Konyha & Nappali

Jól esett, ahogy megszorította a kezem. Szinte megszólalni sem mertem, hozzáérni meg főleg. Tudom, hogy nem álmodtam, megcsókolt, de én nem mertem hozzáérni. Az egyetlen vicces dolog az, hogy hol történt az első csókunk a veszekedés óta. Pont egy szórakozóhely wc-jében. Magamban jót mosolyogtam a dolgon, de szerettem volna további csókokat, de csak, ha ő is, én hozzá sem mertem érni, nem akarom, hogy azt higgye, nekem ez a fontos. Nekem csak ő a fontos és szükségem van a közelségére, érezni akarom, hogy szeret, ahogy én is őt. Aztán kimondta, hogy szeret. Legszívesebben kiugrottam volna a bőrömből, de hallottam, hogy idegesen sóhajt fel.
- Még te kérsz bocsánatot? - kaptam fel a fejem, de gyorsan vissza is tettem, nem csak azért, mert megszédültem, hanem mert egy percig sem bírtam, hogy ne érjek hozzá.
- Ez az egész csak az én hibám. Ne haragudj. Soha többet nem akarlak megbántani. Nekem csak te kellesz, csak veled vagyok boldog - vallottam be.
- El sem tudod képzeni, mennyire utálom magam, hogy ezt tettem veled. Amióta... elhagytál... azóta nem élek, csak úgy vagyok. Még a végén hálás leszek a pasinak, amiért leütött - mosolyodtam el. Közben megérkeztünk Lucien házához. Olyan régen jártam itt. Ámulva pillantottam körbe, amíg Lucien kiszállt, annyira elfeledkeztem magamról, hogy már csak azt vettem észre, hogy kinyitotta nekem az ajtót. Rámosolyogtam, aztán kezét a derekamra téve mentünk a bejárat felé. Olyan jó volt körbenézni. Végre itthon. Megvártam, amíg kinyitja az ajtót, majd beléptem. Mélyen beszívtam az illatot. Tényleg otthon voltam. Magabiztosan indultam el, de aztán megtorpantam.
- A vendégszobába menjek vagy a szobádba? - tettem fel a kérdést halkan, kissé elvörösödve. Talán nem tud a gondolataimban olvasni, mert még én is elszégyelltem magam a gondolatra, hogy egyből a szobája felé indultam.
- Mégis inkább innék valamit. Szomjas vagyok - választottam a kevésbé kínos megoldást és tényleg inni akartam. Így aztán a konyha felé vettem az irányt. Elővettem egy poharat, fura volt, hogy rögtön tudtam, hova nyúljak érte, majd töltöttem magamnak vizet és beleittam. A számon még csillogtak a vízcseppek, amikor a tekintetem Lucienre emeltem.

*Teljesen átszellemültem attól, hogy hallhattam csodás csilingelő hangját. Már semmire sem figyeltem, azt akartam, hogy minden pillanatban mellettem legyen. Nem akartam már nélküle tölteni egy szemernyi időt sem. Annyira édes volt, ahogy megpróbált ellenszegülni, bár ez a része teljesen hidege hagyott. Újra megszorítottam a kezét, de nem szólaltam meg. Úgy gondoltam felesleges már ezt túltárgyalni. Nem haragszom rá, és nem szavakkal, hanem tettekkel, érzéssel szeretném a tudtára adni, hogy már nincs semmi baj. Végül megérkeztünk, kiszálltam a kocsiból és ajtót nyitottam kedvesemnek. Derekát átfogva kísértem a bejárati ajtóig, majd kinyitottam azt, és beléptünk a házba. Lassan sétáltam Lucas után, míg meg nem torpant. Rám nézett, és vörösödve tett fel egyetlen kérdést. Hirtelen még én sem tudtam rá válaszolni. Ugyan úgy elvörösödtem, mint kedvesem. Viszont Lucas gyorsan túltett a témán, vagy inkább terelte, nem tudom pontosan. Még az előszobában álltam, mikor meghallottam a víz csobogását. Lassan a konyhába mentem, és csak néztem életem értelmét. Lassan rám emelte gyönyörű pillantását, én pedig azonnal elolvadtam tőle. Nem gondolkodtam többet azonnal cselekedtem, két lépéssel átszeltem a köztünk lévő távolságot, magamhoz húztam, nem érdekelt ha elejti a poharat, van még ezer.*
-Mindig maradj mellettem.*súgtam kérve, és lágyan ajkaira tapadtam. Nem gondolkodtam, csak cselekedtem, hagytam hogy az érzéseim vezessenek. Felültettem a konyhapultra, és pillanatok alatt lekaptam a felsőjét. Nem akartam tovább távol tudni magamtól. Ajkairól a nyakára tértem át, ott csókoltam végig miközben képzeletben már teljesen mást csináltam.*
-Sosem akarlak elveszíteni többet.*suttogtam a bőrére, illata felért minden parfümmel. Olyan érzést váltott ki belőlem, amit eddig soha senkinek nem sikerült. Tele voltam újra vággyal, érezni akartam őt, itt és mindenhol. Teste hője felperzselte az ujjaim bőrét ahogy hozzáértem. Könnyek folytak végig az arcomon, miközben finoman ízlelgettem ajka minden négyzet milliméterét.*
-Szeretlek!*dünnyögtem ajkai közé, nyelvem kérlelve kereste az övét, és amint rátalált izgalmas szerelmes táncot lejtettek. Beletúrtam a hajába, és még közelebb húztam magamhoz, ez a fiú az én életem, és sosem engedem már el.*

Nem kellett sokat várni, alig ittam egy kortyot, már meg is jelent a szerelmem az ajtóban. Csak állt és nézett, legalább volt alkalmam rendesen végignézni rajta, túl gyorsan történt minden, csak élveztem, hogy újra a karjaiban vagyok, de most végre tetőtől talpig végignéztem. Pár lépéssel már mellettem is volt, olyan gyorsan jött át a konyhán, hogy reagálni sem maradt időm, már ajkaimra is tapadt finoman. Valahogy letettem a pultra a poharat, de nem sok kellett volna, hogy leejtsem és darabokra törjön. Abban sem voltam biztos, hogy a pultra tettem, csak abból gondoltam, hogy nem hallottam, ahogy leesik. Egy mozdulattal könnyeden felültetett a konyhapultra, felnyögtem a meglepetéstől és szinte egy pillanatnak tűnt, hogy a felsőm is lekerült rólam. Nem tudtam követni az eseményeket, csak sodródtam vele és élveztem. Nem tudtam meddig fogunk eljutni. Akartam, méghozzá nagyon akartam, hogy a csókon kívül más is történjen és eléggé erre utalt az is, hogy levette a felsőmet, de kicsit tartottam is tőle, olyan hosszúnak tűnt minden perc nélküle és még mindig alig hiszem el, hogy végre újra a karjaiba zár. Nem akartam gondolkodni. Ösztönösen átöleltem a lábaimmal a derekát, miközben egy mozdulattal közelebb csúsztam a csípőmmel és szorosan szerelmemhez simultam. Ajkaimról a nyakamra tért át, én meg beletúrtam a hajába, miközben teljes felsőtesttel simultam hozzá.
- Mindig veled leszek - suttogtam, amíg szerelmem apró puszikat nyomott a nyakamra. Különösen érzékeny terület és ezt nagyon jól tudta. Soha nem tudtam ellenállni, ha ilyen finoman kényeztetett. Könnyek folytak végig az arcán, mielőtt újra megcsókolt volna, így finoman lepuszilgattam.
- Én is szeretlek... nagyon szeretlek - suttogtam ajkai közé, aztán már be is hatolt a nyelve a számba, az enyémet keresve, majd lassú, izgató táncba kezdtek. Egyre szenvedélyesebben ízlelgettük egymást, úgy, mint régen, de talán még több vággyal. Éreztem, hogy újra élek, karjaiban végre megint önmagam voltam. Ujjaim a hátán jártak, majd amint elérték a felsőjének a szélét, lassan benyúltam alá és meztelen bőrét simogattam. A szívem a kétszeresét verte a szokásosnak, a vér száguldott az ereimben és már levegő után kapkodtam, de nem akartam abbahagyni a csókot.
- Lucien... - nyögtem vággyal teli hangon szerelmem nevét, aztán folytattam a csókot.

*Fogalmam sincs mi lenne velem nélküle, azt hiszem nem élnék már. De most hogy itt van, újra élek. Most már nem csak ő és én vagyunk, hanem mi! Annyira jól nézett ki a konyhában álldogálva, ugyan úgy elvarázsolt, mint régen, csak most sokkal jobban. Ez pedig különösen tetszett, pont ezért léptem mellé, és vettem birtokba ajkait. Mikor felültettem a konyhapultra felnyögött, mindig így csinált ha meglepődött valamin, ennek hatására belemosolyogtam a csókba, majd lekaptam a felsőjét. Lábaival átfogta a derekam, hozzám simult, én pedig jólesően dünnyögtem. Egyszerűen képtelen voltam már elengedni, ám míg beszélt észrevettem az új sebhelyeit. Óvatosan lefejtettem magamról a lábát, és oldalra billentett fejjel néztem az új szerzeményeit. Volt olyan amin látszott, hogy alig egy napos. Megráztam a fejem, és szerelmem pillantását kerestem.*
-Nem azt ígérted, hogy leszoksz az önkínzásról?*kérdeztem egészen halkan, hangomban szomorúság és önvád vegyült, tudtam, hogy én tehetek róla, hogy megint elkezdte. Csak fel nem foghatom, hogy a kis mazochista énje miért ilyen erős... De amint lehet legyőzöm majd ezt is. Nem szeretném hagyni, hogy még több baja essen.*
-Még mindig olyan mélyen vagdosod magad? Jól sejtem?*teszek fel újabb kérdést, miközben visszalépek hozzá, és újra a karjaimba zárom. Lágyan végig simítok a homlokán, és gyengéd csókot nyomok felrepedt szemöldökére.*
-Igazán megtisztelnél, ha újra leszoknál a mazochizmusodról. Megnyugodnék tőle.*suttogtam kérve, nem szerettem régen sem, ha bántotta magát, legszívesebben rávertem volna a kezére, hogy nem szabad. Mint egy kiskölyöknek aki nem fogad szót.*
-Jut is eszembe... Nem vagy éhes? Gyorsan összedobok valamit, az után pedig alszunk egy jót. Hosszú volt ez az este.*mosolyogtam, és futó csókot nyomtam ajkaira, végül a hűtőhöz léptem, hogy lássam miből gazdálkodhatok.*
-Tudok csinálni szendvicset, rántottát, tejbegrízt... Mára csak ennyi. Holnap ígérem főzök rendesen.*mosolyogtam ki a hűtő ajtó mögül zavartan.*

Egyre jobban belemerültünk a csókba. Egyre szenvedélyesebb volt, Lucien jólesően dünnyögött, mint mindig, ha tetszett neki valami. Ismertem minden mozdulatát, minden arckifejezését, minden egyes testrészét, de most mégis olyan volt, mintha újra felfedezném, ismerős volt, nagyon is, de olyan régnek tűnt, hogy elhagyott. Aztán egyszercsak elhúzódott, lefejtette magáról a lábaimat. Csalódottan nyögtem fel, amikor elhúzódott tőlem. Aztán kerültem a pillantását, amikor a sebeimről kérdezett. Szóval észrevette.
- Le is szoktam, melletted. Úgyhogy... amikor nem voltál mellettem és nem éreztem, hogy szeretsz, nem volt értelme visszafogni magam. Azt hittem fájni fog, de nem tudta elnyomni azt, amit belül éreztem - vallottam be halkan.
- Az én hibám, megérdemeltem. Ha nem hagysz el soha többet akkor leállok ígérem - néztem fel és a pillantását kerestem. Nem akartam, hogy azt higgye, az ő hibája, mert nem, erről csak én tehetek.
- Mélyek - bólintottam, miközben végignéztem a sebeken.
- Azt gondoltam, minél mélyebb, annál jobban fáj, de így sem volt jobb, sokkal jobban fájt az, amit veled tettem és hogy elhagytál a hülyeségem miatt - bukott ki belőlem minden. Már megint csípték a könnyek a szemem. Lucian újra a karjaiba zárt, végigsimított a homlokomon és egy puszit nyomott oda, ahol felrepedt a szemöldököm. Behunytam a szemem és csak élveztem.
- Ez olyan jó. Én csak a karjaidban vagyok biztonságban - suttogtam halkan, szorosan hozzábújva. Futó csókot nyomott a számra és elengedett, a hűtőhöz lépett és kajáról kezdett beszélni. Nem tudtam leplezni a csalódottságom és a meglepettségem. Csak ültem a konyhapulton félmeztelenül és nem érettem, miért csinálja. Rámnézett, én meg végigsimítottam a karomon. Így, hogy nem ölelt, már fáztam, azt akartam, hogy átöleljen és ne engedjen el. Furán éreztem magam és először azt sem értettem, mit kérdezett. Enni akar, aztán meg aludni? Az jó, hogy velem akar aludni, de eddig úgy tűnt, hogy többet akar.
- Mi a baj? Lucien... komolyan... nagyon haragszol? Nem kívánsz? - kérdeztem kétségbeesett hangon, suttogva. Nem mertem hangosabban megszólalni, nem akartam elsírni magam már megint. Nem is a kérdésére válaszoltam, de az éhségnél ez jobban érdekelt.
- Nem vagyok éhes, nem kajára vágyom - sóhajtottam, aztán hátradőltem kicsit. Furán éreztem magam félmeztelenül. Ahogy hátradőltem, jól bevágtam a fejem a konyhaszekrénybe.
- Ez fájt - nyögtem fel fájdalmasan és végigsimítottam ott, ahol beütöttem.
- Nem az én napom vagy inkább nagyon is az enyém. Szerencsés vagyok, akkor is, ha még sokszor beverem magam valahol - nevettem jókedvűen. Tényleg jó kedvem volt, csak attól tartottam, hogy Lucien nem akar engem igazán, de a csókjai, az érintései ezt cáfolták. Olyan szerelmesen ért hozzám, hogy ezt nem lehet félreérteni. Sorolni kezdte, mit ehetünk.
- Legyen tejbegríz. Segítek megcsinálni - javasoltam csillogó szemekkel és már le is ugrottam a konyhapultól. Na igen, örök gyerek. Mindig is a kedvencem volt. Nyomtam egy gyors csókot szerelmem ajkaira és elővettem mindent, ami kell. Tudtam, mi hol van, ugyanúgy, ahogy a poharat, most is mindent megtaláltam, ami a tejbegrízhez kellett. Beleöntöttem a hozzávalókat a lábasba, kevergetni kezdtem, közben arra vágytam, hogy átöleljen közben.

*Annyira elborzasztott, hogy ezt tettem vele, hogy miattam szokott vissza megint ezekre az őrültségekre. Elszégyelltem magam, azért mert ezt tettem azzal aki szeretek, akarva akaratlanul is bántottam, amit Lucas igazán nem érdemelt meg. Ebből látszik mennyire nem gondolkodtam tisztán mikor kimondtam, hogy fel is út le is út. Meg sem tudtam szólalni, inkább futó csókot nyomtam szerelmem ajkára, majd inkább a hűtőhöz léptem. Szégyen de elsírtam magam, és nem akartam, hogy Lucas ezt lássa. Valahogy sikerült feltennem a kérdést, hogy mit szeretne enni, nem kaptam választ a kérdésemre, vagyis egy teljesen más választ kaptam, egy kérdést. Gyorsan megtöröltem a szemem, majd becsuktam a hűtőt, hogy életem szemeibe nézhessek.*
-Nem! Rád egyáltalán nem haragszom, inkább magamra, amiért ilyet csináltam veled. Ne beszélj butaságot, te vagy az az ember akit akkor is kívánok ha elutazok, mert végig te jártál a fejemben. Lucas szeretlek értsd meg. Csak nem vagyok képes elviselni, hogy a forrófejűségemnek te iszod meg a levét.*hajtottam le a fejem bánatosan, nem figyeltem, már csak a koppanást hallottam, mire felkaptam a fejem Lucas már a fejét fogta. Mellé léptem, és magamhoz húztam.*
-Megszokhatnád már, hogy ott van az a szekrény.*mosolyogtam rá gyengéden, és forró csókkal próbáltam enyhíteni a fájdalmát. Végül visszaléptem a hűtőhöz és sorolni kezdtem, hogy mit lehetne enni. Mint arra számítottam szerelmem a tejbegrízt választotta, és már le is ugrott a konyhapultról. Elővette az összes alapanyagot, a lábast a fakanalat, de mindezt csak egy csók után. Nevetve ráztam meg a fejem, majd a szekrényhez léptem és megterítettem az asztalt, a kakaót középre tettem, majd a tűzhelyhez sétáltam Lucas válla fölött pislogtam át, hogy mit is csinál. Egyik kezemmel átöleltem a derekát, magamhoz húztam a másik kezemmel a fakanalat fogó keze után nyúltam.*
-Azt hallottam ha ketten csinálják sokkal finomabb lesz.*suttogtam a fülébe, és puha csókot hintettem a nyakára, éreztem, hogy megremeg, közben fél szemmel a tejbegrízre figyeltem. Mikor láttam, hogy készen van elzártam a gázt, majd kiemeltem a fakanalat, és Lucas ajkaihoz közeledtem vele.*
-A főszakácsnak illik megkóstolni, hogy milyen ételt ad ki a kezei közül.*magyaráztam mindent tudó hangon, természetesen viccesen is. Megvártam míg megkóstolja, majd fél kézzel kicsit odébb pakoltam, és a lábost az asztalra előkészített deszkára helyeztem. Elővettem egy merőkanalat, majd Lucasnak nyújtottam.*
-Szedj csak bátran, ha továbbra is ilyen gizda leszel nem tudlak esténként megenni.*öltöttem ki rá a nyelvem, és leültem az asztalhoz. Amint végzett a szerelmem én is szedtem magamnak, jó vastagon szórtam rá kakaót, majd kedvesemre nézve kívántam jó étvágyat. Miközben ettünk néha felpillantottam Lucasra, és észrevehetetlen mosoly játszott ajkaimon, hogy újra magam mellett tudhatom.*
-Ugye szólsz ha szédülsz?*kérdeztem aggódva, nem felejtve el, hogy nemrég óriási ütést kaphatott a feje, és mivel nem látta orvos nagyobb baja is lehet, mint gondoljuk. Őszintén megvallva féltettem Lucast, fiatal és nagyon okos fiú, én pedig hihetetlenül szeretem. Lassan letettem a kanalam, még nem végeztem, de egy fontosnak tartott dologról szerettem volna még most beszélni a szerelmemmel.*
-Mit szólnál hozzá, ha holnap hazamennénk a nagybátyádhoz, összecsomagolnál és ide költöznél hozzám?*pillantottam a szemeibe, és reménykedve vártam a válaszát.

Kevergetni kezdtem az ételt, közben Lucien megterített. Fél szemmel láttam csak, hogy mit csinál, ettől újabb emlékek rohantak meg. Mindig is ilyen gondoskodó volt és el nem tudnám mondani, milyen jó érzés, hogy most újra vele lehetek és megbocsátott. Ebben a pillanatban nem hiszem, hogy volt nálam boldogabb ember a földön. Elmosolyodtam, ebben a pillanatban lépett szerelmem a hátam mögé. Egyik kezét a derekamra tette és így húzott magához, a másikkal a tejbegrízt kevergető kezem után nyúlt. Meztelen hátam hozzásimult, majd suttogott valamit, szinte fel sem fogtam, hogy mit, csak egy szó maradt meg belőle, az, hogy ketten. Puha csókot nyomott a nyakamra, nem tudtam titkolni, mennyire jólesik, megremegtem és éppen vissza tudtam fogni egy nyögést. Ez már annyira hiányzott. Bizsergett a bőröm, ahol hozzámért. Örültem, hogy átvette az irányítást a főzésben is, mert már azt sem tudtam, hogy mit csinálok, csak rá figyeltem, szerencse, hogy ő legalább figyelt és elzárta a gázt, de fogalmam sincs, hogyan csinálta. Annyira szeretem benne ezt is, hogy ilyen higgadt tud maradni, én meg már azt sem tudtam, mit csinálok, csak annyit érzékeltem, hogy a szerelmem a karjaiba zár. Felemelte a fakanalat, én meg belenyaltam a tejbegrízbe. Nem szeretem, ha valami túl meleg, de ez most kicsit sem érdekelt, lassan végighúztam rajta a nyelvem és kijelentettem, hogy finom, de főleg azért, mert együtt csináltuk. Aztán az ujjam is végighúztam a fakanálon, majd felemeltem és felkínáltam szerelmemnek. Nem sikerült visszafogni az újabb nyögést, nemtetszésemnek adtam hangot, ahogy elengedett és az asztalra pakolt. Leültem, magam alá húztam a lábam és szedtem egy adagot a tányéromra. Akkor vettem észre a pólómat, ide repült, amikor szerelmem lekaptam rólam. Lenyúltam érte és felhúztam, így hogy nem ölelt, fáztam.
- Meg akarsz enni esténként? - kérdeztem és olyan képet vágtam, mint aki nagyon meglepődik, a szemeim elkerekedtek, de nem tudtam sokáig megjátszani, elnevettem magam. Egyből melegem lett, de nem a pólómtól.
- Csak esténként? - tettem hozzá már teljesen más, inkább érzéki hangnemben. Jó vastagon szórtam rá kakaót, majd elkezdtem enni, de természetesen, mint a gyerekek, jól összekentem magam. Éppen a számat nyaltam körbe, lenyaltam róla a kakaót, amikor szerelmem megszólalt.
- Hogy... hogy mondod? Költözzek hozzád? - még a kanalat is kiejtettem a kezemből zavaromban, de csak a tányérba esett. Azt hittem nem akar látni sem, ma mégis kibékültünk, aztán jött a következő meglepetés. Ha tudná, hogy mindig is erre vágytam. Erről álmodoztam, hogy egyszer felteszi ezt a kérdést. Sokat voltunk együtt, szinte mindig, sokat aludtam itt, de egyszer sem mondta, hogy költözzek hozzá, pedig annyira akartam. Most pedig feltette a kérdést.
- Minden vágyam, hogy hozzád költözzek - válaszoltam és le sem tudtam volna tagadni, hogy mennyire örülök. Széles vigyor terült el az arcomon és mint egy gyerek, felugrottam és kihasználva az asztal és Lucien közti kis távolságot, az ölébe vetettem magam.
- Komolyan kérdezted? - nem mertem elhinni, így még egyszer rá kellett kérdeznem. Két kezemmel átöleltem a nyakát, mélyen a szemeibe néztem és lassan ajkaira hajoltam. Lehet, hogy még kicsit csokis voltam, de nem érdekelt és szerintem szerelmem sem bánta.
- Reggel... gyorsan pakolok - mosolyogtam és ajkaimat lassan végighúztam az övén. Mint egy gyerek, ugrálni tudtam volna örömömben.
- Bevállalom a mosogatást, aztán lezuhanyoznék, ha adsz egy törölközőt. Még nincs itt a sajátom - mosolyogtam szerelmemre.

*Jól esett, hogy Lucas velem is megkóstoltatta amit csináltunk. Érzékien nyaltam le az ujjáról a tejbegrízt majd a lábost az asztalra pakoltam. Láttam mikor szerelmem felöltözik, de szó nélkül hagytam. Sejtettem mi játszódik benne, de el kell árulnom én tényleg éhes voltam. Bár kétféle ételre, az egyik a tejbegríz, a másik Lucas. Ezt pedig szépen el is árultam neki.*
-Igen, meg szeretnélek enni. Nem, nem csak este, de most még az van.*kacsintottam rá, miután megszedtem a tányérom én is enni kezdtünk. Pajkos mosollyal figyeltem, ahogy a Kedves szépen összemaszatolta magát, majd le is nyalta a kakaót ajkairól. Ekkor már én is úgy döntöttem, hogy felhozom azt a témát, amit már egy ideje fontolgattam. Jól meg is leptem vele Lucast. A kanál kiesett a kezéből, és nagyobb volt a szeme, mint egy újszülött borjúnak. Magamban nevettem a jeleneten, pontosan így képzeltem el ezt az egészet.*
-A számon mondom ki, és a szívemmel gondolom.*mosolyogtam rá boldogan, mikor az ölembe zuhant nevetve öleltem át, és mélyen a szemébe néztem. Apró kérdésére újabb mosoly terült szét az arcomon.*
-Halálosan komolyan kérdezem.*simítottam végig az arcán, ő átkarolta a nyakam, majd lassan megcsókolt. Annyira jól esett tőle ez a gyengédség, hogy a mennyekben éreztem magam tőle. Még néhol csokis volt a szája, de épp ettől lett még finomabb a csókja. Közelebb húztam magamhoz, és beletúrtam a hajába. Lassan elhajolt, és újra megszólalt, mosolygott, és ez mindennél többet ért nekem. Ajkát elhúzta az enyémen, én pedig játékosan végig nyaltam rajtuk.*
-Mosogatsz? Igazán nem muszáj, meg tudom csinálni.*finoman rácsaptam a formás seggére, hogy felálljon az ölemből, ahogy ezt megtörtént én is felálltam, és magamhoz húztam. Jó volt újra a karjaimba tartani, minden porcikám azt kívánta, hogy megint csak az enyém legyen.*
-Na jó, amiért ilyen szépen nézel megengedem, hogy leszedd az asztalt, de én mosogatok.*gyengéden adtam ki a parancsokat, nem akartam, hogy úgy érezze elvárok tőle dolgokat amiért egyszer megbántott. Az már a múlt szeretnék a jelenben élni.*

Rácsapott a seggemre, hogy felálljak, de csak nehezen vettem rá magam. Olyan jó volt az ölében ülni. Mindig is szerettem, már nagyon hiányzott, hogy újra ilyen közel legyünk egymáshoz. Ahogy felálltam szerelmem is követett és szorosan magához húzott. Úgy bújtam hozzá, mint egy cica, éppen csak nem doromboltam, bár ahogy magához szorított, valami jóleső hangot én is kiadtam. Csak az járt a fejemben, hogy meg akar enni. Nem igazán tudtam hova tenni ezt a kijelentést. Először felültetett a konyhapultra, levette rólam a felsőm, aztán amikor már nem csak élveztem, hanem én is beszálltam, simogattam, kényeztettem, akkor visszavonult, most meg jön azzal, hogy meg akar enni. Méghozzá este, mert most este van. Magam sem tudtam, mit akarok, egy dologban voltam csak biztos, méghozzá abban, hogy Luciennel akarok lenni, nem számít mit csinálunk, csak együtt legyünk. Nem voltam telhetetlen, hiszen így is a legnagyobb vágyam teljesült. Megbocsátott és megkért, hogy költözzek ide.
- Ugye tudod, hogy úgy örülök annak, hogy ideköltözhetek, mint egy lány, amikor megkérik a kezét? - suttogtam mellkasára, mert még mindig szorosan összebújva álltunk, majd a mondandóm egy puszival zártam le. Mindig is szerettem puszilgatni mindenhol, de a mellkasát főleg, egy kimerítő szeretkezés után, amikor magához vont, pont mint most, ilyen érzelmesen, csak akkor nem állt közénk a pólója. Olyan hatással volt, hogy legszívesebben, amikor azt mondta, hogy szedjem le az asztalt, csak félretoltam volna mindent, hogy aztán felültessen az asztalra és megmutassa, hogy megint hozzá tartozom, most már örökké. Nem voltam telhetetlen, de annyira érezni akartam, ahogy birtokol, minden értelemben, ugyanakkor tudtam, hogy békülés után nem szeret ilyen szempontból összebújni, a simogatás, csókok jöhetnek, de ennél messzebb még egy kis összezördülés után sem jutottunk, úgyhogy gondolom most főleg nem fogunk, ez több volt egy kis veszekedésnél, de már vége. Megint a karjaiba zár és más nem érdekel.
- Én is meg tudom csinálni - mondtam kissé durcásan, de elnevettem magam.
- Jó, akkor leszedem az asztalt és amíg elmosogatsz lezuhanyzok - jelentettem ki. Nem akartam vitatkozni és amúgy is le kellett hűtenem magam. A szokottnál sokkal gyorsabb voltam, Lucien is tudja, mennyit tudok szórakozni a fürdőben, de most nagyon gyors voltam. Széles vigyorral mentem vissza a konyhában, a nadrágot és a pólót visszavettem, de mezítláb voltam, ami szintén jellemző rám, szerettem így mászkálni. Lucien tusfürdőjének az illata lengett körbe, a hajam még vizesen csillogott, mikor beléptem a konyhába, még egy törölközővel törölgettem.
- Bocsi, kölcsönvettem a tusfürdődet meg ezt - mutattam fel a törölközőt.
- Holnap már lesz sajátom - mondtam vidáman, mint egy gyerek, majd lábujjhegyre álltam és nyomtam szerelmem arcára egy puszit. Nem volt sok különbség köztünk, de magasabb volt nálam.
- Kitaláltad már? Melyik szobában aludjak? - néztem szerelmemre csillogó szemekkel. Tudom, hogy most kért meg, hogy költözzek ide, de nem biztos, hogy máris meg akarja osztani az ágyát velem. Amíg a válaszára vártam, ismét közelebb bújtam szerelmemhez.

*Annyira jó volt magamhoz húzni, átölelni... Most már képtelen lettem volna elengedni, lassan mindennek eljött az ideje úgy tűnik felnőttem. Már nem csak magammal akarok foglalkozni.*
-Tudom, hogy úgy örülsz neki.*suttogtam, és puha csókot nyomtam a fejére, míg ő a mellkasomra lehelt finom puszit. Tényleg úgy éreztem, hogy szárnyalok. Boldog voltam, és nem akartam többé ezt az érzést elengedni magamtól. Az asztal leszedésért volt egy kis hiszti, de csak megmosolyogtatott. Végül egy pompás megoldás kerekedett az egészből, míg én elmosogatok addig ő fürdik, rábólintottam, pillanatok múlva már egyedül voltam a konyhában. Semmi esetre sem akartam sietni, Lucas úgy is sokat szöszöl a fürdőben, de így is hamar elmosogattam. Míg vártam szerelmemre lassan lemostam az asztalt, majd meghallottam a lépteit, már előre mosolyogtam, két okból is, az egyik, hogy mezítláb caplat a házban, ami megszokott már tőle, csak a mai napig féltem, hogy egyszer jól megfázik, a másik dolog, hogy villám módjára fürdött ma. Felé fordultam ahogy az ajtóba ért, annyira megkívántam, hogy nem tudtam elnyomni egy nyögést, túlságosan vágyom már rá, hogy újra az enyém lehessen, csak nem tudom ő mit szólna ahhoz ha ma gerincre vágnám, mert hogy az nem jellemző rám. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy Lucas kérdése hozott csak vissza valóságba. Melyik szobában aludjon? Mi? Úgy éreztem magam, mintha kiesett volna pár perc, míg abban gyönyörködtem, hogy Lucas törölgeti a haját, olyan vagyok, mint egy hős szerelmes... Nem lesz ez olyan jó, ha így folytatom.*
-Természetesnek tartom, hogy velem alszol. Vigyáznom kell rád.*pillantottam le rá, majd birtoklón hajoltam csókért, hogy a következő pillanatban felkapjam, és a szobába induljak vele. Eddig bírtam ugyanis, hogy nem érzem teljesen magaménak. A csókot most nem szakítottam meg, ismertem a házam, így gond nélkül jutottunk fel a szobába. Lucast finoman az ágyra tettem, hogy aztán levetkőzve mellé feküdjek. Ujjaimmal cirógattam a nyakát, tudva, hogy ezen a ponton igen érzékeny, és gyorsabban az ujjaim köré tudom csavarni, mint bárki hinné.*
-Szeretlek.*ujjaimat felváltotta az ajkam, tovább kényeztettem, aztán fölé másztam, könnyű csókokkal halmoztam el, míg újra ott nem tartottunk, hogy levegyem a pólóját.*

//A kövi postod akár már a szobába is mehet//