Kórtermek

Ha kikerültél az intenzívről, vagy csak simán beteg vagy egy kórtermet biztosan biztosítanak neked.

Folyt köv. a Gyakorló pályától: Gabriel Lambrick

*Láttam Gabe megdöbbenését, szinte semmit nem szólt a pálya és a kórházi út között. Én sem ami azt illeti. De valójában részlet kérdés. Amint beértünk a kórházba engem vittek a műtőbe, de oda Gabriel nem jöhetett velem. Ezen azért elszomorodtam, nem akartam egyedül maradni. Hála az égnek most nem nyílt töréssel kerültem be, de meglett volna az esélye. A doki gyorsan a helyére mozgatta a csontokat, és meg is kaptam a gipszem, aminek felettébb nem örültem, persze gyorsan megvizsgálta a hasam, és közölte, hogy a piciknek semmi bajuk, és most már ha lehet ne merészeljek lovagolni többet. Én pedig jó kislány módjára bólogattam, hogy minél előbb Gabe-el lehessek. Azt mondták egy pár órát benn tartanak megfigyelésen, hogy még véletlenül se vetéljek el, mert megtörténhet. Na ez az amit nem szeretnék én sem. Kaptam egy beteg szobát és végre kettesben maradhattam Gabe-el. Egy ideig szótlanul néztem szerelmemet, majd kinyújtottam felé a kezem és vártam hogy leüljön mellém az ágyra.*

*Nagyon sokat kellett várnom. Épphogy visszakaptam,most meg ismét bajban van.. nem szeretném elveszíteni. Sok mindenen mentünk keresztül, hogy idáig eljussunk. A nagy várakozás közben elmentem kávéért, ezzel is legalább tellett az idő. Pocsék egy lötty volt, mintha felmosóvizet iszogatnék, de nem volt jobb. Szerintem már sült bolondnak néztek, ahogy le-fül sétáltam a folyosón. Talán órák is elteltek mire kijött az orvos és azt mondta, hogy bemehetek. Szinte berobbantam a szobába.
Jó volt látni, hogy ébren van, jól van. Leültem mellé és megfogtam a felém nyújtott kezét. Lehajoltam és óvatosan csókoltam meg, majd megsimogattam az arcát a szabad kezemmel. Elgondolkodva fürkésztem az arcát, még mindig szembe jut az, amit a mentőautóban mondott.*
-Ha újra megkérnélek, igent mondanál? *Kíváncsi voltam a válaszára. Azért ha nemet mond most akkor lehet falnak megye. Igaz, egy leánykérés nem a legromantikusabb egy kórházban, de részünkről ennek már saját története van.*

*Minden perc amíg távol voltunk egymástól egy örökkévalóságnak tűnt. Valahogy úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Aztán végre a kórteremben már ketten lehettünk. Miután az orvos magamra hagyott Gabe szó szerint betört a szobába. Persze egyből mellém ült, megfogta a kezem, én pedig melegen rámosolyogtam. Aztán hozzám hajolt és megcsókolt, számomra olyan volt, mintha soha semmi nem történt volna. Ez a kéz törés egy jel, hogy itt romlott el minden, de innen újra is lehet kezdeni. Ahogy végig simított az arcomon belesimultam az érintésébe. Éreztem, hogy minden itt fog megváltozni. És talán most már minden tökéletes lesz, bár a legtökéletesebb akkor lenne, ha a babák Gabe-től lennének. Percekkel később a fiú feltette azt a kérdést, amire már számítottam. Elmosolyodtam rajta, lassan becsuktam a szemem, hátra dőltem a párnára, és mélyet sóhajtottam.*
-Azt hiszem igen. Mindennél jobban szeretlek Gabriel!*nyitom ki újra a szemem, és az ő pillantását keresem. Magamhoz húztam, hogy lágy csókot nyomhassak ajkaira, ép kezemmel a hajába túrtam, istenem mennyire hiányzott már ez...*

*Remélem, nagyon remélem, hogy többször nem akar már kéztöréssel kórházba kerülni, mert mindig fordulópontot jelent ez nálunk. Először akkor romlott el minden. Most meg úgy néz ki, hogy kezd helyreállni a rend és minden jó lesz. Persze akkor lenne tökéletes minden, ha az én gyerekeimmel lenne várandós... de szép is lenne.
Arcát simogattam, ő pedig kezembe simult az arcával. Minél előbb el szeretném innen vinni, hogy nyugalomba lábadozhasson tovább mellettem. Nem hagyom itt, mert abból megint csak probléma lenne. De amikor kimondta, hogy ha megkérném, akkor hozzám jönne, szélesen elmosolyodtam és viszonoztam a csókot, amit ő kezdeményezett. De azt hiszem most sokkal jobb lesz, ha lassítunk, mielőtt elkapna a hév túlságosan is. Közben eszembe ötlet egy gondolat, mert gyűrű nélkül nem igazi a leánykérés. Egy gyűrűm van, amit még ősrégen kaptam szüleimtől. Férfi gyűrű, de azért megteszi. Lehúztam az ujjamról és az ágya mellé térdeltem.. adjuk meg a módját a leánykérésnek már.*
-Rebecca Lia Watson! Leszel a feleségem? *Tettem fel neki végül a kérdést. Így már persze tudom a választ, de azért mégis van bennem egy kis izgatottság, hogy mit fog válaszolni. Annyi minden történt velünk, hogy nem igazán mertem abban bízni, hogy valaha is jóra fordul minden, szóval kellett nekem a megerősítés. De ha igent mond, akkor felhúzom ujjára a gyűrűt, de persze amint alkalmam lesz rá, fog kapni egy rendes jegygyűrűt is.*

*Semmi más vágyam nem volt, minthogy végre már ne a kórházban legyünk, hanem csak ketten, nyugiban. Mikor feltette azt a bizonyos, számunkra kicsit kényes kérdést, boldogan mosolyogva válaszoltam neki. Csókra hívtam utána kedvesemet, amit viszonzott is. Újra élni kezdtem, minden porcikám átállt arra a pontra, ahol még rendben voltak a dolgok, amikor minden idegvégződésem Gabe érintéseit akarta. Persze az a kis csomó már mindig ott lesz a kákán, de innentől százszor meggondolom, hogy mit mondok. Bár azzal tisztában kell lennie a fiúnak, hogy nagyon hisztis leszek az elkövetkezendő időben, kb amíg meg nem születnek a kicsik. Míg én gondolkodtam egy sort Gabe az ágy mellé térdelt, én pedig egy pillanatig nagyon furcsán néztem rá. Aztán ahogy megszólalt akaratlanul is eleredtek a könnyeim, de közben mosolyogtam. Megráztam a fejem, és kacagva sírtam, el nem tudtam volna képzelni, hogy most azonnal megteszi.*
-Gabriel Lambrik a feleséged leszek!*töröltem le a könnyeimet, és tovább nevettem, Gabe felhúzta az ujjamra a gyűrűt én pedig a nyakába borultam, a következő pillanatban pedig már csókoltam. Csak remélni mertem, nem zavarja, hogy egy picit könnyes a csók.*

*Annyi idő telt mióta utoljára láttam, érintettem, hogy szinte hihetetlen, hogy ismét itt van nekem. Nem hogy itt van, de még csókolhatom és simogathatom is bársonyos bőrét az arcán. Igaz, ha rajtam múlna én már rámásznék jó szokásomhoz híven, de emlékeztetem magamra, hogy hol vagyunk és ő most lábadozik. És ki tudja, hogy a terhesség miatt közeledhetek-e úgy felé, nincs jártasságom ebben.
De aztán feltettem neki a kérdést és szélesen elmosolyodtam, amikor igent mondott. Ismét csak csókban forrtunk össze.. nem is akármilyen csókban. Éreztem, hogy szinte zokog, de nem törődtem a könnyekkel, remélhetőleg egyre kevesebb lesz belőlük. Csók közben végig simítottam rajta és a kezem végül a hasán állapodott meg. Nem tudom mennyi idő után szakadtam el az ajkaitól, de végül visszaültem mellé az ágyra, de a kezemet a hasán tartottam.*
-Mit szólnál ahhoz, ha most megcsináltatnánk a tesztet? Ha már úgyis kórházba vagyunk... ismét. *Semmi rossz indulat nem volt bennem. Csupán már tudni szerettem volna az igazságot. Valamilyen szinten beleéltem már magam, hogy apa leszek és nagyon nem akartam csalódni. Ha jól tudom vérvétel módján derítik ki a dolgokat, ezért szívesen adok a minőségi véremből.*

*Gabe annyira édes volt, ha gondolkodnom kellett volna akkor is igent mondtam volna neki. Szeretem, és tudom, hogy hibáztam, de mától minden megjavul. Nem hagyom többet kételyek között, és nem fogom többé megbántani. Nem élném túl többé én sem. A csók jól esett, sőt kívántam, a férfit is, akinek az életem köszönhetem, a szerelmet és remélem a babákat is. Mintha a gondolataimban olvasna Kedvesem a pocakomat fogva tette fel a kérdést. Elmosolyodtam és a vállára hajtottam a fejem.*
-Nagyon szeretném már én is tudni. Tényleg megtennéd?*kérdezem tőle kissé ijedten, bele sem merek gondolni abba, hogy mi van ha mégsem ő az apa. Elhagyna akkor? Egyedül maradnék örökre? Nem akarok, Gabriellel akarok maradni. Ne engedje el a kezem! Most már nem teheti, nem szeretném...*
-Szeretlek!*suttogom és lehúzom magamhoz egy csókért. Egyszerűen imádom, hogy sokkal magasabb, mint én vagyok. Annyira férfias... A kidolgozott izmai, a pillantása, az érintése... Minden tekintet egy-egy jelentés, én pedig imádtam megfejteni... Ez a pasi az enyém!*

*Most már muszáj mindennek rendbe jönnie. Nem lehet, hogy arra vagyunk kárhoztatva, hogy ne legyünk boldogok. Minden esetre én elhatározásra jutottam, szeretni fogom Beccát a piciket is, akármi legyen a teszt eredménye. Ők is Becca részei, őket is szeretni fogom. Persze titkon remélem, hogy tőlem vannak, mert úgy lenne teljes az örömünk és a családunk.
Átöleltem, amikor a vállamra hajtotta a fejét és nyugtatólag cirógattam a hátát.* -Egy vérvételbe nem fogok belehalni, sportolóként volt benne már párszor részem. *Kicsit eltoltam magamról, hogy a szemeibe nézhessek.* -Remélem tudod, hogy bármi is lesz az eredmény, téged nagyon szeretlek. Én fogom nevelni őket, így én leszek az apjuk. Szeretni fogom őket, mert tőled származnak. *Teljesen komolyan is gondoltam ezt. Nem akarom tudni, hogy rajtam kívül még ki lehet az apa jelölt. Én is lefeküdtem mással, méghozzá Vivvel először aztán mióta eljöttem a farmról még ki tudja hánnyal. De ennek újra vége szakad, ezt tudom.*
-Én is szeretlek! *Mosolyogtam rá és viszonoztam a csókot. De ha nem vigyáz, akkor még a végén itt helyben elpattan a cérna és nem törődök azzal hol vagyunk. De megacéloztam magam és elszakadtam az ajkaitól.* -Ezt majd otthon folytatjuk... mert a lovas nadrág nem takar túl sokat. *Jobb lesz megkeresnem és visszavennem a lovas zakómat, az takar valamennyire.* -Inkább keresek egy orvost az ügy érdekében. Addig te csak pihenj. *Felálltam az ágy széléről és összeszedtem  zakómat, amit vissza is vettem most gyorsan. Kimentem a folyosóra és körbenéztem, hogy ki a jó fenét kérdezhetnék most meg. Egy nővért gyorsan elkaptam, hogy ilyen ügyben kit és hol keressek. Ő szerencsére mondta, hogy szól és küldi az orvost. Szóval visszamentem inkább Beccához.* -Nem sokára érkezik az illetéke doki. *Ültem vissza mellé az ágyra.*

*Örültem, hogy Gabe itt van velem, hogy az enyém és most béke van. Kicsit eluralkodtak rajtunk az érzelmek, és egyáltalán nem érdekelt volna, ha Ő vissza nem lép. Elpirulva simítottam végig a combját, majd elvigyorodtam.*
-Gonosz lovagló nadrág.*mosolyogtam, és figyeltem amint kimegy a kórteremből és egy orvost keres. Nem telt el sok idő, már újra mellettem volt. Hozzá bújtam, és semmi pénzért nem engedtem volna el.*
-Most akkor minden rendben velünk?*kérdeztem rá óvatosan, hiszen mélyen belül még mindig féltem egy kicsit. Mi lesz ha kiderül, hogy nem Ő a gyermekeim apja? Abba én is beleőrülnék.*

*Kezdtem egyre jobban kibukni az miatt, hogy még mindig a kórházban dekkolunk, mert Becca rendesen felkorbácsolta azokat a vágyaimat, amiknek egy kórházban semmi keresnivalója. Várnunk kell még pár órát vele, de részemről többet is, mert nem szeretném, ha bármi baja esne a piciknek, hisz az is kész csoda, hogy megmaradtak egy ilyen esés után. De azt hiszem, most inkább az a fontos, hogy helyre pofozzuk az életünket.
Amikor visszaültem mellé, átkaroltam és egyszerűen csak hálát adtam az égnek, hogy újra érinthetem őt. A kérdésén inkább csak elmosolyodtam.* -Előbb mintha ezt már megbeszéltük volna. Egy gyereknek az az apja, aki neveli és az én leszek remélhetőleg. Téged pedig mindig is szerettelek, ostoba voltam, hogy elengedtelek egyáltalán. *Megsimogattam az arcát és adtam neki egy csókot.* -Inkább mulass azon, hogy az orvos hogyan fog nézni... majd felfaljuk egymást a tekintetünkkel miközben apasági tesztet csináltatunk... valld be, szerinted is kicsit groteszk. *Nem fogom hagyni, hogy megint rossz irányt vegyenek a dolgok. Szeretem őt és kész. De ha így folytatja, akkor már nem tudom mit tegyek bizonyításképpen. Már éppen azon voltam, hogy ismét megcsókolom, amikor belépett az orvos. Szóval megacéloztam magam és köszöntem az orvosnak. Összegeztem neki, hogy apaági tesztet szeretnénk csináltatni és tényleg elég furcsán nézett. Beccával nem éppen úgy nézünk most ki, mintha annyira rosszban lennénk, de nem érdekel mások véleménye. Levettem a lovas zakómat és feltűrtem az ingem ujját, hogy az orvos tudja végezni a dolgát. Az biztos, hogy a pulzusom az egekben volt, mert azért elképzeltem hogy milyen is lenne ha én lennék az apa. Nem tudom készen állok-e az apaságra, de muszáj lesz ígyis-úgyis felnőnöm hozzá.*

*Az tény és való, hogy megbeszéltük a dolgokat Gabe-el, de attól még én nagyon féltem. Méghozzá azért, mert... mert csak. A kapott csókok jól estek, de bennem volt a szikrája annak, hogy a kákán a csomó meglátszik. Emésztem magam azért ami történt, de nem tudok vele mit kezdeni. Szeretnék nyugodt lenni, de mikor belép az orvos egy csöppet megrémülök. Gabe azonnal felveszi a bizalmas szerepet, és beszélgetésbe elegyedik az orvossal. Visszafojtott lélegzettel figyelem, hogy mi történik a szemem láttára. Az orvos vért vesz, majd még pár szót váltanak.*
-Szeretném ha az eredményt majd akkor kapnánk meg, mikor a másik delikvens is elvégzi a tesztet.*bukik ki belőlem, aztán egyből el is fordítom a fejem. Biztosra akarok menni, és nagyon remélem, hogy ezt Gabe is megérti, ha nem akkor maximum megint veszekedünk egy kanyart. Úgy is profik vagyunk benne.*

Látom Beccán,hogy hiába beszéltük meg a problémát, attól ő még nagyon is feszült, ezt egy felől meg is tudom érteni, de szeretnék végre már nyugodtan, békében élni vele és a születendő gyermekeinkkel. Persze egy ideig még biztos bennünk lesz a tüske, de az idővel el fog tűnni, én ezt biztosra veszem. Csak szépen újra fel kell építenünk az életünket, ami darabokra tört nem is olyan régen. Én nagyon akartam, remélem ő is éppen annyira akarja, mint én.
Amikor bejött az orvos, teljesen átlagosan viselkedtem vele, pont úgy, mint ahogy éreztem magam. Bár ez nem teljesen igaz, mert én nagyon is boldog voltam, hogy újra együtt lehetünk. Orvoson láttam is, hogy nem érti a dolgot, de szerencsére nem firtatta a dolgot.
A vérvételek után az orvos éppen távozni akart már, amikor Becca megszólalt. Nem értettem ezt, mert ebből mér ki fog derülni, hogy enyémek-e avagy sem. Nem ez lényeg? Az orvos bólintva ment ki, de én kérdőn néztem életem értelmére.
-Nem lenne egyszerűbb, ha most kiderülne, hogy az enyémek-e? -Nem kötekedtem meg semmi, csak egyszerű kérdésként tettem fel, nem támadólag. Leültem Becca mellé és megfogtam a kezét, hogy érezze, én tényleg nem vagyok dühös rá. Én már elhatároztam, hogy veszekedni többet nem akarok vele, tudnunk kell ezentúl kulturáltan megbeszélni a problémáinkat, hisz így vagy úgy, de szülők leszünk.Mondjuk az is igaz, hogy semmi kedvem megtudni ki volt az, akivel Becca akkor megcsalt.
Én már csak haza akartam vinni őt a farmra és nem elereszteni soha többé és remélem, hogy ő is így gondolja ezt.
-Megérdeklődjem, hogy mikor vihetlek haza? -Kérdeztem meg tőle az arcát megsimogatva.