Adrian DuFeron

♦ ADRIAN COLIN DUFERON ♦

♦ ♦ 21 ♦ ♦ ♦ Montréal, Canada 1993. Január 6 ♦ ♦ ♦ Férfi ♦ ♦ ♦ Polgár ♦ ♦ ♦Titulus: Mr. Comedy♦ ♦



♦ ♦JELLEM♦ ♦
Adrian lelki világa nagyon összetett. A gyermekkorában elszenvedett tragikus események miatt van egy másik énje, ami csak ritkán tör felszínre. Ez az a kisfiú, aki az édesanyját újszülött korában elvesztette. Vannak napok, amikor a bolondos fiú feje felett összegyűlnek a felhők, s ilyenkor jobb hagyni, hadd merengjen magában. Viszont alapjáraton egy végletekig kedves, szerény, s odaadó férfiról van szó, aki bármikor képes megnevettetni a körülötte depresszív hangulatba burkolózókat. A hamiskás mosolya mindig ott virít a szája szegletében, s már ezzel is képes valakit jókedvre deríteni. Nem nehéz neki örömet okozni, a legkisebb ajándékokat is hatalmas lelkesedéssel, s örömmel értékeli. Nem nehéz elnyerni a bizalmát sem, de visszaszerezni már szinte lehetetlen. Tulajdonképpen Ad annyira életvidám ember, hogy vele egyszerűen nem lehet nem jóban lenni, s aki mégis gonosz vele, azt nem lehet másnak nevezni, csak bolondnak.

♦ ♦KÜLSŐ♦ ♦
Ad a nőknek a megtestesült álma. A férfi arcára van írva a magabiztosság és a játékosság. Emellett, egy kék szemű, barna hajú, igazán jóképű férfi. Tipikusan az a srác¸akinek a háta mögött minden nő összesúg. A mosolyával rengeteg embert el tud varázsolni, igazi macsó. Testalkata szálkás, izmos, bár nem az a hatalmas debella állat, akik proteintől vannak felfújva. A csinos arcát keretező haja félhosszú, ami általában kócosan lapul a fejére, de ettől csak még szexibb és kívánatosabb lesz a nők számára. Általában tornacipőt hord farmerral és pólóval, esetleg füst szürke, fekete, vagy kockás inget szokott még viselni. Szereti a bőrkabátokat, s ha olyan idő van, akkor előkapja a divatos szövetkabátját szekrény aljáról. Olykor rátör az elegancia roham, s akkor kalapokat, s sálakat is szívesen hord, elegáns cipővel. Kedveli a visszafogott, egyszínű ruhákat, mert nem a külsejével akarja kelteni a feltűnést.

♦ ♦LOVAM♦ ♦
-



♦ ♦FÉLELMEK & AMIBEN KIEMELKEDŐ & AMIBEN ROSSZ♦ ♦
Mitől fél: Félelem? Ugyan már! Talán az egyetlen ember akitől félek, az Zo. Amikor ideges, akkor nem cuki.

Amiben kiemelkedő: Színészkedés, főzés, tanulás, sportok.

Amiben rossz: Matek, komolynak lenni.


♦ ♦MÚLT♦ ♦
E történet egy nincstelen kisfiúról szól, aki meghódította a világ egy részét. Hogy hogyan történhetett ez? Elmesélem nektek. Ezt a fiút, Adrian Colin DuFeronnak hívják, Kanadában született, s ami azt illeti, nem kívánatos személyként csúszott be két fiatal életébe. Édesapja 18, anyja 16 éves volt, mikor megszületett a kis Adrian. Az apa nem akarta vállalni a felelősséget gyermekéért, ezért abbahagyta a tanulmányait, s visszaköltözött a szüleihez Németországba. A lányt kitagadták otthonról, ezért a gyámügyhöz fordult, akik kirendelték egy árvaházhoz, ahol vigyáztak rá, már amennyire telt tőlük. A kilencedik hónapban a kismama az utcán szült meg, ruhaneműt akart vásárolni, mikor beindult a szülés. Egy tűzoltó hozta a világra a kisfiút. Az anya viszont nem élte túl a szülést, ott a helyszínen szörnyethalt. A férfi nagyon megsajnálta a csöppséget, mivel ő volt az, aki nem tehetett semmiről, s a fiú édesanyja alultáplált volt… ezért hazavitte, Nem volt szíve árvaházba adni, de felkereste a gyámügyeseket, akik megtalálták a kis Adrian apját. Az apa hosszasan beszélgetett szüleivel, s végül vállalta a gyermekét, mivel mégis csak az ő vére, s a nagyszülők se akarták, hogy a gyermek árván maradjon.

Adrian egy farmon nevelkedett, lovak, csirkék, malacok között. Jól érezte magát, igazi kis csirkefogó volt, s gyakran megnevetette, a bugyuta kis arcocskákkal amiket vágott. Viszont mindig volt valami kis üresség benne, amit nem tudott megmagyarázni, hiszen neki voltak a legszebb ruhái, s a legújabb játékai a suliban, de ez mégsem volt elég. Az se, hogy az apja hihetetlenül szerette, s elnéző volt vele. A többi gyermeknek nem voltak lovai, se szép ruhái, de volt nekik olyanjuk, ami Adriannek nem: anyukájuk. Sokszor bánatosan figyelte, ahogyan az osztálytársaiért az édesanyjuk megy az iskolába, s elgondolkozott azon, hogy neki hol van az anyukája.
- Apu? Az én anyukám rosszat csinált, ezért büntetésből eldugtad előlem?- kérdezte komolyan csillogó szemekkel a kicsi 6 éves korában. Édesapja hirtelen nagyon megijedt, s nem válaszolt neki. Tudta, hogy egyszer eljön majd az a nap, mikor az ő Adrianje keresni fogja az anyukáját, de nem gondolta volna, hogy ez ilyen hamar megtörténik majd. 10 éven keresztül hazudott neki, s a fiú hamarosan megérett arra, hogy gimnáziumba vonuljon. Nem nagyon voltak fiú barátai a sármja miatt, mert minden lány utána loholt, a kedvessége, s viccei miatt, de neki csak egy kellet, az, ki csak őszinte, tiszta barátságot akart tőle: Zoey Wayland. Az a fura lány, aki nem nagyon engedett magához senkit se közel. Pedig szép volt, nagyon is, s Ad kiharcolta a barátságát. Hamarosan csatlakozott hozzájuk egy másik lány is, Sarah, s hárman, legjobb barátok lettek. Persze Adrian tisztába volt azzal, hogy közte, és Zoey között sajnos nem lehet semmi, ezért nem is erőltette a dolgokat. Ő járt más lányokkal, de csak azért, hogy apja ne higgye azt, hogy meleg, vagy ilyesmi. Nem tudott azokra a lányokra úgy gondolni, mint a szerelmére, mert ott volt Zoey, aki jobb, s különlegesebb volt mindenkinél, akit valaha ismert. Rengeteget buliztak együtt, s mind a hárman ugyan oda mentek egyetemre: Angliába, a Watsonra, ahol színészetet tanultak. Adrian az elköltözése estején tudta meg az igazat apjától. Mindent elmondott neki, ő meg csak döbbenten hallgatta a fiatal édesapját, ahogyan próbálta viccesre fogni a dolgokat… emlékeztette arra, hogy kiskorában milyen butaságokat mondott az anyukájáról, meg a büntetéséről. Aztán a férfi erőt vett magán, s mindent bevallott.
- Rendben apu! Akkor én most elmegyek, s holnap megbeszéljük.- mondta Ad, kedvességet erőltetve magára, s elindult a reptérre. Egész úton a fülébe dugott fülhallgatóval, s az abból áradó zenével volt elfoglalva, s amikor megérkeztek a házba, ahol hárman együtt laktak, akkor jött rá, hogy mennyire nehéz lehetett az apjának, s örült neki, hogy nem úgy váltak el, mint az őrültek. Azonnal felhívta, hogy egészségesen megérkezett Angliába, s még a mai napig, jó kapcsolatot ápol az apjával. Rendszeresen beszélnek Skype-on, s látogatják egymást, hanyagolva az anyatémát. Hát így lett az utcán született kisfiúból egyetemi hallgató, aki igazi férfivá érett az évek alatt, s nagy álma, hogy a világ legjobb komikusa lehessen.


♦ ♦PÉLDA JÁTÉK♦ ♦
Nevetve készülődtünk az egyetemen minden évben megrendezésre kerülő jelmezbálra.
- Mi leszel?- kérdezte a barátnőm, Norah.
- Vámpír.- válaszolok vigyorogva.
- Max csillámvámpír lehetsz, ilyen hajjal.- néz rám nevetve.
- Nem, mert befested.- osztom ki neki a parancsot. Miután a puha barna hajam vadító feketévé változott és az erős sminkem is elkészült, előhalásztam a fekete koktélruhámat. Gyönyörű volt. Egyszínű és egyszerű darab, aminek az alja ferdére volt szabva. Mellrésznél rendesen ki volt vágva, sokat kellett igazgatnom, hogy ne keltsem egy közönséges kurva látványát.
- Jó az úgy, elvégre nem szűznek öltöztél.- szólal meg a bátyám. Férfi... megfogtam az ágyamon pihenő párnát és tarkón vágtam vele.
- Pofa be, Jared!- ordítok rá, mire ő röhögve elmenekült.
- Szemétláda- sóhajtom. Kihalásztam az ágyam alatt pihenő magassarkú szandált, aminek közel 11 centi volt a mérete. Amikor tükörbe néztem, nem is ismertem magamra. Soha életemben nem voltam még ilyen
titokzatos, ilyen gyönyörű.
- Nagyon szép vagy, de indulni kéne.- mondja Jared, aki időközben, visszasompolygott a szobámba.
- Kuss sofőr!- intem le, majd hozzábújtam.- Tudod, hogy szeretlek.
- Persze, engem mindenki.- vigyorgott, aztán szeretetteljesen magához ölelt.

Úgy éreztem, soha nem érünk oda. Nagyon vártam már a bált, mivel fellépett a kedvenc együttesem is, a Simple Plan. Reméltem, hogy találkozhatok Daviddel. Nagyon bírom a pasit. Tűkön ülve vártam, hogy végre betérjünk a suli parkolójába. Hallgattam Norah üres fecsegését, válaszolgattam is neki, de gondolatban már a banda basszusgitárosával nevetgéltem. A tornateremben telt ház volt, mintha egész Montreal itt tolongott volna. Éjfélig udvariasan táncikáltam a fiúkkal, de nem érdekeltek különösebben. Amikor bejelentették a srácokat, éppen a színpad előtt álltam. Ekkor hallottam, hogy a parkolóban autogramm osztás lesz. El is határoztam magamban, hogy ha kell futok ebben a rémes cipőben, mint hogy a rosszabbik esetben lemaradjak róluk. A koncert fergetees volt, a Perfecten rámtört a sírógörcs, de sikerült megállapítanom, hogy a srácok istenien néznek ki. Sokkal jobban, mint a képeken. Imádtam azt a buli, amit csaptak.

Azt hittem, semmi rossz nem történhet velem. Felszabadultan futottam ki a parkolóba, de nem láttam senkit.
~ Nem baj, legalább én leszek az első ~ gondoltam. Megfordultam, hogy körbenézzek, de ekkor valaki a falnak taszított. Egy fiú volt.
- Végre megvagy!- mondta kéjesen, és két oldalról a falnak támaszkodott, elzárva minden menekülési útvonalat. Riadtan néztem fel a támadómra. Tyler volt az. Ismertem, de csak köszönő viszonyban voltunk.
- Ty, mit csinálsz?- próbálok kiutat keresni, de hiába.
- Szexi szerelés. Ugye nem bánod, ha leveszem rólad?
- Ty, hagyj békén!- megpróbáltam félrelökni, de ő elkapta a csuklóm és durván visszalökött. , majd lefogott és csókolni kezdte a nyakam. Az egyik keze a fenekemre csúszott, a másikkal erősen tartott.
- Engedj el, te perverz pöcs!- kiáltottam rá, de ő nem hátrált meg. Hirtelen valaki letépte rólam az egyetemista srácot, egy másik ember pedig a kocsik felé rángatott.

♦ ♦ Play by - Ian Somerhalder ♦ ♦