Lovas ösvény

Ha terepre szeretnének kimenni a lovasok, itt van lehetőség rá.

*Nem igazán foglalkoztam Diablo nem tetszésével, lassan bevezettem az erdőbe, miközben Cameronnal beszélgettünk. Igazából fogalmam sem volt róla, hogy mit kellene mondanom, ezért sikerült egy olyan kis mondattal előrukkolni, amivel megsértettem a fiút. A fülem bojtjáig elvörösödtem, viszont a hangnem amit megütött egyáltalán nem tetszett.*
-Nézd! Sajnálom, hogy meg mertem szólalni, nem megbántani akartalak, csak igazából fogalmam sincs, hogy miről tudnék veled beszélni.*kezdtem felhúzni magam, és ez sosem vezetett jóra. De eléggé megbántódtam én is a fiú hangnemén, és megszólalásán.*
-Elég rossz lehetett, ha már két évesen lovagoltál, de legalább addig biztosan csöndben voltál.*húzom fel az orromat, és kicsit megszorítom csődöröm oldalát, hogy tempót váltson. Egy, most pont nem akarok már többet mondani a fiúnak, kettő, megsértődtem, és csak a hátamat vagyok képes mutatni neki. Közben azért csak elhallatszik hozzám, hogy mit is mond, de csak morgok rá egyet. Mikor megkérdezi miért kell bujkálnunk fagyos kacaj tör fel a torkomból.*
-Szerinted apám megengedné, hogy az egyik munkásával flörtölgessek? Főleg éjjel! Gondolkozz már kicsit.*fordulok hátra, és szólalok meg szemrehányón. Nem hiszem el, hogy ennyi sütnivalója van csak ennek a srácnak. Szerintem már régen kitalálhatta volna, hogy nem csak én járok tilosban, hanem ő is. Mikor újabb kérdést tett fel, megráztam a fejem. Komolyan ez érdekelné? Ugyan! Megállítottam Diablo-t, és leszálltam a nyeregből, már eléggé benn voltunk az erdőben, senki nem találhatott volna meg minket.*
-Hogy mit csinálok? Az érettségire készülök, és ha jut időm akkor bemegyek a városba, és kicsit vásárolok, vagy lógok a csajokkal. Elszórtan az is előfordul, hogy apámmal megyünk új lovat vásárolni, vagy épp felszerelést nézünk, másik farmra látogatunk. Illetve ha nagyon egyedül szeretnék lenni, akkor viszek egy szál virágot anyának.*suttogom kis monológom végét. Egyébként pedig fogalmam sincs, hogy mit csinálhatnék.*
-Egyébként a legtöbb időmet Diablo veszi el, tehát nincs okod félni, sokat láthatsz.*szúrom a végére mosolyogva. A hold épp hogy csak át tudott sütni a levelek között, ettől olyan hamiskás mosoly úszott a profilomra. Rengeteg dolog megfordult a fejemben, hogy mit lehetne most csinálni, de inkább nem részleteztem, még magamnak sem.*
-Cameron! Mond meg őszintén, szerinted rosszul tettem, hogy elhívtalak este lovagolni? Mármint csak azért kérdezem, mert gondolom holnap is dolgozol majd, és igazán bűntudatom lenne, ha ez miatt az éjszakai kisurranás miatt fáradt lennél, vagy elaludnál.*annyira sután magyaráztam meg a kérdésem nem is olyan valódi okát, hogy én sem hittem el, hogy ilyet mondtam. Igazából attól, hogy kicsit felhúztuk a másikat, jól érzem magam a fiúval. Diablo-t kikötöttem, majd leültem az egyik fa alá. Intettem Cam-nek, hogy csatlakozzon, remélvén, hogy meg is teszi, mert ha itt hagyna, biz isten megőszülnék.*

A lány hallhatóan megsértődött azon, amit mondtam. Talán az nem tetszett neki, talán a hangnem, de akkor sem tűrhettem szó nélkül, ahogy kioktat. Még azt is elhiszem, hogy jobb nálam, de hogy még érezteti is, az már sok volt. Gyorsított a tempón, pont annyira, hogy csak a hátát lássam. Hallottam, ahogy morog valamit, de kellő távolságban volt ahhoz, hogy ne értsem. Nem tetszett, hogy így alakult a helyzet.
- Ne haragudj, nem úgy gondoltam. Attól, hogy nem tudsz velem miről beszélgetni, még nem kell sértegetni. Tudom, hogy jót akartál, hogy jobb vagy, de kicsit azért én is értek a lovakhoz - magyaráztam meg a válaszom okát, egyszerűen nem hagyhattam, hogy elrontsa mindkettőnk rossz beszólása az estét. Aztán Rebecca nevetve fordult hátra.
- Szóval te most flörtölgetsz velem? Ezt nem tudtam, azt hittem csak kísérő kell az esti lovagláshoz - próbáltam komoly lenni, de majdnem elnevettem magam. Magamban azért örültem. Nagyon is örültem, ugyanis mostmár biztos voltam benne, hogy tényleg utánam érdeklődik. Elégedett voltam, ezekszerint elég érdekes vagyok egy úrilánynak is. Másrészt viszont kicsit meg is rémültem. Flörtölünk, de a hatalmas nagy tapasztalatommal fogalmam sem volt, hogy meddig mehetek el. Na jó, talán ezt még tudtam, de ugyanaz volt a gondom, mint Rebeccának. Most akkor mit mondjak neki? Felvettem inkább magamra a magabiztos arckifejezésem és továbbra is jól mulattam a lány elszólásán.
- Nem gondoltam volna, hogy pont velem akarsz... flörtölni - hangsúlyoztam ki az utolsó szót, de most nem volt semmi bántó a hangomban, inkább meglepett volt és szinte már gyengéd. Válaszolt a kérdésemre, de szinte nem is hagyott időt reagálni rá, egy újabb kijelentése teljesen elvonta a figyelmem.
- Akkor már nem csak Diablo örül annak, ha az istálló környékén járkálsz - válaszoltam ajkaim körül játszó mosollyal. Kikötötte a lovát, leült egy fa tövébe és láthatóan rám várt. Még nem szálltam le a lovamról, kiélveztem a biztonságot, amit nyújtott. A lovak nyelvén jobban értek, mint a nők nyelvén. Főleg ilyen jólnevelt, okos és szép lány társaságához nem szoktam. Amikor Rebecca intett, úgy döntöttem, nem váratom tovább, leszálltam, kikötöttem a lovam én is és leültem mellé.
- Rosszul tetted? - kérdeztem és majdnem a szám is tátva maradt a meglepettségtől. Eléggé félreérthető volt a kérdés, bár szerintem nagyon is jól értettem. Azzal, hogy próbálta kimagyarázni, csak még rosszabbá tette a helyzetet.
- Nem hinném, hogy gondot jelent. Ha az egész éjszakát végig kell dolgozni, akkor is képes vagyok reggel folytatni, de ez... egészen más. Örülök, hogy elhívtál. Tényleg - mondtam mosolyogva és ahogy közben helyezkedtem kicsit, véletlenül hozzáért a karom Rebecca karjához. Úgy éreztem, mintha áramütés ért volna, bizsergett a testem azon pontja, ahol a bőrömön éreztem a lány puha bőrét.
- És te nem bántad meg? Úgy értem... holnap suli vagy valami? - magyaráztam ugyanúgy, ahogy a lány. Ránéztem, az arcát fürkésztem. A hold alig világította meg a leveleken keresztül, egyszerre volt rejtelmes és szép. Szerettem volna a gondolataiban olvasni, jó lett volna tudni, mire gondol most éppen, miért hívott el és hogy megbánta vagy nem. Legszívesebben vele tölteném az egész éjszakát, akár itt a fa tövében, akár máshol. Túl jó volt vele.

-Nem kioktatni akartalak. Mondtam, hogy sajnálom.*hajtom le a fejem, én tényleg csak egyszerű jó tanácsként mondtam, hiszen nálam Diablo szokta ezt rendszeresen csinálni... Végül csak sikerült tovább vinni a beszélgetést, aminek igazán örültem, hiszen a "veszekedős" dolgon hamar túlestünk.*
-Nem konkrétan flörtölök... Legalább is szerintem, az, hogy te minek veszed fel, az már más kérdés.*válaszoltam vissza, talán túlságosan gyorsan is, de nem akartam, hogy még jobban belemenjünk ebbe a kérdésbe, inkább Cameron mondandójának második részével kezdtem foglalkozni.*
-Sajnálom, hogy azt hiszed csak kísérőnek kellesz, de el kell szomorítsalak, egyedül is ki tudtam volna jönni, ha csak lovaglásról lenne szó.*ahogy kimondtam a mondatom rájöttem, hogy csak még jobban belekeveredtem a flörtölős témába. Most már egészen biztos voltam abban, hogy lángokban áll az arcom. Épp ezért szálltam le a lovamról, és ültem egy nagyobb fa alá. A fiú következő mondatát inkább figyelmen kívül hagytam.*
-Remélem, hogy te is örülsz neki. Hamarosan úgy is egy újabb versenyre készülünk fel.*vontam meg a vállam, mint akit nem érdekel az egész, holott minden versenyt úgy vártam, mint egy öt éves kislány. De ezt csak Charlie tudta rólam. Intettem Cam-nek, hogy csatlakozzon hozzám, kikötötte a lovát, majd mellém ült. Feltettem egy kérdést, amit próbáltam kicsit kimagyarázni, bár nem úgy sült el a dolog ahogy én gondoltam, ezért egész sután éreztem magam a fiú válaszát hallva. Ahogy helyezkedni akart, akarva akaratlanul is összeért a karunk, riadtan kaptam el, miközben őzike szemekkel pislogtam a fiúra. Melegség áradt szét bennem, ahogy az arcomat kezdte el fürkészni pillantásával.*
-Én nem bántam meg. Nem tudnám megunni a társaságod. Bár az igaz, hogy még elég keveset beszéltünk. Viszont ez korrigálható, legalább is szerintem. A fejedbe pedig nem látok, ezért a te véleményedet nem tudom.*mosolyodtam el, idő közben besötétedett... Holott este volt, de most korom sötét lett. Ez csak egyet jelenthetett, vihar lesz. Diablo is megérezte, idegesen horkantott, a földet kaparta a patájával, tudtam, lovam is ugyan úgy fél a vihartól, mint én. Nem akartam Cameron előtt beégni, de az ég zengés elárulta, hogy nem érnénk vissza időben a farmra.*
-Azt hiszem rossz éjszakát választottam erre a kis "túrára".*felhúztam a térdeimet, és arra vártam mikor látom meg az első villámot. Pillantásom végül újra Cam-en állapodott meg. A lovaknak nem kéne megázniuk, mert megfáznak, a farm kilőve, egyedül a barlangba tudnánk felmenni, de ott nagyon rossz az út. Lázasan járt az agyam, hogy mit lehetne kitalálni, aztán már csak azt vettem észre, hogy a fiú vállán pihen a fejem.*

A lány válasza és magyarázkodása csak megerősítette, amit eddig is gondoltam.
- Nem konkrétan flörtölsz, tehát flörtölsz. Ha már rámbíztad, minek veszem, akkor én így gondolom. Főleg, ha ki tudtál volna jönni egyedül is - mosolyogtam a lányra. Ha akartam sem tudtam volna titkolni, mennyire tetszik a helyzet. Még nem is voltam ilyen helyzetben, amikor egy lány, méghozzá nem is akármilyen lány hívott el szinte randizni. A lovakat leszámítva kettesben voltunk a sötét erdőben, úgyhogy még meg is bízik bennem valamennyire, pedig nem is ismer. Mondjuk azt már elárulta, hogy kérdezősködött utánam. Ha tudná, hogy én meg mindig azt lesem, mikor jár az istálló környékén. Amióta először megláttam, mindig azt várom, hogy felbukkanjon és láthassam, ahogy lovagol vagy sétálgat. Ahogy leültem mellé és összeért a karunk, Rebecca összerándult. Nem igazán illett a helyzethez ez a reakció, talán csak nem számított rá, de aztán ahogy a szemeimbe nézett, teljesen elolvadtam tőle.
- Tényleg nem bántad meg? - kérdeztem szinte olyan lelkesen, mint egy gyerek, amikor megkap valamit, amit nagyon szeretett volna.
- Szeretnéd tudni a véleményem? Ehhez nem kell olvasnod a gondolataimban. Csak kérdezz - mondtam lelkesen a lánynak. Kezdtem egyre jobban feloldódni a kezdethez képest, de még mindig eléggé zavarban voltam vagy valami olyasmi. Tényleg a lovakhoz vagyok szokva, na meg a többi munkáshoz, nem vagyok se olyan művelt, se olyan jólnevelt, mint a mellettem ülő szépség.
- Én szeretnélek megismerni. Ha rajtam múlik, talán nem csak Diablo miatt fogsz annyit az istálló környékén járni - intettem a fejemmel a ló felé.
- Így viszont, hogy ezt megbeszéltük... tényleg nagyon sokat kell korrigálni azon, hogy szinte még semmit nem tudunk egymásról - fürkésztem jókedvűen Rebecca arcát, akinek a figyelmét valami más kötötte le. A tájat nézte, már amennyit lehetett látni, nagyon sötét lett. A szokottnál sötétebb, pont olyan, mint vihar előtt. A lány ismét rámnézett, arca kissé ijedt volt. Mielőtt bármit szólhattam volna, hangos égzengés törte meg a csendet.
- Jobb éjszakát nem is választhattál volna. Egy kis vihar nem jelenthet gondot. A farmra már biztosan nem tudunk visszamenni a vihar előtt, de így talán még romantikusabb - mondtam el a véleményem, de a lány arckifejezéséből rájöttem, hogy neki ez az egész nem igazán tetszik, úgy tűnt, mintha félne a vihartól. Persze a szabad ég alatt nem veszélytelen, de nem egyszer maradtam kint távol a farmtól, viharos időben. Azon gondolkodtam, hova lehetne menni, amikor megéreztem Rebecca fejét a vállamon. Meglepődtem, az előbb még ijedten húzódott el, de ezekszerint jobban fél a vihartól, mint tőlem. Nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel, végül kissé ügyetlenül, de valahogy átöleltem a lányt. Megnyugtatóan szorítottam magamhoz törékeny, nőies testét.
- Gyere, menjünk fel a barlangba. Itt nem maradhatunk, teljesen el fogunk ázni - magyaráztam, aztán felkeltem. A kezem nyújtottam Rebecca felé, hogy felsegítsem a földről.
- Csak gyere utánam - kioldottam a kantárt és felültem a lovamra. Láttam a lányon, hogy mennyire zavarja a helyzet, hogy kint kell maradnunk, kissé távol a farmtól.
- Felülsz mellém Rebecca? - ajánlottam fel a lánynak. Tudom, hogy nagyon jó lovas, de az út már kevésbé jó, ráadásul a lova is megérzi, ha fél. Most aztán bepótolhatok mindent, ami a lányokkal kapcsolatban eddig kimaradt. Úgy tűnik, kettesben töltöm az éjszakát a farmtulajdonos gyönyörű lányával. A többiek biztosan irigyek lennének, de nem tudhatják meg, akkor lebuktatnának minket. Ráadásul a körülmények sem túl kellemesek, de elhatároztam, hogy kihozom a legjobbat ebből az egész helyzetből. Itt az alkalom, hogy jobban megismerjem Rebeccát. Biztosan fázni is fog, fel kell majd melegítenem. Ettől azért tartottam kicsit, az előbb is olyan fura érzés volt, ahogy átöleltem. Túl jó volt, szeretném megismételni, de nem fogok visszaélni a helyzettel, az biztos. Közben várakozóan pillantottam Rebeccára. Annyira már ismerem, hogy szereti, ha a saját akarta szerint csinálhat mindent és biztos nem szorul a segítségemre, de talán a sötét erdőben kivételt tesz. Még így a sötétben is elbűvölt a szépsége. Nagyot nyeltem. Most kezdtem tartani az éjszakától, de nem a vihar miatt. Legalábbis nem az esőtől tartottam. Inkább attól a vihartól, ami bennem dúlt, amióta először megláttam a lányt.

*Vicces volt így az egész helyzet, tényleg olyan voltam, mint aki flörtöl a fiúval, holott először nem erre mentem. De ha már így bele keveredtem...*
-Nem, tényleg nem bántam meg. Szeretnélek jobban megismerni...*mosolyogtam továbbra is, és eltűrtem egy kósza tincset a fülem mögé. Csendesen beszélgettünk a fa alatt, miközben besötétedett. Kicsit megijedtem, a vihar csúnya problémákat szokott nálam előintézni. Cameron válasza igazán édes volt a viharra. Bár én nem mondanám ezt romantikusnak, ám kétségkívül még is egyetértettem vele. A következő percben fejem már fiú vállán pihent. Mikor magához szorított elmosolyodtam, majd megemeltem a fejem, és apró puszit nyomtam az arcára. Szokatlan volt a helyzet, de úgy éreztem, hogy tudom kezelni. A fiú beszélni kezdett, majd felállt. Amint felém nyújtotta a kezét bólintottam, a barlangon gondolkodtam én is, csak nem mertem ötletelni. Kezem az övébe csúsztattam, majd felálltam, és én is a lovamhoz léptem. Eloldottam a kantárt, majd Cam-re néztem, aki egy apró kérdést tett fel.*
-Biztos, hogy jó ötlet lesz?*kérdezek vissza, miközben Diabloval mellé lépek, és még a földön állva pislogok fel a fiúra. Aztán egy határozott mozdulattal felpattantam mögé a nyeregbe, csődöröm kantárát átnyújtottam a fiúnak, és karjaimmal átöleltem a derekát, arcomat a hátának nyomtam, és pillantásom újra a égre emeltem. Villámlani kezdett, akaratlanul is összerándultam.*
-Remélem tudod merre kell menni.*motyogtam kissé ijedősen, és átnyúltam, hogy megsimogassam lovam fejét. Magamban pedig azért imádkoztam, hogy induljunk már el, és érjünk a barlanghoz, még a vihar előtt. Ha felerősödik a szél, akkor a lovak is megvadulhatnak. Diablo pedig még akkor is fiatal. És sajnos tudom, hogy még kicsit kezelhetetlen. Viszont volt egy biztos pont a mai éjszakában... Cameron!*
-Cameron!...*szólaltam meg suttogva, és kicsit jobban hozzá bújtam.*
-Melletted nem félek annyira.*fúrtam a fejem a hátába, hangomat viszont a következő égzengés teljesen elnyomta. Már csak abban bíztam, hogy a fiú hamarosan elindul és gyorsan odaérünk. Mondjuk én már nagyon régen voltam a barlangnál, így egyedül nem is találnék oda.*

A lány válaszára várva végig az a puszi járt a fejemben. Teljesen összezavart, talán mert nem számítottam rá, hiszen nem sokkal korábban még ijedten húzódott el tőlem. Még mindig bizsergett az arcom ott, ahova azt a finom puszit nyomta. Próbáltam feltűnés nélkül végigsimítani ott, ahol ajkai a bőrömhöz értek, kíváncsi voltam, vajon tényleg annyira forró a terület vagy csak túl nagy hatással volt rám, még mindig alig hittem el, hogy Rebecca csak úgy adott nekem egy puszit.
- Biztosan jó ötlet, nincs is más választásunk. Bízz bennem - mondtam megnyugtatóan a lánynak és felé nyújtottam megint a kezem, ahogy az előbb a fánál, majd egy határozott mozdulattal felpattant mögém. Átadta Diablo kantárját, kezeivel átölelte a derekam és éreztem, ahogy gyönyörű arcát a hátamnak nyomta. Teljesen elvarázsolt. Csak élveztem, ahogy hozzámsimul, még akkor is, ha éreztem, hogy összerándult a villámlás hatására, ezzel is eszembe juttatva, hogy csak azért ülünk így, összesimulva a lovamon, mert fél a vihartól. Különben már lehet itt sem lennénk vagy legalábbis nem ilyen szorosan összebújva.
- Tudom merre kell menni, csak csukd be a szemed, mire kinyitod, már a barlangban leszünk - javasoltam Rebeccának. Örültem neki, hogy elég sokat jártam errefelé, nem csak az erdő lovasok által kedvelt részén, hanem sokfelé, még a barlangban is. Így aztán nem volt kérdés, hogy odatalálok. Felpillantottam, egyre sötétebb volt, egyre több volt a felhő. Még azelőtt oda kell érnünk a barlangba, hogy elkezdene esni az eső. Gondolataimat egy újabb égzengés zavarta meg és Rebecca hangja, ahogy a nevemet suttogta. A dörgés ellenére is hallatszott, hogy mennyire izgul és abban is biztos voltam, hogy megbízik bennem. Jó érzéssel töltött el, hogy mellettem nem fél annyira. Válaszként a derekamon levő kezére csúsztattam a kezem, finoman megszorítottam, majd végigsimítva a kezét elhúztam onnan. Mélyen beszívtam az illatát, egyszerűen nem tudtam betelni vele. Feltehetően már indulni szeretett volna, úgyhogy nem is várattam tovább. Elindultunk, Diablo kantárát szorosan fogtam. Érezhetően nem tetszett neki a helyzet, de azért csinálta, amit kell, jött velünk. Az út a barlang felé elég veszélyes volt, ráadásul szűk is, éppenhogy elfértünk, de nem állhattunk meg, oda kellett érnünk még a vihar előtt.
- Már nincs messze - mondtam a mögöttem ülő lánynak. Nem könnyítette meg számomra a helyzetet, hogy talán csak azért, mert félt vagy talán, mert neki is jólesett, ilyen szorosan simult hozzám. Nem bántam kicsit sem, de kellően zavarban voltam. Mire a barlanghoz értünk, ez is kezdett oldódni.
- Meg is érkeztünk - jeleztem Rebeccának, majd ahogy lassan engedni kezdett a szorítása, leszálltam a lovamról, majd leemeltem Rebeccát is. Már szinte vártam, mit fog szólni, tudom, hogy elég régóta le tud szállni egy lóról, de ez most más helyzet. Ahogy letettem a földre, egy pillanatra közelebb kerültünk egymáshoz, mint eddig bármikor. Nem kellett volna sok, hogy ajkai súrolják az enyémet. Kellően zavarban voltam, így, hogy leplezzem, a lovakkal kezdtem foglalkozni. A barlangon belülre kikötöttem a lovakat, hogy ne ázzanak meg, mi meg kicsit beljebb sétáltunk. Ebben a pillanatban esni kezdett az eső. Leültem a hideg földre és magammal húztam a lányt is. Szorosan húztam a karjaimba, éreztem, mennyire fázik. Gondolkodás nélkül elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy le tudjam venni az ingem. Még így is maradt rajtam egy póló. A lányra terítettem, szerintem kétszer körbeérte volna vékony, formás testét az ingem, aztán ismét magamhoz vontam.
- Azt hiszem az időjárás kicsit belerondított a tervbe. Mostmár szinte biztos, hogy le fogunk bukni, de állok elébe. Ha szerencsénk van, még az éjjel vissza tudunk menni - törtem meg a csendet. Most jutott eszembe, hogy ha a vihar miatt nem tudunk visszamenni a farmra, akkor nem elég, hogy elkések a munkából, még az is kiderül, hogy Rebecca sem töltötte otthon az éjszakát, hanem a farmon kívül, velem. Nem bántam. Nem akartam most ezzel foglalkozni, túl jó volt Rebeccával. Finoman simogatni kezdtem, hogy még jobban melegítsem. Legalábbis magamnak is ezzel próbáltam magyarázni. Nem akartam bevallani magamnak sem, mennyire jó Rebeccát ölelni. Egy ötlettől vezérelve kipróbáltam, amivel ő is meglepett és nyomtam a puha hajára egy puszit.

*Magabiztosan ültem fel Cameron mögé a lóra, jól esett átfogni a derekát, és hozzábújni.*
-Bízom benned.*suttogtam egészen zavartan, hiszen nagyon kevés az az ember akiben tényleg megbízom, ráadásul Cam-et nem ismerem még annyira, de most a szívemre hallgatva válaszoltam neki.*
-Ha becsukom a szemem le esek. Képes vagyok rá...*idegesen kacagtam el magam, tudom, hogy mik a hibáim ha a lovaglásról van szó, mikor megszorította a kezem ismét elpirultam, érintése annyira megnyugtató volt, hogy azt is elfelejtettem miért ülök mögötte. Végül elindultunk, kicsit kényelmetlen volt, hogy ketten ülünk egy lovon, már régen csináltam ilyet, de most valamiért tetszett is a helyzet. Kicsit bolondnak éreztem magam, de semmi sem tarthat örökké, majd ez az állapot is megszűnik. Legalább is egyszer biztosan. Mikor a fiú megemlítette, hogy már nincs messze behunytam a szemem, egyébként sem láttam túl sokat, de ez nem zavart. Tudtam, hogy Cam nem fog elrabolni. Hülye is lenne. Percekkel később meg is érkeztünk, fellélegeztem, majd elengedtem a fiú derekát. Mikor leemelt a lóról szóhoz sem jutottam meglepetésemben. Ott álltunk centikre egymástól, de mint érezhető volt nem csak én voltam zavarban, hanem ő is. Cam kikötötte a lovakat, addig kicsit rendeztem a gondolataimat, eközben esett le, hogy akár meg is csókolhatott volna, mégsem használta ki a helyzetet. Ilyet sem pipáltam még! Amint a fiú kikötötte a lovakat, mi beljebb sétáltunk, a levegő nagyon lehűlt, fázni kezdtem. A következő pillanatban Cameron az ölébe vont, miközben leült a földre, először ügyetlenül pislogtam rá, főleg mikor elhúzódott, nem értettem, azt hittem valami rosszat csináltam, de kiderült, hogy ez sem igaz, csak az ingét vette le, hogy rám teríthesse.*
-Köszönöm.*motyogtam, miközben újra hozzá bújhattam. Fejemet a mellkasának nyomtam, majd lehunytam szemeimet, miközben az esőt hallgattam. A fiú újra megszólalt, nekem pedig halvány mosolyt csalt ezzel arcomra.*
-Ez minden pénz megér... Ha lebukunk, majd kimagyarázom.*emeltem fel a fejem, hogy a sötétben megkeressem a pillantását, de amikor ez nem sikerült, ismét visszabújtam a karjai közé. Apró puszit nyomott a fejem búbjára, miközben lágyan simogatni kezdett. Megint lángokban állt az arcom, áldottam az eszem, hogy az első "randit" estére szerveztem meg, így legalább a fiú nem láthatja, hogy mennyire vagyok zavarban.*
-Cam...*emeltem fel a fejem, és homlokomat az állának nyomtam, úgy pislogtam felfelé.*
-Ha véletlenül hülyeséget csinálnék nézd el nekem.*gondoltam itt mindenre, sikításra egy villám miatt, csókra, puszikra... Be kell vallanom apám annyira szoros pórázon tartott, hogy fiúm sem volt még, ezért sok mindenben le vagyok maradva, a korombeli lányokhoz képest.*

//A kövi válaszod már a barlangba írd.//

*Szép időnek mondanám a mait. Nyugis, kellemes. Épp ideális egy lovagláshoz.*
- Mit szólsz, kislány? *kérdeztem Black Start az istállóban.* - Kimegyünk egyet lovagolni?
*Fekete kancám igen hevesen bólogatott beleegyezve, amint muszáj volt nevetnem. Szégyenszemre az utóbbi időben elhanyagoltam az én kicsikémet, hiszen nagyon megviselt a baba elvesztése, de mostanra sikerült összeszednem magam és újult erővel állok szembe a csúnya nagy világgal. Hamarosan benevezünk egy díjlovagló versenyre is, amint sikerül újra formába jönnünk.
De előtte mindenféleképpen fel akartam fedezni a környéket Black Starral, ezért felnyergeltem, majd már mentünk is kifelé a farmról.
Az erdő tökéletesen megfelelt tervemnek, ezért könnyed ügetésbe kezdünk. Hála az égnek, igen tiszta és nyugodt volt az egész hely, ezért könnyedén, nyugodtan lovagoltam, amíg meg nem hallottam egy másik ló nyerítését. Azt hittem, hogy a farmról hozza felénk a szél, de már elég messze kerültünk onnan.
Black Star is felnyerített, mintha csak válaszolna az idegen lónak. Tovább haladva az ösvényen hamarosan meg is láttam egy másik lovast. Kellett egy kis idő, mire rájöttem, hogy ki is az.
- Szia, Massie! - kiáltottam a lánynak, és hevesen integettem.*

*Semmi kedvem nem volt otthon lenni, azt akartam, hogy a szabadban legyek. Most viszont nem a saját lovam nyergeltem fel. Egy csődört hoztam ki, éj fekete, homlokán jel nélküli Dominatort. A lovas ösvényt jelöltem ki mára, és nagyon jól elvoltam magamban. Dom szépen ment alattam, és jó erőben volt, pedig nemrég meghúzta az egyik lábát, épp ezért egy könnyed kis ügetést szántam neki. Annyira jól esett a szabad levegő, hogy még a csődör is felnyerített. Nem telt el sok idő, válasz érkezett, én is füleltem, nem csak Dominator, aztán már hallottam is a másik lovast, mögöttünk jöttek, és kiabálva kalimpált.*
-Viviii!*sikítom el magam kacagva, és már én is kalimpálok neki. Ahogy mellénk érnek lepattanok Domról, majd ölelésre tárom karjaimat, remélve, hogy a szöszi is leszáll egy pillanatra.*
-Merre megyünk ma?*kérdezem barátnőmet, minket annyira nem érdekel a két farm közti hajhúzás, mi imádjuk egymást.*

*Massie volt az első ember, akit megismertem ezen a helyen, és egyből jól kijöttünk egymással. Már akkor tudtam a viszályról a két farm között, de mivel én nem igazán tartozom ide, nem is nagyon érdekel, ahogy az sem, miért is él ez az ellentét. én boldog vagyok, hogy egyáltalán valahol lehetek. Sajnos az előző farmon, belenyúltam mindenbe, aminek az lett a vége, hogy megint költözhettem. Most már csak nyugalomra vágytam. Nem kellett senki, csak Black Star és a szabadság érzése.
Ezért is gondoltam, hogy jó lenne kicsit kilovagolni. Szerencsésnek mondhattam magam, amiért pont Massie-be ütköztem.
Az ölelést természetes elfogadtam és viszonoztam is, amint lecsúsztam a nyeregből. Széles mosollyal az arcomon végignéztem barátnőmön, hátha látok rajta valamit ami eddig nem volt ott, de megnyugodtam, hogy ép és sértetlen. Ez nálam valamiért mindig is szokás volt, és a mai napra már sikerült olyan precízre fejlesztenem azt a vizslatást, hogy senki ne vegye észre.*
- Nem terveztem mára nagy lovaglást, csak gondoltam kicsit bejáratom Black Start, hogy utána gyakorolhassunk *mondtam, közben megsimogattam a lovam.* - Te merre tartottál éppen? Akkor mehetnénk arra.
Visszamásztam a nyeregbe, jelezve, hogy indulhatunk is, ha úgy gondolja. Út közben majd beszélgetünk.*