Red Sea Club

Belépés csak VIP - tagoknak. A gazdag fiatalok kedvenc szórakozóhelye, a luxus partik "királynője". Az ajtóval szemközti falba, egy csupán 30 cm mély, ám faltól falig érő akváriumot építettek, melyben színes halak tucatjai úszkálnak. Ez az akvárium állandó, ám a helységek többi fala, hétről hétre változik az aktuális bulitrendektől függően. Hatalmas, luxus Dj. pult, fényűző bár, ahol természetesen egyetlen papír poharat sem találsz. A falakba épített hangszórók dübörgése és a Keverőpult felett lévő óriás kivetítő, már önmagában is felpörgeti a hangulatot. / A kivetítő a Clubban tartózkodókat mutatja, el - el csípve egy - egy pikánsabb jelenetet./ Nevét érdekességéről kapta, mivel 3, fél méter magas alapon álló, alulról hűtött, 1 m széles tálca helyezkedik el a nagyteremben, amin poharakból álló piramisok állnak. A piramis tetejére a pincérek, mindig a legdrágább vörösborokat locsolják. A falak mentén asztalok találhatóak, hozzájuk való székekkel. A Club 1 nagyteremből, 4 kisebb teremből és egy galériából áll. Itt is megtalálható minden, ami a hétköznapi diszkókban, csakhogy itt a luxusé a főszerep.

Ez már nem is tudom hányadik buli volt. Amióta Lucien elhagyott, minden perc hosszúnak tűnt. Nem azért buliztam, mert ahhoz volt kedvem, hanem mert nem akartam belegondolni abba, hogy elhagyott, nem kellek neki, nem bújhatok hozzá és nem is érdekli, mi van velem. Csak az édes tudatlanság, azt akartam. Fogalmam sincs mennyit ittam. Régebben kihasználtam az ilyen bulikat. Annyit ittam, amennyit bírtam és élveztem, ahogy a csajok és a pasik végigtapiznak, bármire hajlandó voltam és azt hittem megint kezdődik elölről, most hogy Lucien elhagyott, de nem, ez már nem ugyanaz volt. Ittam, nem keveset, de nem akartam, hogy bárki is hozzám érjen. Utáltam mindent és mindenkit, kirázott a hideg, ha egy idegen kéz érintett. Nem volt jó ötlet eljönni. Otthon kéne lennem vagy leginkább Luciennél, de úgy tűnik, őt nem viselte meg ez az egész, elutazott, méghozzá hosszú időre. A sokadik vodkát ittam meg a pultnál, nem is ittam, csak öntöttem magamba, aztán a következőt és az utána következőt.
- Szia cica, van kedved szórakozni egy kicsit? - szólított meg egy hang, próbálta túlkiabálni a zenét. Hátrafordultam, de csak egy pillantásra méltattam. Tovább erőszakoskodott.
- Nem vagyok egyedül, húzz innen - vetettem oda neki és nagyon ajánlom neki, hogy képzeljen el egy hatalmas kigyúrt pasit, mint a kísérőmet és lépjen le.
- Kár fárasztanod magad szépségem, figyellek már egy ideje - közelebb lépett, szinte már a nyakamba lihegett, majd végig is simított a hátamon. Felrángatott a székről és a wc felé húzott. Mindenki magával vagy az aktuális partnerével volt elfoglalva, senki nem figyelt ránk, hiába kiabáltam. Belökte a wc ajtót, majd egy kézzel behúzott engem is és a falnak lökött.
- Most megtudod, kinek mondtál nemet... velem nem szórakozhatsz - lihegte az arcomba a szavakat. Álltam a tekintetét, nem mutattam, mit érzek, még csak menekülni sem próbáltam. Elindult egy könnycsepp lefelé, de semmi más nem mutatta, hogy belül tombolok, üvöltök és azt akarom, hogy valaki megmentsen. Ekkor hallottam, ahogy egy nagyobb társaság a wc felé tart. Támadóm szitkozódni kezdett, elengedett, meglökött, én meg az egyensúlyom elvesztve bevertem a fejem a mosdókagyló szélébe. Még láttam, ahogy vörös lesz körülöttem a padló, de innentől csak a sötétség, amire emlékszem, semmi más.

*Fogalmam sincs miért léptem ki a lakásból, egyszerűen muszájnak éreztem, mozognom kellett. Követelte a testem, hogy más emberek közelében legyek. Igazából csak Lucasra gondoltam, tehát a testemet pont lesz@rtam. Végül mégis kocsiba pattantam, és már az elit klubnál voltam. Unottan léptem be, és még az ajtóban körül néztem, megtaláltam pár munkatársamat, és az egyetlen fiút akiért bármit képes vagyok eldobni. A szívem félre vert, és levegőt sem tudtam venni, aztán a méreg vette át a helyét, mikor megláttam egy idegent imádottam hátánál. Őt csak én érinthetem. Sajnos annyian voltak a klubban, hogy időm nem volt odaérni, de végignézhettem a jelenetet élő egyenesből. Retyó ajtó csukódott, engem pedig megláttak a melósaim, mindenki körém sereglett, akkor induljon a buli, intettem, és követtek, mint kiskacsák az anyjukat. Rettentő nagy hangzavarral mentünk, az ipse egyszer csak kilépett a mosdóból, én pedig egy isteneset kevertem le neki.*
-Azt mondta a srác, hogy nincs egyedül!*üvöltöttem hiszen kiválóan tudok szájról olvasni, már térdeltem a gyomrába, és rúgtam is állon. Míg a csávó hörgött, belerúgtam még kettőt, míg ki nem feküdt, és már mentem is Lucasért. A látvány szinte azonnal megkísértett, mindenem azt üvöltötte, hogy nem veszíthetem el. Nem is akartam. Villámgyors mozdulattal mellé léptem, és óvatosan rutinosan vizsgáltam át vékony testét. Csak a fejét verte be. A szemöldöke repedt fel, ami kissé megnyugtatott, de az, hogy elvesztette az eszméletét, csak még jobban fokozta a haragom. Mindig van nálam egy két sebtapasz a tárcámban, szerencsére most is így volt, óvatosan lemostam a vért az arcáról, és elállítottam a vérzést, nagyon csúnyán beverte a fejét. Leragasztottam a szemöldökét, és az ölembe vontam, hideg zsebkendőt nyomtam a tarkójára, és óvatosan megráztam. Vártam, hogy kinyissa a szemeit, közben halkan beszélni kezdtem hozzá, csupa zagyvaságot, a végén már én sem értettem a saját szavaimat, ismét könnyezni kezdtem. Annyira jó volt a karjaimban tartani, hogy az valami hihetetlen dolognak számított.*
-Kérlek nyisd ki a szemed! Itt vagyok.*csókoltam meg a homlokát, és kitöröltem a szememből a könnyeket.*

Nem igazán érdekelt már semmi. A hűvös padló érintése és a vér látványa volt az utolsó, ami zavart. Utána teljes köd telepedett rám, kimondottan élveztem. Nem fájt semmi, legalábbis a fejem nem, a lelkem viszont csak azért nem, mert olyan jó érzésem volt, mintha itt lenne Lucien, átölelne és soha többet nem engedne el. Szinte éreztem a közelségét, testének melegét és így akartam maradni, ebben az állapotban, mert így újra az övé lehetek. Éreztem, ahogy elemelkedek a földtől, aztán már sokkal kényelmesebb volt, sokkal puhább, olyan otthonos, mintha valaki a karjába vont volna, de nagyon is ismertem ezt az érzést és így már főleg nem akartam felébredni. Távolról hallottam a zajokat, de egyet egészen közelről, egy nagyon ismerős hangot, ahogy aggódva beszél hozzám. Meg akartam nyugtatni, hogy nincs semmi baj, ez életem legjobb napja, mióta elhagyott, hiszen éppen azt álmodom, hogy velem van, átölel és vigyáz rám, de nem volt elég erőm hozzá, csak élveztem az érintését. Aztán valami hideget éreztem a tarkómnál és a köd lassan kezdett feloszlani. Ne. Így akarok maradni, az álmaimban és Lucien karjaiban. Éreztem, ahogy a hideg érzés visszahúz a valóságba, de éreztem még valamit. Forró ajkakat a homlokomon. Nagyon ismerős ajkakat. Felnyögtem, de még mindig nem jött ki hang belőlem, csak nyöszörögni kezdtem és próbáltam megmozdulni. Már biztos voltam benne, hogy magamnál vagyok, a fejem zakatolt, de valami nem változott. Még mindig az a különös érzésem volt, hogy Lucien karjaiban vagyok, sőt ebben biztos voltam, ki sem kellett nyitnom a szemem. Aztán meggondoltam magam, látnom kellett. Kinyitottam a szemem, nem ment elsőre, pislogtam párat, aztán megláttam az arcát. Aggódó arcot vágott és láthatóan kicsit megkönnyebbült, hogy kinyitottam a szemem, de én nem. Ezekszerint nem csak a puha köd játszott velem, tényleg itt van, a karjaiban tart, de most, hogy magamhoz tértem, itt fog hagyni megint. Nyöszörögve kapaszkodtam meg a nyakában és közelebb húztam magam, az arcom a mellkasához fúrtam. Éreztem a semmihez nem hasonlítható Lucien illatot, ami a legfinomabb a világon. Ahogy hozzábújtam, felnyögtem, fájt a seb a szemöldökömnél, de máshol is, ahol magam ejtettem pár sebet a testemen.
- Lucien - suttogtam a nevét. Nem csak azt vártam, hogy megerősítse, igen, itt van és vigyáz rám, egyszerűen jólesett kimondani a nevét, nem tudtam betelni az érzéssel. Már szinte a pasira sem haragudtam, aki ezt tette velem, persze a véletlennek köszönhető, hogy Lucien megmentett, nem hinném, hogy pont engem akart követni, de ha ez a pasi nem erőszakoskodik velem, talán szóba sem állt volna velem a szerelmem.
- Vigyél haza kérlek - nyögtem ki rekedt hangon, halkan, ugyanis nem bíztam a hangomban, ennél többet nem tudtam most mondani, pár könnycsepp megindult lefelé, de most magam sem tudtam, hogy a lelki fájdalomtól vagy az örömtől. A testi fájdalom nem érdekelt. Azt nem tudtam mennyi időt töltöttem a teljes sötétségben, de nem is érdekelt, szorosan kapaszkodtam Lucienbe. Nem bírnám ki, ha most felállna és itthagyna. Mélyen beszívtam az illatát, élveztem testének melegét, a belőle áradó erőt. Meg akartam tőle kérdezni, hogy került ide. Még mindig nem hittem el, hogy itt van Lucien, a szerelmem.

*Nehéz volt kivárni az időt, míg ki nem nyitotta a szemeit. Belül őrjöngtem, meg akartam védeni minden veszélytől, most már az sem érdekelt, hogy megbántott, a szívem már nem fájt ahogy a karjaimba vontam. Semmihez nem volt hasonlítható ez az érzés, és nem akartam többet eldobni magamtól. Lassan kinyitotta gyönyörű szemeit, én pedig megkönnyebbültem. Lassan megmozdult, én pedig szorosabban fontam köré karjaimat, ahogy kimondta a nevem egyszerűen szárnyra kélt a lelkem. Még kissé szomorkás, ám még is vidám mosoly játszott ajkaimon.*
-Igen itt vagyok! Most már semmi bajod nem eshet.*hajtottam fejem az övére, és puha csókot nyomtam a hajára. Rájöttem, hogy akkor sem tudnék haragudni Lucasra, ha nagyon akarnék. Pár perc csend után életem értelme újra megszólalt, vele akartam lenni, és tudtam hová kell vinnem. Hogy most mire is van szüksége. Egy kicsit elhúzódtam tőle, hogy a szemébe tudjak nézni. Óvatosan megemeltem a fejét, és mosolyogva ráztam meg a fejem, amint könnyei útnak indultak. Gyengéden letöröltem az arcát, és egy gondolatot megragadva hajoltam előre, és birtoklóan mégis gyengéden megcsókoltam. Nem azért ütöttem ki a pasit, hogy ne kapjam vissza azt akit szeretek. Amint elváltam ajkától csak egy kérdést tettem fel neki.*
-Nem szédülsz? Nagyon beverted a fejed.*hangom aggódó volt, talán egy kis kétségbe esés is vegyült hozzá, de próbáltam uralkodni magamon.*
-Gyere segítek felállni.*húzódtam el tőle, és lassan felálltam, de kezeit nem engedtem el. Ahogy felálltam, bátorításképp megszorítottam a kezét, majd vártam, hogy összeszedje magát, amint felállt, újra a karjaimba vontam, nem akartam, hogy távol legyen.*
-Nem kellene megnéznie egy orvosnak? Hogy nincs-e komolyabb sérülésed?*kérdeztem aggódva, miközben arcát tanulmányoztam. Óvatosan kivezettem a mosdóból, és azonnal az ajtó felé indultunk, még láttam, ahogy az ipse a földön fetreng, igen az acélbetétest mindenki megérzi ha közelebbről ismerkedik meg vele. Nem láttam tisztán, de talán vért is köpött, pont nem érdekelt, óvatos mozdulatokkal értünk ki a szórakozóhelyről, a friss levegő kitisztította az agyam, de már tudtam mi kell nekem, nem haragudtam többé Lucasra, és azt akartam, hogy mindig velem legyen.*
-Ha jól vagy mehetünk hozzám! Nem kötelező az orvos, csak nagyon féltelek.*suttogtam, és a kocsim felé terelgettem. Mielőtt kinyitottam volna neki az ajtót megálltam, a tekintetét kerestem.*
-Egyetlen egy dologra szeretnélek megkérni szerelmem! Soha! Soha ne menj el többet úgy bulizni, hogy nem tudom hol vagy. Rendben? Csak ennyit kérek tőled.*simítottam végig az arcán, megvárva a válaszát kinyitottam a kocsiajtót, miután beült megkerültem az autót, és én is beszálltam.*

Kinyitottam a szemem, ő meg rám mosolygott. Nem volt az az igazi Lucien féle mosoly, amit annyira szeretek, nem volt vidám, de mosolygott és most csak ez számított. Talán már nem is haragszik annyira rám, legalábbis jó volt belegondolni, hogy elmúlt a haragja. Megnyugtatott, hogy igen, itt van és vigyáz rám. Amikor megéreztem, hogy ajkaival érinti a hajamat és puszit nyom rá, én is elmosolyodtam, de továbbra is folytak a könnyeim. Ujjaival letörölte, de nem hagyott időt megszólalni sem, előrehajolt és megcsókolt. Birtokló volt, mégis nagyon gyengéd, bármennyire akartam, nem tudtam felvenni a ritmust, túl gyenge voltam és túl hamar szakította meg a csókot, hogy viszonozni tudjam úgy, ahogy akartam.
- Eddig nem, de most ebbe a csókba beleszédültem - válaszoltam kérdésére fáradt mosollyal, miután elváltak ajkaink. Most figyeltem csak meg igazán az arcát, fáradt volt és látszott rajta, hogy ugyanazt érzi, amit én, szenved ő is, azóta, mióta mindent elrontottam és megbántottam, akit a legjobban szeretek. Felállt, de a kezemet nem engedte el, valahogy én is felküzdöttem magam, ekkor már tényleg megszédültem, de nem akartam, hogy még jobban aggódjon. Nagyon jólesett minden mozdulata, minden pillantása, éreztem, hogy tényleg aggódik értem és talán még mindig ugyanúgy szeret. Vissza akarom kapni Lucient és ezért mindent meg fogok tenni.
- Nem... nem kell orvos - mondtam kissé riadtan és még a gondolattól is fehér lettem. Lucien szorosan magához húzott. Jólesett a közelsége, mellette biztonságban éreztem magam, védelmezően ölelt és az sem érdekelt, hogy mindenki minket bámult. Ahogy kivezetett a mosdóból, rájöttem miért. Ott feküdt a pasi, aki rámtámadott, méghozzá elég rendesen el volt intézve, körülötte is volt vér, nem tudom honnan, de elég rossz állapotban volt.
- Ezt... te...? - kérdeztem meglepve Lucientől, nem gondoltam volna, hogy még erre is képes miattam. Kiértünk a friss levegőre. Igazából nem érzékeltem a környezetet, csak annyit tudtam, hogy már nincs hangos zene és nincs füst, csak egyvalami maradt, az a szoros ölelés, ami annyira jólesett. Felemeltem a kezem és próbáltam észrevétlenül megérinteni a fejem. Már le volt tapasztva a seb, nem éreztem semmit, valószínűleg a szerelmem mosta le rólam a vért is, de még mindig fájt és ha Lucien nem tart szorosan, a földön kötöttem volna ki, annyira nem volt bennem erő. Megálltunk Lucien autója mellett.
- Tényleg jól vagyok, én csak... veled akarok lenni - vallottam be és lesütöttem a szemem. Lehajtottam a fejem is, így pillantottam fel és bocsánatkérő tekintettel néztem szerelmem gyönyörű szemeibe. Amit ezután mondott, arra nem számítottam. Nagyon szerettem volna, ez volt minden vágyam, de nem számítottam rá. Szerelmem. Azt mondta, hogy szerelmem. Magamban ujjongtam, de attól tartottam, csak a képzeletem játszik velem.
- Én nem akartam bulizni... csak egyszerűen... nem bírom nélküled. Nem akarok sehova sem menni, én csak veled akarok lenni, én ezt tényleg nem bírom... - kezdtem összevissza beszélni, már megint közel voltam a síráshoz.
- Szeretlek Lucien - mondtam végül halkan. Segített beülni, majd megkerülte az autót és ő is beült. Jól tudtam hol lakik, tényleg arra mentünk, ezekszerint nem gondolta meg magát, tényleg azt akarja, hogy most hozzá menjünk. Egy ideig csendben ültem mellette.
- Lucien... köszönöm - suttogtam halkan. Szerintem értette, hogy nem csak a ma estére gondolok, hogy megmentett, hanem hogy egyáltalán szóbaállt velem, hogy letapasztotta a sebem, kivitt onnan és most hazavisz. Haza, a házába.
- Pedig megérdemeltem volna... ennél többet is - tettem még hozzá csendben és Lucien vállára hajtottam a fejem.

*Mosolyra húzódott a szám mikor elmondta, hogy a csókba beleszédült. Ez annyira rá vallt. Egyszerűen imádtam, és most már semmi nem választhatott el minket. Legalább is ezt gondoltam. Felállt, és rémülten pislogott, hogy neki nem kell orvos. Megnyugtatóan öleltem át, és kezdtem el kísérni kifelé.*
-Rendben, akkor csak hozzám megyünk.*nyugtattam meg szóban is, majd átsétálva a tömegen Lucas észre vette a támadóját a földön. Kérdésére vállat vontam, és egy pillanatra sötét mosoly jelent meg arcomon. Végül csak bólintottam.*
-Intő példa ha valaki hozzád mer érni.*jegyeztem meg halkan kuncogva, majd mikor kiértünk a levegőre fellélegeztem. Próbáltam kicsit beszélni hozzá, de azért az érzés, hogy elveszíthettem volna, csak még jobban megnyomta bennem az adrenalint. Mikor kimondta, hogy velem akar lenni, csak még szorosabban öleltem.*
-Én is, csak veled, és mindennél jobban.*suttogtam, végül autóba ültünk.*
-Majd innentől együtt járjuk az éjszakát.*kacsintottam rá, bekötöttem magam, és indultam. Jól esett, hogy azt mondta szeret. Ezt akartam már azóta hallani, mióta olyan csúnyán kitettem a szűrét. Percekig csendben faltuk a métereket, míg Lucas újra meg nem szólalt.*
-Nincs mit köszönnöd! Szeretlek.*pillantottam rá egy rövid idő erejéig, majd újra az útra figyeltem. Csendes szavaira egy ideges sóhaj tört fel belőlem, a vállamra hajtotta a fejét, én pedig megszorítottam a kezét.*
-Ne ostorozd magad! Nem érdemelted meg. És bocsáss meg, hogy olyan goromba voltam veled. Nem gondolkodtam tisztán.*suttogtam, percekkel később ráfordultam a parkolóra, és kiszálltam a kocsiból. Ajtót nyitottam szerelmemnek, majd derekát átfogva az ajtóhoz kísértem.*

//A kövi post már a házhoz menjen//

Ezt az estét sem akartam unalmasan tölteni. Ülhettem volna otthon is, nézhettem volna a tv-t vagy bármi, de az nem én lennék. Ritka, ha ki sem teszem a lábam a házból és ma különösen vadászni volt kedvem. Ki voltam éhezve. Nem volt kérdés, hova megyek. A város összes menő klubjában vip vendég vagyok, de ma a discora és az ottani felhozatalra vágytam. Leparkoltam az autómmal, már akkor hosszú sor állt a bejáratnál. Lazán a sor elejére sétáltam, nem törődtem a morgolódással, de az egyik beszólás hatására felemeltem a középső ujjam, elég egyértelmű jelzésként, mit gondolok az illetőről. Nem az én hibám, hogy rossz helyre született és még ennyit sem engedhet meg magának, hogy megspórolja a sorbanállást. Az ajtóban egy nagydarab biztonsági őr állta el az utat. Tudtam, hogy legtöbben annak örülnének, ha most megállítana és visszaküldene a sor végére vagy esetleg megtiltaná, hogy bemenjek, de ahogy meglátott kinyitotta az ajtót.
- Hello Jacques, jó szórakozást - köszönt és beengedett. Nem is gondoltam máshogy. Mindenki engem bámult, de nem érdekelt, inkább élveztem. Mindig is szerettem a középpontban lenni. Vigyorogtam, szinte éreztem magamon a pillantásokat.
- Szia Brad. Válogasd meg, kit engedsz be - megfordultam, ránéztem a sorra, elöl rögtön egy igazán szép csaj állt.
- Mondjuk őt beengedhetnéd. Minél hamarabb - kacsintottam a lányra. Ahogy beléptem, megálltam és körbenéztem. Szokásos zene, szokásos tömeg. Igyekeztem körbenézni és arra indultam, amerre a legtöbb jó csajt láttam. Nem csak kint, itt is elég sokan megnéztek. Az én szempontomból pedig ma átlagos voltam. Szűk nadrágot választottam, egy szintén nem túl bő pólóval, ehhez hozzádobtam egy divattervező által alkotott cipőt és egy zakót. Hosszú hajam most is összefogva hordtam. Magabiztosan haladtam a célom felé, amikor szinte bevágott elém egy szőkeség. Megfogtam a karját, hogy megtartsam. Rám emelte a pillantását, láthatóan eléggé el volt már ázva.
- Óvatosan kislány - vigyorogtam rá és ahogy a szemeibe néztem, megváltoztattam a célom. Már nem érdekelt a csaj, akit kinéztem, ő kellett nekem, aki szinte a karjaimba pottyant, mintha nekem szánták volna.

& Jacques Feehan

"Sosem tudhatod kit lódít eléd a szerencse..."

Teljesen be voltam lassulva, úgy éreztem már semmi nem kárpótolhat tovább, míg be nem kerültem a discoba, régen voltam, és ki szerettem volna élni magam. Hogy miért? Mert még mindig gyászoltam, és tudtam, hogy más nem segíthet. Ha lenne más, akkor nem kerestem volna egy dílert sem. Volt nálam fű, pár "vitamin" és egyéb huncutságok, amik már nem igazán számítottak könnyű cuccnak. Hamar találtam rá a társaságomra, és nem csak pipik voltak akik kapósak voltak a finomságokra, srácok is voltak szép számmal. Hamar eljött az-az idő, mikor már kellően ki voltunk segítve, erre még lecsúszott pár absinth, vadásztunk is mellé, és még sorolhatnám, a lényeg, hogy a szórakozóhely egyik fele, már tőlünk volt hangos és nem a zenétől. Mérhetetlenül fogyasztottam, egyenesen pedig már végképp nem tudtam járni, olyan voltam, mint a józan kígyó. Megkérdezném, hogy miért, de a nyelvem is ugyan csak összeakadt. Épp a mellékhelység felé igyekeztem, a lábam pedig egyszerűen felmondta a szolgálatot, nem sokon múlt, hogy egy fura kinézetű csávónak neki ne menjek. Felém nyúlt, és kezemet fogva tartott meg, valószínűnek tartom, hogy kegyetlen nagyot zupáltam volna. Alkohol mámoros tekintettel pislogtam fel rá, nem vagyok egy alacsony lány, de a csávó igazán magaslati levegőt szívott hozzám képest. Hozzám szólt, majd rám vigyorgott, mire felvontam szemöldököm.
-Hogy mondod?-kérdeztem vissza nevetgélve miközben próbáltam egy kis távolságot csiholni közénk, ekkor vettem észre, hogy a koktélos pohár még a kezemben van félig tele alkohollal.
-Kérsz te is?-villantottam rá elbűvölő mosolyt, holott fogalmam sem volt róla, hogy ki a tag. Kicsit rá zummoltam az arcára, de a letörölhetetlen mosoly ott bujkált az arcomon. Valaki belekönyökölt a hátamba, mire belekapaszkodtam az ismeretlen zakójába, homlokom a mellkasához nyomódott, csuklani kezdtem, és kacagni egyszerre. Újra felnéztem rá, és elhátráltam.
-Oké, ha nincs társalogni valód én el is tűnnék... hukk... Még várnak a... a... szóval ők...-mutogattam a hátam mögé csak úgy vaktába, míg magamra nem borítottam az italom. Talán eltaláltam egy kicsit a fura fazont is, de ezzel már nem tudtam foglalkozni... Iszonyatosan nevetni kezdtem, a bocsánatkérő pillantás sem sikerült élethűnek, a táskámban kezdtem kotorászni zsebkendő után, mindig van nálam egy tízes csomag, nem csak erre, de a megmaradt porokat is jó eltenni máskorra ha nincs másom a közelben. Egyet kivettem, és a csávónak adtam.
-Most már elmondhatod te is, hogy a nagy Shea O'Halloran leöntött piával, ha mégsem... mert ugye nem olyan tiszta az arcom, kábé semmilyen szinten, akkor tartsd meg a zsepit...-kacarásztam tovább, majd leejtve a poharat a földre el indultam labilisen végre a mosdók felé, fogalmam sincs miért néztem vissza még az ürgére, de vonzotta a pillantásom. Mosolyogva dobtam neki csókot, aztán a következő pillanatban már a földdel randevúztam... A bokám kificamodott, de a sok drogtól és alkoholtól még nem éreztem a fájdalmat... Nevetni kezdtem, mire a körülöttem lévők engem kezdtek el bámulni.
-Na mi van? Nem láttatok még részeg nőt, he?-bosszankodtam hangosan, és újra a táskába dugtam a kezem. A ruhám teljesen átázott, sejtettem már mikor elindultam, hogy nem fehéret kellett volna felvennem, az hogy magassarkút húztam a hab volt a tortán, hogy mindenen nevettem? Ilyen vagyok, ha telepumpálom magam élvezeti szerekkel...

Kicsit sem tévedtem, amikor rákérdezett, mit akarok, még egyértelműbb lett, mennyire el van ázva. A tekintetem a kezében levő pohárra siklott. Így már érthető. Lehet, hogy sok ilyet ivott, lehet, hogy felgyorsította valamivel, a lényegen nem változtatott, szerintem azt sem tudta, hogy hol van. Éppen kedvesen megkínált, láttam már jobb állapotban levő koktélt, de nem kellett válaszolnom, megkaptam így is, valaki meglökte, a csaj meg bennem keresett kapaszkodót, pontosabban a zakómban, majd koodinációs zavarának köszönhetően a pohár tartalmán osztoztunk. Oké, bejön a csaj, de nem díjaznám, ha mást is rámpakolna. Zsepi után kutatott, a kezembe nyomta, én meg nem tudtam követni sem, hiába, a piás nők veszélyesek. Szóval Shea. Legalább már a nevét tudom. Lelépett valamerre, gondolom a mosdó felé, követtem a pillantásommal, de jól is tettem, ő is visszanézett rám, dobott egy csókot, aztán eltűnt. A pia és a gravitáció nem szeretik egymást. A szemem forgattam. Miért egy ilyen csajba akadok bele, ráadásul még be is jön.
- Kelj fel – hangom még a zene mellett is parancsolónak tűnt. Megfogtam a lány karját és felrángattam a földről. Mindenki minket nézett, de nem érdekelt, a wc felé tereltem a csajt, már alig tudott magáról valamit, de a szája még járt. Behúztam a női wc-be és a falnak nyomtam. Egy kézzel megtartottam, a vállát nyomtam a falhoz, közben hátraléptem úgy, hogy még tudjam tartani és végig tudjak nézni rajta. Tetszett amit láttam, elismerő pillantással néztem végig rajta. Fehér ruhája átázott a piától, amit magára öntött, látni engedte, amit takarni kéne, nem sokat bízott a képzeletre. Elégedett voltam vele.
- Magadra is sikerült önteni abból a koktélból – ez volt az első mondat, amit normális hangnemben mondtam neki.
- És mi jár annak, aki ilyen rossz kislány? – kezemmel megfogtam az állát erősen tartottam, nem tudta elfordítani a fejét.
- Mert te most az voltál, nagyon nagyon rossz kislány, szexi rosszkislány – húztam tovább, közben közelebb léptem, annyira, hogy egymáshoz simult a testünk, érztem a nedves ruháját, a testének melegét. Nyelvem akadály nélkül csúszott fáziskésésben levő gazdájának ajkai közé. Alkoholízű csókjától akár még én is be tudnék rúgni. Nem fogta vissza magát, ezekszerint szereti a durva bulikat
- Ha már így belémbotlottál, mit szólnál, ha megismerkednénk közelről, nagyon közelről – nyögtem a szájára. Kell nekem ez a nő és megszerzem. Az sem érdekel, ha kicsit erősebben kell fellépnem. Szerintem eléggé el van ázva ahhoz, hogy ellenkezzen.

& Jacques Feehan

Nem várt fordulat...

Fogalmam sincs, hogy miként kerültem a földre, már csak azt vettem észre, hogy a fura fazon rángat fel a földről. Ahogy ráálltam a fájós bokámra ismét a föld felé ereszkedtem volna legszívesebben, ám a tag elég határozottan vezetett a női mosdó felé.
-Na... egyedül is menni fog... hagyjál...-próbáltam lefejteni a kezét magamról, természetesen hiába, érződött rajta, hogy még józan, tehát nekem esélyem sincs. Nevetgélve dőltem neki, mást már nem tudtam csinálni. Behúzott a budira, majd a falnak lökött, a hideg csempét azonnal megéreztem, így mintha kicsit tisztábban láttam volna, ám mégsem. Csak a kezeimmel próbáltam jelezni a csávónak, hogy menjen előlem, ám ő határozottan tartott. Beszélni kezdett hozzám, igaz a felét nem fogta fel az agyam, legalább próbálkoztam. Leöntöttem magam? Éreztem az alkohol illatát, de képtelen voltam rendesen gondolkodni. Megfogta az állam miközben tovább beszélt, ez már nem tetszett, mégsem tudtam elforgatni a fejem. Riadalom futott át arcomon, ilyenkor néha leesik, hogy nem kellene ennyire féktelenül bulizni, de általában a barátnőimmel vagyok, itt még nincs közelebbi ismerős kapcsolatom, akik leszedhetnék rólam ezt az ürgét. Kiabálni nem volt értelme, a hangos zene miatt senki nem hallotta volna, csak annyit tehettem, hogy mosolyogtam a férfire hátha megesik rajtam a szíve és elenged. Hozzám simult a következő pillanatban már nyelve fedezte fel ajkaimat. Kezeimet a vállainak feszítettem így próbálva ellökni őt, ahogy elengedte ajkaimat egy pofon csattant az arcán, és nem a kisebbik fajtából. De mintha meg sem kottyant volna neki, újra érintették ajkai az enyémeket miközben a szavai felém úsztak. Először fel sem fogtam, hogy mit mond, sehogy nem tisztultam, ködös volt az agyam, csak azt tudtam, hogy ami történni fog, az rossz.
-Nem... Mondtam, hogy engem várnak kinn, húzzál sorszámot. Egyébként is jeget kell kérjek a bokámra.-próbáltam újra eltolni magamtól, még mindig nem jutottam sokra, és a kedvem is elment a bájolgástól. Egy hirtelen ötlettől vezérelve magassarkúm sarkát állítottam a lábába egyszerű rálépéssel.
-Azt mondtam, hogy nem!-sziszegtem, és próbáltam kibotorkálni a mellékhelységből.
-Egyébként is... A nevedet sem tudom, és nem ribanc vagyok cs3szd meg!-néztem vissza az ajtóból, majd kiléptem, hogy sikeresen el tudjak tűnni a tömeg között, bár nem volt rá nagy esélyem, nagyon fájt már a bokám, kezdtem érezni is rendesen. Nem tudtam ránehezedni, úgy bicegtem, mint egy kilencven éves vén papi... Már csak egy sétabot kellene, és király lennék. Minduntalan hátra hátra tekintgettem, hogy követ-e a csávó, az egyik pillanatban meg is láttam, a következőben pedig már újra előttem volt.
-Varázsló vagy?-kérdeztem meg viccesen, de arcom komor maradt. Próbáltam ellépni előle, de sosem sikerült, ez a baj, túl józan volt a csávó, én pedig túlságosan drogos és alkoholista...

Annyi józanság még volt benne, hogy tudta, nem éppen azt csinálom, amihez neki kedve van. Nem hatott meg, nem szoktam olyat csinálni, amihez másnak kedve van. Ha élvezi, ha akarja, az csak egy plusz, engem csak az érdekel, nekem mi a jó. Próbált tiltakozni a csók ellen, amikor rájött, hogy ellökni nem tud, csattant a pofon az arcomon. Nem mondom, meglepett, de szeretem az ilyen harcias csajokat. Meg is éreztem kicsit, nem volt vészes, majd legfeljebb szépen végigcsókolgatja a helyét. Újabb csókom még ennyire sem nézte jó szemmel, magassarkú cipője a lábamba fúródott, ezzel nyert annyit, hogy ki tudott csúszni a kezeim közül és kijutott valahogy a wc-ből. Ez fájt. Nem a lábam, bár az sem volt kellemes, inkább az, hogy meglépett. Követtem, nem volt nehéz, ha nem lett volna elég az alkohol és még ki tudja mi, amitől eddig sem tudott menni, most rátett még az előző esés is. Hátrapillantott, észrevett, mintha félt volna tőlem, pedig nem akartam semmi rosszat, legalábbis szerintem az nem rossz dolog. Mire újra hátrapillantott volna, már előtte voltam.
- Jacques vagyok, nem varázsló. Te meg nem r.banc, remélem, hanem egy sz.xi, piás lány - léptem elé, mert próbált ellépni előlem, de nem hagytam.
- Sorszámot meg nem húzok, ha ide bejöhettem soron kívül, talán nálad is akad egy vip jegy a sorszám helyett - válaszoltam kicsit hosszabban, mint akartam, egy piás lánynak nincs értelme összetett mondatokat mondani. A következő pillanatban, ahogy ismét el próbált lépni előlem, folytatva ezt a macska és egér közötti játékot, rálépett a fájós bokájára és majdnem megint megismerkedett a földdel, de még időben elkaptam. A táskáját nem. Szétszóródott a tartalma a földön, lehajoltam érte és amit láttam, visszadobtam. Mielőtt visszaadtam volna a lánynak, észrevettem valamit. Egy hotelszoba kártyája. Meg is volt a terv a fejemben. Nem szoktam előre tervezgetni, de most tudtam, mit akarok és azt meg is valósítom. Meglóbáltam az ujjaim között a kártyát, a táskát visszaadtam a lánynak és sokadik alkalommal megragadtam a karját.
- Csak most kezdődik az igazi buli - közöltem vele, amikor ellenállást nem tűrve kihúztam a friss levegőre. Vártam egy kicsit, hátha a hirtelen élménytől a felszínre tör az alkohol, de éppen csak egy kis időt hagytam, haladtunk tovább az autóm felé. A csaj nem tudta tartani a tempót, felkaptam, nem bírtam soha a lassúságot. Csak csettintettem, sofőrszolgálatot kértem, jobbnak láttam, ha a hátsó ülésen bírom maradásra a lányt. Nem bírtam, ha idegenek vezetik az autómat, de ez a szépség nagyobb figyelmet érdemelt.
- Szállj be... jobban teszed, ha nem ellenkezel, még be... fogod verni a fejed - fejeztem be a mondatot olyan én megmondtam hangnemben, ahogy meghallottam a koppanást. Becsúsztam mellé, magamhoz húztam, miközben kiadtam az utasítást, hogy a szállodába megyünk. Furán nézett rám az alak, mert Shea rendesen hangot adott annak, hogy ő nem jön velem sehova.
- A barátnőm kicsit.. sokat szeret inni, csak azért mond ilyeneket. Ugye drágám? - villantottam rá a mosolyom. Hamar megérkeztünk, a sofőrnek nagyjából az összeg kétszeresét fizettem ki, ennyiért hajlandó volt elfelejteni mindent, ami az autóban történt, pedig ott még nem volt semmi. A lift felé vezettem a lányt és megkönnyebbültem, amikor már a kártyát húztam végig a zárban. Az ajtó kinyílt, én meg belöktem a lányt és bezártam magunk mögött az ajtót.
- Hazaértél - jelentettem ki és körbenéztem. Átlagos szállodai szoba, nem rossz, én is ilyenhez szoktam vagy még ennél jobbhoz is. Minden cucc szétdobálva. Ezen elvigyorodtam.
- Nem gondolod, hogy meg kéne hálálnod, hogy nem hagytalak ott ilyen állapotban? Mutasd meg, mennyire vagy hálás. Térjünk végre a lényegre - beletúrtam a szőke tincsekbe és nyelvemmel ismét a lány ajkai közé hatoltam nem túl finoman, de nagyon akartam.

& Jacques Feehan

Riadalom ködén át...

Tudatalattim ellenezte Jaques közeledését, ezért is próbáltam kikerülni a karmai közül. Kijutva a mellékhelyiségből a tömegben próbáltam elveszni. Nem sok sikerrel, egyszer néztem csak hátra, a következő pillanatban már előttem állt. Rémült kérdésként tettem fel, hogy ő varázsló-e. A válaszban úgy éreztem kigúnyol.
-Pedig jobban tennéd ha sorszámot húznál! Hosszú a listám.-vágtam vissza neki, és próbáltam újra ellépni előle. Nem sikerült, a koordinációm és a fájós bokám is az idegent segítették, nem sokon múlt, hogy újra el ne essek. Jaques megfogott a táskám pedig a földre hullt. Összeszedegette a kiborult dolgaimat, mikor a táskámat visszanyújtotta hálás pillantást vetettem rá. Újra megragadta a karom, közölte, hogy az igazi buli még csak most kezdődik és kihúzott a tömegből. A friss levegő arcon csapott, új erőt adva nekem, hogy ellenkezzek. A járásom még mindig nem volt biztos, de mint egy makacs öszvér megálltam az út közepén. Ekkor felkapott és cipelni kezdett.
-Engedj el!-sikítottam a fülébe, kislányosan rúgkapáltam és szabadulni próbáltam. Pillanatokon belül elértünk a csávó kocsijához, kegyetlenül tiltakoztam, nem akartam, hogy berakjon a kocsiba. Aztán beütöttem a fejem, mire kioktatólag megkaptam, hogy megtörténhet a baj. Becsúszott mellém én pedig amit ismertem az összes átkot rászórtam nem túl halkan.
-Ember rabló!!!-sikítottam teli tüdőből, a sofőr érdekesen pislogott hátra, mire Jaques magyarázkodni kezdett. Könnybe lábadt a szemem aztán elsírtam magam.
-Haza akarok menni.-hüppögtem miközben az autó elindult. Próbáltam távolabb kerülni az ismeretlen férfitől, de esélyem sem volt rá, hiszen szorosan tartott. Halkan sírdogáltam és próbáltam rájönni, hogy ez miért történt velem. Aztán megérkeztünk a hotelhez, el nem tudtam képzelni, hogy Jaques honnan tudta, hogy itt szálltam meg. Mire rendesen feleszméltem a szobában voltunk. A férfi kijelentette, hogy hazaértem. Ennyire meghatotta volna, hogy bömbölni kezdtem? Esélyt sem láttam erre. Ezt igazolták a következő szavai is.
-Nem! Nem gondolom, hogy hálával tartoznék!-jelentettem ki makacsul. Több reakcióra időm sem maradt, hiszen vaskos ujjai a hajamba siklottak ezzel elérte, hogy a lehető legközelebb kerüljek hozzá, ajkai az enyémekre zárultak, nyelve utat tört a számba. Egy hirtelen gondolattól vezérelve erőteljesen ráharaptam a nyelvére. Amint elengedett és felüvöltött a fájdalomtól ellöktem magam tőle. A fürdő felé igyekeztem, ahogy meghallottam a lépteit mögöttem felsikítottam. Az utolsó pillanatban léptem be a fürdőbe, de nem tudtam olyan gyorsan becsukni az ajtót, mint terveztem. Jaques a lábával állította meg a lendületet. Életemben nem féltem még ennyire semmitől.
-Hagyj engem békén!-ütöttem rá az ajtóra kétségbe esetten. Újra peregni kezdtek a könnyeim, a büszkeségem romokban hevert.
-Ha megkapod amit akarsz akkor békén hagysz?-tettem fel a kérdést remegve, miközben legyőzötten kinyitottam az ajtót, és farkasszemet néztem vele.

//Kövi a hotelbe mehet//