Szülészet

A név magáért beszél.

& Mia

*Nem gondoltam, hogy eljön ez a nap is. Lehet, hogy jobban izgultam, mint Mia, de ki tudja. A kocsiban az én egyetlenem szokatlanul csöndes volt, szinte éreztem a feszültségét. A kórházba lépve egy kis útba igazítást kérve a lift felé vettük az irányt. Menyasszonyom szorította a kezem, de egyáltalán nem bántam. A liftben közel vontam magamhoz, átöleltem, és egy gyengéd csókot leheltem ajkára.*
-Nem lesz gond, ne izgulj.*nyugtatom, de ekkor kinyílik a lift ajtaja és megérkezünk a szülészetre. Végre látni fogjuk a babánkat. Izgatott vagyok és egyszerre félek is. De határozottan tartom életem nőjét a karjaim közt, miközben a recepcióhoz sétálunk. Pár kérdés után a váróba kísérnek minket, aztán újabb negyed óra elteltével jön a nőgyógyász. Egy kis szóváltás után beletörődik, hogy én is velük menjek, így már nyugodtabb vagyok.*

*Tudtam én, hogy kicsit meg van szeppenve Mia, de ezzel most én sem tudtam mit kezdeni. Végtére is mégis csak ez lesz az első ultrahang felvételünk a piciről. Izgulok én is, csak annyira mégsem mutatom. Miának már azért látszik a hasa, de annyira még nem feltűnő, viszont egyre szebb kismama, én pedig még mindig bele vagyok esve. A kis hisztijei nem is olyan vészesek, olyankor is imádom. Meg könnyen lenyugszik, ha úgy állok hozzá. A vizsgálóban hamar az asztalra kerül, de még ott is a kezemet szorongatja, én pedig nem mozdulok mellőle. A kis képernyőt figyelem, látnom kell a babánkat. Valami furcsa hangot észlel Mia, amire én is jobban figyelek, de az orvos szinte azonnal megnyugtatja, hogy nincs gond, és hamarosan a szemünk elé tárul az újabb csoda. Ikreink lesznek. Örömömben gyermeki vigyor ül ki az arcomra, és meg sem tudok szólalni. Csak nézem azt a csodálatos nőt aki megadja nekem a napi örömöt, gondoskodással, odaadással, szeretettel, szerelemmel, aki felvirágoztatta az életem, és megtanított imádni, csodálni, és szerelmesnek lenni. A világot a lába elé kényszerítem. Egy perc telik csak el, Mia épp rám néz, én pedig már hajolok is hozzá egy szenvedélyes csókért, hogy megköszönjem neki. A boldogsága, engem is magával ragad, aztán eldöntöm, hogy holnaptól már csak úgy dolgozik, ha teljesen a figyelmem alá vonhatom. Bár ez elég könnyű a saját irodánkban.*
-Azt hiszem ideje egy kis segítséget bevonnunk lassan. Innentől még jobban figyelek rád szerelmem.*suttogom, és lassan az orvosra nézek.*
-Azt lehet tudni, hogy mennyi idősek már?*kérdezem furcsa jókedvvel a hangomban, aztán mikor megérkezik a válasz tágra nyílnak a szemeim. Lehetséges volna, hogy rögtön először sikerült összehoznunk őket? A doki azt mondta, hogy számításai szerint közelebb vagyunk az öt hónaphoz, mint a négyhez. Azért ez a furcsa.*
-Szeretnénk ultrahang képet kérni?*pillantok most Miára, és mosolyogva várom a válaszát, ami remélem igen lesz.*

*Voltam én már valaha ennél boldogabb? Azt hiszem még soha. Mióta megláttam a KÉT picurkát még jobban vigyorgok, szinte letörölhetetlen a mosoly a képemről. Nem is zavar, hogy ott van a doki, mert a hír hallatán csókban forrunk össze. Aztán persze én is beszélgetni az orvossal, az én véleményemet támasztja alá, így kell felvennem egy plusz segítséget is Mia mellé, ő innentől nem rohangálhat. Sőt! Látszik azért az arcán, hogy ez nem tetszik neki, de majd beletörődik. Az esküvőt is mihamarabb szeretném megszervezni. Lesz még itt zűr. Két képet kér Mia, amin szintén csak vigyorgok. Telhetetlen már most. De ezt is ugyan úgy szeretem benne. *
-Úgy tűnik elég ügyesek voltunk Kicsim.*válaszolok vigyorogva majd ahogy csókért nyújtózik készségesen hajolok hozzá, hogy boldoggá tegyem vele. Mikor Mia felnyög, csak még szélesebb lesz a mosolyom.*
-Azt képzeld el, mikor már nem bent, hanem kint lesznek.*nyújtok is nyelvet rá, az a baj, hogy sajnos én is tudom mivel fog járni, és nem egy, hanem dupla annyi hangzavar lesz. De boldogságomat ez sem árnyékolja be sokáig. Kedvesem lassan feláll, majd még mond pár dolgot, amire megvan a csípős kis megjegyzésem, de most magamban tartom, inkább mást mondok.*
-Merjen rád bárki is csúnyát mondani, egy kismama szép nagy pocakkal gyönyörű!*jegyzem meg, miközben a nyakamba ugrik, én pedig kicsit elemeltem a földtől és megpörgetem. Nagyon boldog vagyok, és Mia tehet róla.*
-Köszönöm!*suttogom ajkai közé, majd az orvos még szól pár szót, felhívja a figyelmünket a vitaminokra, és egyéb apróságokra, és mehetünk is. Kézen fogom gyermekeim anyját, majd elhagyjuk a vizsgálótermet. A lift felé vesszük az irányt, hogy mihamarabb kiérjünk innen. Kezemben az ultrahang képekkel, oldalamon a menyasszonyommal... Nálam most senki sem lehet boldogabb, talán csak Mia. Ahogy kiérünk a kórházból újra megcsókolom, aztán a kocsihoz vezetem és segítek neki beszállni.*
-Ebédet kisasszony? Merre fuvarozhatom?*kérdezem meg, miután beszállok én is, aztán ha megkapom a választ, már indulunk is.*

*Sejtettem, hogy Mia alig várja hogy kiérjünk, de hogy ebéd helyett fagyi? Erre úgy érzem muszáj lesz visszakérdeznem.*
-Azért az érdekelne, hogy valójában te, vagy a kicsik akarják azt a finom epres fagyit?*vigyorgok rá, aztán ráfordulok az útra, hogy elvigyem fagyizni az én kincsemet, aztán nyugtunk legyen végre kettesben. Percekig csendben haladok, aztán újra szólni kívánok.*
-Ami azt illeti, de... Lesz segítséged most már. Muszáj felvennem egy titkárnőt, neked innentől pihenés van. Nincs apelláta Mia!*közlöm vele a dolgokat, miközben a bolt parkolójába érünk, azért be is kell vásárolni, szóval itt fagyit is kapunk. Pár alapanyag a vacsorához, aztán megyünk a fagyiig. Vagy négy doboz epres fagyit teszek a kosárba, hogy utána fizessünk, és végre hazaérjünk, még kicsit más dolgom is van. Előre örülök neki, bár előtte még lesz egy kis... Szóval az. Tíz perc múlva már újra a kocsiban ülünk, nem beszélek sokat, gondolom most az én kedvesem puffog, hogy nem egyedül lesz majd, de megszokja, nekem fontos az ő egészsége. Egyik kezem a combjára téved út közben, de most nem pillantok rá.*
-Jó lenne kitűzni az esküvő időpontját, nem gondolod?*dünnyögöm két váltás között, hogy ráhajthassak a garázsfeljáróra.*