Barlang a sziklák takarásában

Ha a gerincre nem is megy fel az ember a barlangba érdemes benézni. Szerelmeseknek ideális hely, hogy elbújhassanak, a túrázók pedig megcsodálhatják a vízesés forrását.

A lány nem ellenkezett, ahogy magamhoz húztam. Még az sem zavarta, hogy az ingemmel és simogatással próbáltam felmelegíteni. Az is, lehet, hogy tényleg fázott, de a mozdulataiból, abból, ahogy hozzámbújt, éreztem, hogy neki is jólesik. A mellkasomhoz nyomta a fejét, kicsit helyezkedett, de úgy tűnt neki is kényelmes így. Jólesett a közelsége. Még nem voltam ennyire közel egy lányhoz sem, még nem voltam ennyire romantikus helyzetben. A vihar elöl jöttünk ide, de mégis volt az egészben valami romantikus. Nem igazán értettem ehhez, nem szoktam a lányok társaságához, éppen ezért eléggé zavarban voltam. Fogalmam sem volt, mit kellene most csinálni vagy miről beszélgessünk. Nekem az is elég volt, hogy hozzámbújt és ölelhetem. Rebecca hangja törte meg a csendet. Nem láttam, sötét volt, de a hangja is elárulta, hogy a vihar ellenére is jó kedve van.
- Te is tudod, hogy az apádnak lesz hozzám pár kedves szava vagy inkább kicsinál - nevettem halkan, de valójában gondoltam, hogy ez lehet az igazság. Nem elég, hogy nem fogok reggel időben munkába állni, ha megtudja, hogy az egyszem kicsi lányával töltöttem az éjszakát, nem fogom zsebretenni, amit kapok. Már szinte elképzeltem, ahogy letépi a fejem vagy valami mást. Nem hinné el, hogy Rebecca hívott lovagolni, meg nem is osztanám meg vele.
- Minden pénzt megér. Nem akarnék most máshol lenni. Kifejezetten örülök ennek a viharnak - vallottam be a lánynak, a szavait ismételve. Végiggondoltam, mit fogok kapni az apjától, de ennek ellenére is örültem, hogy így alakult a helyzet. Először azt sem értettem, hogy miért hívott el Rebecca, majd a lovaglás öröm és csalódás volt egyben. Örültem, hogy vele tölthetek egy kis időt, de azt hittem, csak azért kellek, mert egyedül nem mer elindulni. Aztán pár elszólása után biztos voltam benne, hogy én is érdeklem őt. Most pedig itt vagyunk ketten a barlangban, távol a farmtól. Szorosan tartottam Rebeccát a karjaimban, főleg, mivel egyre nagyobb égzengés volt. Az eső zuhogott, kövér cseppekben esett a barlang bejáratnál.
- Itt biztonságban vagyunk - suttogtam, aztán Rebecca felemelte a fejét. Homlokát az államnak nyomta és édesen pislogott rám. Egyszerre volt ártatlan kislány és csábító nő. Elmosolyodtam azon, amit mondott.
- Hülyeséget? Te tudsz hülyeséget csinálni? - kérdeztem jókedvűen. Legalábbis úgy akartam, de mégis kicsit más volt a hangom. Kétértelmű volt a kijelentése és a kérdésem is.
- A legjobb döntés volt most eljönni a farmról és lovagolni - a lovak felé néztem egy pillanatra, láthatóan jól elvoltak, aztán visszafordultam Rebecca felé. Közel voltunk megint egymáshoz, annyira, mint amikor leemeltem a lovamról. Megállt minden egy pillanatra, csak néztem a lányt, belenéztem gyönyörű szemeibe. Egy pillanatig azt hittem, hogy valamelyikünk lépni fog. Nem hinném, hogy Rebecca, hiszen ő jólnevelt, nem olyan lány, én meg egyszerűen nem merek kezdeményezni. Az elutasítástól is tartottam kicsit és attól, hogy mindent elronthatok egy csókkal.
- Ugye nem fázol? - kérdeztem a lánytól és kicsit szorosabban húztam rá az ingem. Végigsimítottam a hátán, először csak azért, hogy felmelegítsem, de rájöttem, hogy ez sokkal jobb, mint gondoltam. Lassan simogatni kezdtem a lányt. Ujjaim bejárták a hátát, de nem tévedtek tiltott területre. Már nem úgy simogattam, mintha fel akarnám melegíteni, bár könnyen lehet, hogy attól, ahogy bejártam a területet, elöntötte a forróság. Legalábbis nekem melegem lett attól, hogy simogathatom ezt a szépséget, álmaim nőjét.
- Rebecca - suttogtam a lány nevét. Megbabonázva tévedt oda a tekintetem, ahova ajkaimnak kéne tapadni, de aztán ismét a szemébe néztem. Sötét volt, nem láttunk túl sokat, de mivel ennyire közel voltunk, egymást azért láttuk. Mégsem bírtam, hozzá akartam érni. Egyre közelebb hajoltam, de nem csókoltam meg. Nem éreztem még késznek magam erre és szerintem Rebecca sem. Nem akartam elsietni. A számat puha, hibátlan arcbőréhez érintettem és nyomtam rá egy óvatos, de érzelmes puszit.

-Majd apát lefoglalom, vagy nem tudom, megoldom, nem lesz bajod ebből.*motyogtam csendesen, és már el is terveztem mi lesz ha nem érünk haza időben. Apa meg fogja érteni... Legalább is ebben bíztam. Cameron csendben beszélt hozzám tovább, én pedig élveztem, ahogy tovább simogat, jó volt hozzá bújni, és ez kissé megrémített.*
-Én a viharnak nem örülök, de jó, hogy itt vagy velem.*pislogtam fel a fiúra, tényleg jó volt hozzá bújni, és kicsit elengedni magam. Átöleltem Cam derekát, és a barlang bejárata felé tekintettem, ahol számomra a veszély volt. Megremegtem a következő villanástól, és elfordítottam a bejáratról a tekintetem.*
-Nem. Én veled vagyok biztonságban.*magyaráztam a mellkasának, majd felemeltem a fejem, és újra megszólaltam. Ám úgy tűnt Cameron nem veszi a lapot. Legszívesebben fejbe kólintottam volna.*
-Igen tudok hülyeséget csinálni ha nagyon akarok, és nem figyelek oda.*bólogattam szépen, hogy igen is igazam van ebben.*
-Nem pont a lovaglásra gondoltam, hogy hülyeség.*mosolyogtam, ahogy Cam a lovak felé fordult. Nem sokáig tartott, mert párpillanat múlva ismét felém fordult. Nagyon közel voltunk egymáshoz, ez a helyzet már másodszor volt furcsa. Olyan volt, mintha egy pillanatra megállt volna az idő, nem tudtam elfordítani a fejem, úgy éreztem sosem akarom, hogy ez a pillanat véget érjen. Magamban pedig morogtam, mikor a fiú újra megszólalt.*
-Nem fázok.*mosolyogtam rá édesen, de azért kicsit, ha lehet még közelebb bújtam hozzá. Komolyan már csak dorombolnom kellene, és simán kis cica lehetnék. Bőrömet felforrósította a fiú érintése, érzékennyé vált, és úgy éreztem, hogy felgyulladnak a ruháim is. Mikor kimondta a nevem óvatosan megemeltem a fejem, és kérdőn pislogtam rá, hogy mit szeretne. Figyeltem, hogy pillantása hová téved, pont észre lehetett venni, ez pedig ismételten elpirulásra késztetett.*
-Mit szeretnél Cam?*kérdeztem rá végül csendesen, ezzel is jól leplezve hatalmas zavaromat. Miközben egyre közelebb hajolt az agyam szél sebesen dolgozni kezdett. Mi lesz ha megcsókol? Mit kell nekem akkor tenni? Az igazat megvallva megrémültem, de nem tudtam megmozdulni sem, legbelül pedig arra vágytam, hogy megtörténjen. Egy pillanatra még a szemeimet is becsuktam, aztán megéreztem puha ajkait az arcomon. Még a szívem is megdobbant egy pillanatra. Ebben a percben jöttem rá, hogy Cameron nem az a srác aki kihasználja az ilyen elvétett helyzeteket. Gyengéd mosollyal ajkaimon megérintettem a puszi helyét, az sem érdekelt, ha észre veszi, egyszerűen jól esett ez a gyengédség. Az agyam még mindig százon pörgött, bár én már tudtam, hogy mit is szeretnék.*
-Cam... Csókolj meg, kérlek...*suttogtam, és újra felpillantottam rá.*

Csókolj meg... csak ezek a szavak töltötték be minden gondoltatom. Megállt az idő ismét, mióta Rebeccával vagyok, sokadjára. Nem érdekelt, mit fog gondolni az apja, nem akartam, hogy megvédjen, ez az este mindent megér, akkor is, ha holnap először a késés, aztán meg a Rebeccával töltött éjszaka miatt kell vállalnom a felelősséget. Az sem érdekel, ha csökkenti a fizetésem, bármit csinálhat, csak ne rúgjon ki. Nem a munka miatt, Rebecca miatt. Ez a gondolat kicsit megrémített. Mindig a munka volt a család mellett a legfontosabb és most nem az érdekel, hogy nem lesz munkám, hanem hogy nem lehetek Rebecca közelében. Teljesen megbabonázott a lány. Ő velem van biztonságban... egyszerűen képtelen voltam bármit is reagálni, annyira új volt a helyzet. Én sem a viharnak örültem, hanem annak, hogy itt ragadtunk, de nem mertem bevallani neki. Ezzel szemben Rebecca kimondta, amit gondolt. Úgy bújt hozzám, ahogy eddig még senki. Nem tudtam mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy annyira vonzódik hozzám, hogy már az első randin azt akarja, hogy megcsókoljam. Ha tudná, hogy én is ezen gondolkodok, mióta feljöttünk a barlangba. A közelsége úgy hatott rám, mint eddig még soha. Meg akartam csókolni, mindennél jobban vágytam rá, de tartottam attól, hogy csak a helyzet hozza ki belőle. Ha nem jött volna a vihar, a kezdeti nehézségek miatt könnyen lehet, hogy visszafordultunk volna és többé látni sem akarna. Elhessegettem a gondolatot. Hiszen ő maga vallotta be egy elszólással, hogy mi most randizunk és már utánam is érdeklődött. Erre a gondolatra megint elmosolyodtam. Ujjaival megérintette a helyet, ahova a puszit adtam. Nagyon tetszett ez az egyszerű mozdulat. Jóleső érzés volt, ahogy ez a szépség hozzámbújt. Éreztem testének melegét, ahogy szorosan hozzámsimul. Néha úgy éreztem, mintha egyre szorosabban bújna hozzám, én meg kicsit sem hagytam abba a simogatást. Tudtam, hogy lépnem kell. Már így is elég ciki, hogy ki kell mondania, mit szeretne, pedig nekem kellett volna kitalálnom. Az szól mellettem, hogy nem mertem túl messzire menni, nekem túl fontos Rebecca ahhoz, hogy elijesszem. Kérése következtében lassan egyre közelebb hajoltam, csökkentve a köztünk levő amúgy is kicsi távolságot. Bármennyire lassan mozdultam, így is hamar elérkeztem oda, ahol már tényleg döntenem kellett. Fogalmam sincs hányszor csókolták már meg, úgyhogy össze kellett szednem magam és azt a kevés tapasztalatomat. Ajkaimat lassan ajkaira illesztettem és finoman kezdtem ízlelgetni. Finoman szívogattam az alsó ajkát, majd amikor éreztem, hogy még többet szeretne, apró puszit nyomtam az ajkaira és kicsit elhúzódtam. Mosolyogva néztem a szemeibe. Hagytam egy kis időt, hogy leállíthasson vagy vágytól fűtve kérje a folytatást. Már én sem bírtam magammal. Még tovább mentem. Nyelvem vágyakozóan szétnyílt ajkai közé hatolt. Lassan indultam felfedezőútra, nyelvem gyengéd, szerelmes táncot járt a nyelvével. A csók feltüzelt, ujjaim a hátáról felfelé vándoroltak, finoman simogatva. Ujjaim selymes tincseibe siklottak. Gyengéden csókoltam, de egyre bátrabban. Szorosan húztam magamhoz, beleőrültem volna, ha most azt mondja, hogy elég. Kezdtem megőrülni a vágytól. Nem akartam elengedni Rebeccát. Olyan hévvel csókoltam, hogy már nem tudtam visszafogni egy nyögést. Halkan belenyögtem a csókba, jelezve, hogy mennyire tetszik, amit csinálunk. Ujjaim tovább játszottak puha hajtincseivel, a másik kezem pedig, amelyik eddig Rebecca derekán pihent, hogy minél jobban magamhoz szorítsam, most megindult. Lassan fedezte fel a lány hátának minden pontját, majd visszatértem vékony derekára. Ujjaimmal lassan férkőztem be az ingem és a lány felsője alá, megérintve meztelen bőrét. Szinte égette az ujjam hibátlan bőre. Élvezettel húztam végig rajta az ujjam egy sóhajtás közben. Ekkor vettem észre, hogy talán túl messzire mentem. Mint aki megégette a kezét, úgy húztam el onnan és megint ruhán keresztül érintettem.
- Rebecca... ez nem helyénvaló... de annyira élvezem... csodálatos vagy - suttogtam a lány csóktól vöröslő ajkai közé. Mélyen a szemeibe néztem. Látta, hogy a tekintetem sötét lett a vágytól, mielőtt újra közelhajoltam és rátapadtam ajkaira.

*Fogalmam sem volt, hogy miért jelentettem ki, amit szeretnék. Még is úgy éreztem, hogy ez így helyén való. Nem járt más a fejemben, csak az, hogy érezhessem, milyen ha valaki megcsókol. Meg akartam tudni m ilyen érzés. Lényegében véve féltem is, főleg mikor Cam egyre közelebb hajolt. Most akkor tényleg meg fog történni? Tapasztalatlanságom annyira kiütközött, legalább is én észre vettem, hogy ez nem olyan, mint a mesékben. Ajkaink ebben a pillanatban összeértek, rajtam pedig apró áramütések hegyei száguldottak végig. Cameron igen is tapasztalt volt, bátortalanul követtem ajka mozgását, de teljesen elvarázsolt ez az érzés, nagyon jó volt. Hamar fel is engedtem a fiú karjai közt, és bátrabban kezdtem kóstolgatni ajkait. Viszont a vezetés élményét nem tudtam volna elsajátítani. Mikor elhúzódott tőlem kislányosan az ajkamra haraptam, és csillogó tekintettel néztem fel rá. Nem tudtam megszólalni, szívem úgy zakatolt, mint eddig még soha, életemben nem éreztem még ilyen forrónak egy helyzetet sem. Cam újra csókra hajolt, immár nem féltem a folytatástól, megéreztem nyelve érintését az enyémen, ez kissé elbizonytalanított, de pár pillanat múlva, már édes harcba szállt a betolakodóval. Karjaim a fiú nyaka köré fontam, jól esett, hogy magához húz még jobban. Ujjai érintése olyan volt, mint ha sosem érne véget az eltelt idő. Nem akartam, hogy elmúljon, jól esett a gyengédsége, viszont mikor ujja mezítelen bőrömhöz ért, ijedtemben összerándultam. Úgy tűnt Cameront is váratlanul érinti, mert azonnal elhúzta a kezét, és valami bocsánat félét motyogott. Elmosolyodtam, és megérintettem az arcát, lassan simítottam végig rajta, jelezve, hogy nincs semmi baj. Kicsit még új ez a helyzet, de majd belejövünk. Ahogy egymás szemébe néztünk, olyan volt, mintha a másik lelkébe olvastunk volna bele. Csodálatos érzés volt. Az ezt követő csók pedig minden mást elfeledtetett velem. Óvatosan simogattam Cam tarkóját, és belemosolyogtam a csókba. Játékosnak éreztem magam, finoman ráharaptam a fiú nyelvére, majd elengedtem. Kicsit elhúzódtam tőle, és fejemet újra a mellkasába fúrtam.*
-Tényleg nem bántam meg, hogy veled töltöm az éjjelt.*suttogtam, és játékos puszit nyomtam ajkaira, vigyázva, hogy ne tudjon rá reagálni.*

A lány nem ellenkezett, érezhetően kíváncsian és izgatottan fogadta, ahogy ajkam az övéhez ért. Megfordult a fejemben, hogy talán ez lehet az első csókja, de hamar ráérzett az ízére. Egyre kezdeményezőbb és játékosabb lett. Gondolkodás nélkül mosolyogtam vissza rá, amikor belemosolygott a csókba. Az egész helyzet szinte már szerelmes volt, még akkor is, ha ez túlzásnak tűnik. Bizsergett a terület, ahol Rebecca finom, nőies ujjaival simogatta a tarkómat. Ez amúgy is elég érzékeny pontom, meglepődtem, hogy elsőre így eltalálta. Nagyon ráérzett, mivel tudja elérni, hogy ez a jóleső érzést lassan mindenhol érezzem. Ahogyan ajkába harapott és az a csillogó szempár teljesen elvarázsolt. Egész éjszaka csókolni akartam, nem akartam, hogy reggel legyen és vissza kelljen mennünk a farmra. Ebben a pillanatban akkorát villámlott, hogy még a barlangban is világos lett. Úgy tűnt, már a karjaimban tartott lányt sem zavarja a vihar, pedig látszott rajta korábban, hogy mennyire félt tőle. Kezemmel arcát simogattam és egészen közelről néztem a szemeibe. Pillantásán is látszott, mennyire jókedvű és hogy tényleg nem bánja, hogy így alakult az este. Már azon is meglepődtem, hogy elhívott, de még mindig tud meglepetéssel szolgálni.
- Szóval akkor mi most randizunk? - tértem vissza egy korábbi kérdéshez mosolyogva. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy szinte ajkai közé suttogtam. Számmal futólag megérintettem az övét, finoman végighúztam rajta. Játékosan nyomtam az orrára egy puszit, aztán ismét az ajkaira fordítottam a figyelmem. Egy kis kóstolgatást követően nyelvem már sokkal bátrabban hatolt be ajkai közé. Kezeim sem tétlenkedtek, a lány háta után formás combjait kezdték felfedezni. Egyik kezemmel félrehúztam a haját a nyakából, közben elhajoltam ajkaitól és számat az így felszabaduló területre tapasztottam. Végigcsókolgattam a nyakát, a bőrére suttogva, hogy mennyire szépnek találom. Ennek kezdett lassan eléggé érezhető bizonyítéka lenni, de azon voltam, hogy ne tűnjön fel a lánynak. Ahogy haladtam a puszikkal az érzékeny bőrén, egyre jobban útban volt az ingem és a felsője. Egyik kezemmel elhúztam és ezzel szabad utat adtam a lány testét felfedező pusziknak. Minél tovább haladtam, annál jobban próbáltam szabaddá tenni a területet, míg végül a lány fedetlen vállában gyönyörködtem. Ugyanezt az utat megtettem vissza felé is. Nyakát, majd arcát végigcsókolgatva ismét eljutottam csóktól kipirult ajkaihoz.

*A percek csendben követték egymást, úgy éreztem beleolvadok a fiú karjaiba, és itt akarok maradni örökre. Az első csók után teljesen ráéreztem a dolgok ízére, egyszerűen már a részemmé vált, nem akartam abba hagyni. Mikor már sokadjára meg lett szakítva a csók, apró nem tetsző hangot hallattam. De végig mosolyogtam. Cam apró kérdése egy pillanatra visszahozott a világba, és egy kicsit fel is ébresztett az álomszerű világból. Meghökkenve pillantottam rá egy pillanatra, végül sejtelmes mosoly kíséretében megszólaltam.*
-Azt hittem egy ilyen idős fiú, már nem tesz fel ilyen kérdéseket.*kuncogtam, miközben végig simítottam az arcán.*
-Viszont ha ennyire választ szeretnél kapni...*kezdek bele sejtelmesen, majd közel hajolok a füléhez, és suttogva megszólalok.*
-Igen, már régóta szerettem volna ezt összehozni. Azt hiszem azóta, mióta először megláttalak.*árultam el ezt is, lassan visszahelyezkedtem az ölébe, Cam pedig akcióba lendült ismét. El kell áruljam, hogy minden vágyam az volt, hogy egyszer Ő megcsókoljon. Akartam, és gyönyörűség volt ahogy megtörtént újra és újra. Kicsit feszélyezett ahogy a vállamról lehajtotta a felsőmet, de megbíztam benne, és ez volt a legfontosabb. Ajka érintése olyan kis helyeket is felmelegített, amiről eddig nem is tudtam. A viharról már egyszerűen tudomást sem vettem, sokkal fontosabb dolgok lebegtek a szemem előtt. Élveztem a dolgot, és ez volt az amiért elindultam ma este a fiúval. Mikor újra ajkamhoz ért játékos puszit nyomtam az övére, és elhúztam a fejem. Felálltam az öléből, és újra magamra tekertem az ingét. Kinyújtottam a kezem, és ujjaimat megmozgatva jeleztem, hogy jöjjön ő is.*
-Elvileg van itt egy vízesés. Gyere Cam, nézzük meg.*kértem csendesen, miközben vártam, hogy felálljon, és megmozduljon.*

A csók még mindig finom és gyengéd volt. Mindketten próbáltuk kitapasztalni, mi tetszik a másiknak, de nem volt nehéz rátalálni a közös ritmusra. Amikor megszakadt a csók, Rebecca hangot adott a nemtetszésének. Olyan izgató volt, egyszerre ártatlan és telhetetlen, hogy rögtön folytattam, amit kért, főleg, hogy nekem is az volt minden vágyam, hogy csak üljünk itt összebújva és csókoljuk egymást. Mosolyogva válaszolt a kérdésemre.
- Nem is azért tettem fel a kérdést, mert nem tudom a választ, hanem mert tőled akarom hallani - mosolyogtam vissza a lányra és megfogtam a kezét, amelyikkel az arcomon simított végig. Szinte leesett az állam, amikor bevallotta, hogy azóta készült erre a randira, hogy először meglátott. Nem is tudtam mit kinyögni, kerestem a szavakat.
- Én is azóta várok erre a pillanatra, amióta először megpillantottalak a farmon. Nem gondoltam, hogy egyszer itt leszünk, kettesben - pillantottam körbe. A hely nem számított, a lényeg az volt, hogy senki nem zavarhat meg.
- Mindig is romantikusnak tartottam ezt a helyet, örülök, hogy te vagy az első, akivel fel is fedezhetem - vallottam be suttogva. Jártam már erre párszor és mindig elképzeltem, hogy egyszer majd elbújunk itt a világ elől Rebeccával, de akkor még abban sem hittem, hogy szóbaállna velem. Éppen ezért nem is mertem lépni, biztos voltam benne, hogy faképnél hagyna, esetleg megkérdezné, hogy mit képzelek, azt hittem, egy randi Rebeccával csak álom marad. Ehhez képest itt tartom a karjaimban és képtelenek vagyunk betelni egymással. Nem akartam mindezt megosztani most vele, nem akartam többé a kétségeimmel foglalkozni. Rebecca kibontakozott az ölelésemből és felállt, jelezve, hogy kövessem. Egy pillanatig gyönyörködtem benne, végignéztem tetőtől talpig, aztán felálltam és kézenfogva elindultunk.
- Már nem zavar a vihar? - kérdeztem sunyi mosollyal, még mielőtt kiléptünk volna a barlangból. Ahogy ment volna tovább, egy gyors mozdulattal határozottan, de gyengéden visszarántottam és magamhoz húztam. A meglepetéstől nem tudta megtartani magát, szorosan hozzámsimult, szinte összeütközött a testünk. Mélyen a lány szemeibe néztem, arcomon letörölhetetlen mosoly játszott.
- Nem csak elvileg van itt egy vízesés, hanem gyakorlatban is - suttogtam Rebecca ajkaira.

*Mosolyogva válaszoltam feltett kérdésére, előtte kicsit "cikizve", gondoltam, hogy tőlem szeretné hallani a dolgokat, ha neki ennyire jól esne... Természetesen kimondtam, mert miért ne, ha ő ettől boldog lesz. Csendesen beszélgettünk, és úgy tűnik sok a közös gondolatunk. Mosolyogtam, hogy ő is ugyan úgy azóta vár erre mióta először megpillantott.*
-Ó, szóval már mással is itt voltál képzeletben?*ugrattam egy kicsit, majd hozzábújtam, és egy apró csók után, mint akit bolha csípett meg mehetnékem támadt. Vízesést volt kedvem nézni, ezért Cameront is felrángattam ülő helyzetéből. Elindultunk a bejárat felé, míg Cam fel nem tett egy kérdést. Ekkor esett le, hogy miért is vagyunk valójában itt. Elhúztam a számat, de azért csak tovább indultam, még egy lépés volt hátra, hogy kilépjek a menedék nyújtó sötétségből, ám ekkor a fiú visszarántott, én annyira meglepődtem, hogy egy kiálló kis kőben meg is botlottam, így szó szerint belezúgtam a fiúba. Kezemet a mellkasának nyomtam, és úgy pislogtam fel rá, önelégült mosoly játszott ajkán, nekem pedig ez kicsit sem tetszett.*
-Ne vigyorogj így, mert bajok lesznek belőle.*fenyegetésnek szántam, mégis mosolyogtam, de tudtommal egy gyenge virágszál semmit nem tehet egy "paraszt gyerekkel". Ugyan is Cameron annyira ki van izmosodva a kétkezi munkától, hogy azt sem merném bevállalni, hogy kicsit meglökve kizökkentsem az egyensúlyából, a végén még én pottyannék el, erre pedig nem szeretnék befizetni. Mulatságosnak találtam az egész helyzetet, ezért nem tudtam magamban tartani egy kis kacagást.*
-Visszatérve a kérdésedre, nem, igazából már régen elfelejtettem, hogy vihar van, de köszöntem, hogy emlékeztetsz rá.*amilyen durcás fejet akartam vágni azt is elfelejtettem, ahogy Cam ajka ismét érintette az enyémet. Muszáj voltam újra kuncogni, és kicsit eltolni magamtól.*
-Nem ér lekenyerezni. Ez nem érvényes!*kacagtam továbbra is tiszta szívből, képtelen voltam kikerülni a bűvköréből.*
-Fejezd már be! Ne nézz így rám!*óvatosan eltakartam a szemét apró kezemmel, miközben szorosan hozzábújtam. Életemben nem nevettem még ennyit.*
-Most már nézhetsz.*beszéltem bele a mellkasába, és elvettem a kezem, ami így a vállára vándorolt.*

Visszarántottam a lányt, aki a meglepetéstől megbotlott egy kőben, úgyhogy a vártnál is szorosabban simultunk egymáshoz. Elégedett voltam a helyzettel, Rebecca pedig sértődöttséget próbált eljátszani, de nem igazán sikerült, a mosolya elárulta, hogy valójában nincs ellenére a helyzet. Ahogy ajkaira tapadtam, nevetve tolt el magától.
- Miért, hogy nézek rád? - nevettem fel, amikor kezeivel eltakarta a szemem. Közben még szorosabban bújt hozzám.
- Én igenis nézni akarlak, miért akarsz megfosztani attól, hogy gyönyörködhessek benned? - mondtam félig viccelődve, mert valójában komolyan gondoltam. Még soha nem láttam ilyen szép lányt. Ahogy elhúzta a kezét a szemem elől, lecsúsztatta a vállamra. Két kézzel húztam magamhoz.
- Most akkor mégsem érdekel a vízesés? - morogtam bele a hajába kis idő múlva. Még mindig nem tudtam, hogyan is kellene viselkednem. Ahogy lassan elhúzódott, megfogtam a kezét, nőies keze szinte elveszett az enyémben. Kiléptem a barlangból és megvártam, amíg Rebecca is eldönti, hogy minden félelme ellenére elindulunk a viharban vagy inkább maradna. Már nem igazán villámlott, de erre nem akartam felhívni a figyelmét. Nem akartam még visszamenni a farmra, inkább vállalom, hogy reggel kicsit kellemetlen helyzetbe kerülök, minthogy visszamenjünk és Rebecca nélkül töltsem az este hátralevő részét. Nem volt hideg, inkább kellemes idő volt, ahogy elsétáltunk a vízeséshez. Nem igazán vagyok romantikus típus, vagyis nem tudom. Nem volt még alkalmam rájönni, de azt hiszem, ha Rebeccával vagyok, nincs ellenemre a romantika. Még ez is fura volt nekem, hogy kézenfogva sétáljak valakivel, de be kellett vallanom magamnak, hogy nagyon élvezem. Megálltunk a vízesés közelében, ahonnan jól lehetett látni. Csak néztem, hogyan zúdul le a hatalmas víztömeg, zubogva, le a mélységbe, hogy aztán a tóban lenyugodjon.
- Ez nagyon szép - állapítottam meg elbűvölve. Szorosan öleltem magamhoz a lányt, amikor eszembe jutott valami.
- Szeretsz úszni? - kérdeztem tőle lelkesen és már húztam is magammal kézenfogva. Meg sem álltunk addig, ahol a vízesés a tóba csobbant. Vigyorogva dobtam le a felsőm.
- Te nem jössz? Rebecca, ha nem akarod vizes ruhában tölteni az éjszakát, vetkőznöd kell. Majd nem nézek oda. Különben is, a lovaglónadrágodnak nem tenne jót - pillantottam végig a lány formás lábain. Kellő mennyiségű ruha ledobása után már a vízben is voltam és Rebeccára vártam, hogy csatlakozzon.

*Nem sikerült sértődést imitálnom, Cam szinte azonnal rájött, hogy kamuzok. Ezen jót derültem, a szem lefogás után válaszoltam is neki.*
-Úgy nézel, mint aki fel akar falni.*kötöttem az orrára, és inkább hozzá bújtam. Kérdése annyira jól esett, hogy csak egy halk sóhajjal válaszoltam, eddig mindenkit lehurrogtam, hogy nem vagyok szép, ne istenítsen és a többi. Annyira jó volt így állni, hogy egy pillanatra el is felejtettem, hogy a vízesést szeretném megnézni.*
-De, érdekel, csak elveszed az eszem.*suttogtam a válaszom végét, majd kissé elhúzódva tőle megfogta a kezem, apró kis kacsóm úgy tűnt el a markában, mintha oda teremtették volna. Már nem villámlott annyira, de Cam mellett minden annyira eltörpült, hogy már nem féltem. Hamar a vízeséshez értünk, a látvány gyönyörű volt. Míg Cam meg nem szólalt.*
-Úszni?*néztem rá meglepetten, majd már húzott is a vízesés széléig. Felsikkantottam, és megtorpantam, visszaléptem kettőt, majd megráztam a fejem.*
-Nincs az a földi pokol amiért én leugrok innen Cam! Mi több... Úszni sem tudok.*rázogattam a fejem, és még hátrébb léptem. Amint megszabadult a felsőjétől szemérmetlenül néztem végig izmos felsőtestén.*
-Taníts meg úszni!*kértem csendesen, miközben lassan vetkőzni kezdtem, nem voltam szívbajos, a hasított bőr lovaglónadrágot viszont féltettem. Cam már a vízben volt, én pedig a magasságtól is féltem, ott álltam a kiszögellésen, és nem tudtam eldönteni, hogy mit tegyek. Újra hátrálni kezdtem, ez nekem nem sikerülhet. Mire kettőt pislogtam, már futottam is a "szakadék" felé, hogy a végén leugorhassak, és újra Cam közelébe kerüljek. Sikítottam ahogy lefelé zuhantam, eléggé meredek húzás volt ez tőlem. Aztán a vízbe értem, és már nem is kaptam levegőt. Ösztönösen felfelé rúgtam magam, míg a tüdőm nem jutott oxigénhez. Egyből a fiút kezdtem keresni, nem is volt olyan messze. Ügyetlenül mellé evickéltem, és karjaimat a nyakába akasztottam, gondolván, hogy ő majd gálánsan a víz fölött tartja a fejem.*

//Kövi post már a vízeséshez menjen//

&Zoey

Most az egyszer fordult elő velem, hogy teljesen elborult az agyam. Annyira, hogy nem akartam látni senkit. Se Zo-t, se Sarah-t... senkit. Egyszerűen ùgy éreztem, hogy most a vicces fiù messze jár, s a helyét evy borùsabb lelkű valaki veszi át. Az ilyesmi sajnos nagyon nem jò, s ritkán is fordul elő az én esetemben. Persze vannak napok, amikor jobb elkerülni. Talán a mai is ilyen volt. Igazábòl hiányzott apám, s hiányoltam magam mellől egy anyát is. Nem ártana, ha lenne testvérem, de ettől megfosztottak. Szòval... mindegy. Inkább nem is gondolok semmire. Hazamentem, gyorsan feldobtam vali ebédet, s ekkor vettem észre, hogy a fejem annyira máshol jár, hogy valami laktatò helyett kdabiggyesztettem két szánalmas hamburgert, amiben csak saláta volt, illetve a zöldségek, mert nem volt itthon darálthùs, amiből a hùspogácsát meg tudtam volna csinálni. Tudtam, hogy ez nem ebéd, de ma többre nem voltam képes. Kissé szánalmasnak éreztem magam, amiért ezt teszem a lányok elé, de ez van. A fehér ingemet egy hatalmas piros paca díszítette, a farmeromra meg sár tapadt, mivel sikerült eltaknyolnom hazafele jövet. Hiába... a mai napom kész balszerencse. Èreztem, hogy el kell mennem, kiszellőztetni a fejem, mert ez így nagyon nem lesz jò. Írtam egy "Majd jövök! Pudzi:Ad" felíratù cetlit, s mikor a konyhaasztalra raktam, kulcs zörgését hallottam a zárban. Nincs más lehetőség. Ha nem akarom, hogy Barátaim utánam jöjjenek, ki kell másznom az ablakon. Gyorsan kinyitottam, s mikor Zoey csilingelő hangját meghallottam, pont akkor tűntem el a làtòkörből. Nem szòrakoztam azzal, hogy becsukjam az ablakot, azonnal megindultam a vakvilágba. A lábaim önkétlenül a kedvemc helyemre vittek. Ahol mindig egyedül szoktam lenni. Reméltem, hogy pár òràcska csendet nyertem ezzsl a kiruccanással.