megannyiszor nyertünk is. Amikor ifi kategóriából kinőttem, jöhettek a nagydíjak. Itt nehezebb dolgunk volt, hisz itt már a nagyok is versenyeztek. De szépen haladtunk felfelé a ranglétrán és egyre híresebb lettünk, hisz nem sok páros van, aki díjugratásban és military-ban is megállja a helyét.
20 éves voltam, amikor döntöttem. Fájó szívvel, de magam mögött hagytam Montanat és Angliába jöttem Redimentoval, hogy még több tapasztalatot szerezzek és még több címet szerezzünk. Több tréner keze alatt is megfordultunk, hogy még jobban csiszolódjon a tudásunk.
Nagyjából egy évvel ezelőtt érkeztünk a Watson lovasfarmra. Nekem nagyon megtetszett ez a város és maga táj is. És van itt bőven díjugratás military verseny is, amin indulhatunk és meg is nyerhetünk. Kíváncsian várom, hogy akad-e kihívónk a pályán végre.
Watson farmon kapcsolatba bonyolodtam az egyik tulajjal, Rebecca Watsonnal. Szerelem volt az első látásra. Aztán elindult a pech sorozatom és vele együtt én is lefelé a lejtőn. Először jött a balesetem Reddel, amiben összetörtem magam, a lábam látta kárát a legjobban. Aztán a betörés, amiben Red megsérült... Ezeket még valahogy elviseltem, mert tudtam, hogy mindketten fel fogunk épülni.
De a legrosszabb, hogy Becca eltávolodott tőlem. Volt egy balesete Redimento-val és kórházba került, én pedig megkértem a kezét... Ő pedig ellökött magától. Másnak adta az ártatlanságát. Igaz, utána azt hiszem merő elkeseredésből lefeküdtünk egymással, de azóta nem láttam őt. Visszatértem régi életemhez, csajoztam, ahogy csak lehetett és elkezdtem újra tréningezni Red-et. És hogy mindent elölről kezdhessek, elköltöztem Seaton-ból. A jó messzi Red Horse Ranch-on kezdtem új életbe.

♦ ♦PÉLDA JÁTÉK♦ ♦
*A lovaglásban az első számú szabály, hogy ne csak a lóra figyelj, hanem a környezetedre is. Na az én agyam most annyira el volt borulva, hogy ilyennel nem foglalkoztam... reméltem, hogy a lovaglás majd kitisztítja az elmémet. De ez visszaütött, mivel nem figyeltem annyira amennyire kellett volna.
A militay lovak hozzá vannak szokva masszív akadályokhoz, amiken megtámaszkodhatnak kicsit ugrás közben. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy Redimento tudja mikor van terep és mikor díjugratás. Az útra egy fatörzs volt dőlve, jó öreg lehetett, mert nem kicsit volt. Red már ráállította magát és ugrott is. Mivel széles volt, megtámaszkodott rajta, hogy egyben átérjünk rajta... vagyis ez lett volna a cél. De a törzs már korhadt volt és ahogy Red egyik lábát rátette, beszakadt alatta. A lába beakadt, de a lendület vitt minket, így mindketten szinte egy bukfencet vetettünk a levegőben. Már én magamban is nagyot nyekkentem a földön, de Red egyenesen rám esett a maga pár száz kilójával. Már akkor éreztem, hogy reccsennek a bordáim és még ki tudja milyen testrészeim. De szerencsémre Redimento azonnal felpattant is kicsit idegességében elhátrált. Hát én viszont nem voltam ennyire jó bőrben, minden levegő vétel kész kínszenvedés volt...már tuti, hogy minimum néhány bordám bánta az esést. Megpróbáltam felülni, de a bordáim ordítva tiltakoztak ellene, ezért egy szisszenés kíséretében visszahuppantam a földre. Mondhatni mindenem fájt. Levettem a fejemről a kobakot és odébb dobtam, de erre meg a vállam fájdult meg.. remek... Igazából mindenem sajgott vagy fájt, szóval hogy mim sérült meg még azt csak az isten tudja.
Oldalra néztem, hogy felmérjem Red mennyire sérült meg. De úgy tűnik, hogy a lábára csak egy csúnya vágást szedett össze. Talán még nyereg is feltörte a hátát az esés közben, de talán ennyivel megúszta. Fújtatva toporgott össze-vissza ijedtében és idegességében. Tudtam, hogy hasztalan lenne elküldeni, mert úgysem tágítana mellőlem. Felülni meg nem tudok rá, hogy hazavigyen... hát jól megszívtam így összegezve.*


♦ ♦ Play by - Gabriel Garro Reinhardt ♦ ♦