Diablo állása

Rebecca lovának, a gyönyörű fekete fríz lónak a boksza.

*Végre ismét eljött egy gyönyörű nap, viszont a többivel ellentétben most meg kellett várjam az estét. Igazából nem csak Diablo-hoz jöttem ki, hanem Cameron-nak üzentem nap közben, hogy este ha szeretne találkozhatunk, csak apám elől kell bujkálni. Egyenlőre legalább is. Viszont, hogy ne bukjak le szépen felszerszámoztam a csődörömet, remélvén, hogy rá tudom majd venni a fiatal lovászfiút, hogy tartson velem egy éjszakai lovaglásra. Amint elkészültem felültem az etető szélére, és vártam, hogy felbukkanjon a kidolgozott testű görög isten. Azóta figyelem, mióta akkor először összenéztünk, és először beszéltünk. Charlie-t azóta kifaggattam a fiúról, és úgy érzem, hogy közös hangra lelhetek vele, csak az apám... Diablo ekkor odanyomta az orrát az ölembe, én pedig megsimogattam a termetes lovat. Egy répát vettem elő a zsebemből, majd oda adtam neki.*
-A következőt majd a lovaglás után kapod meg.*kacagom el magam, és eltolom, hogy ne kunyeráljon többet. Leugrok az etető széléről, majd kilesek a bokszból, kezdek türelmetlen lenni, mert nem szeretek sokat várni, igaz megvártam míg apám elalszik, de ki tudja, hogy nem-e ébred fel... Nem indul a keresésemre, és nem kap-e rajta Cameronnal...*
-Igyekezhetne ez a fiú.*zsörtölődök kicsit Diablo-nak, akit igazából nem zavar az én nyomorom, elvan a saját kis répa csemegéjével.*

Egész nap izgatott voltam. Amióta megláttam Rebeccát, a főnököm lányát, mindig csak őt lestem, mikor kaphatom el egyetlen pillantását akár, már az is elég volt, hogy jól teljen a napom. Így aztán alig hittem el, hogy ez a szépség üzent, hogy találkozni akar velem. Este, a sötétben, mint a titkos szerelmesek, hogy le ne bukjunk az apja előtt. Na jó, ennyire még nem engedem szabadjára a fantáziám. Az, hogy találkozni akar velem, még nem azt jelenti, hogy akar is tőlem valamit. Legalábbis nem feltétlen olyat, amit én is szeretnék. Nem hagytam, hogy ez a gondolat elvonja a figyelmem a munkától. Keményen dolgoztam egész nap, de nem könnyítette meg a dolgom, hogy nekem kellett betanítanom egy új lovászfiút. Nem tehet róla, én is voltam kezdő, nem is olyan régen, de most kifejezetten idegesített, hogy lassan csinál mindent. Már későre járt. Idegenes néztem az órámat. Mindjárt találkozom Rebeccával. Nem volt elég az izgatottság, idegességgel is párosult, mert biztos voltam benne, hogy el fogok késni. Nem hagyhatjuk félbe a munkát, mert akkor reggel megkapjuk a magunkét.
- Hagyd ezt, majd én megcsinálom - toltam arrébb az új fiút és kapkodva befejeztem, amit elkezdett. Miután elmondtam neki, holnap mikor és hol találkozunk, rohantam a szobámba. Át kell öltöznöm. Nem, le is kéne zuhanyoznom, de már így is késésban vagyok. Rövid tépelődés után mégis a zuhany mellett döntöttem. Ez az egész nem jellemző rám, már kezdtem furán érezni magam, de mégiscsak a ranchtulajdonos lánya akar találkozni velem. Gyors léptekkel, frissen fürödve haladtam az istálló felé. Ahogy beléptem, rögtön megpillantottam a lányt. Természetesen a lovánál várakozott.
- Rebecca... - szólítottam meg, amikor már olyan távolságban voltam, hogy nem kellett túl hangosan kiabálni. Tudtam, hogy ez az egész titkos.
- Ne haragudj, hogy késtem, jöttem volna korábban is, de a munka... - mosolyodtam el, közben lelassítottam a lépteimet, mert már alig pár lépésnyi távolságra voltunk egymástól. Rebecca szemeibe néztem, de zavarba ejtő volt a szépsége, így gyorsan elfordítottam a tekintetem egy pillanatra a lovára.
- Nagyon régóta vársz? - kérdeztem, közben észrevettem, hogy a ló már fel is van szerszámozva.
- Készülsz valahová? - kérdeztem meglepetten, nem gondoltam volna, hogy ilyenkor éjszaka bárhova is kilovagolna egyedül vagy talán pont ezért keresett engem. Nem tudtam magamban hova tenni az üzenetet, de nem is akartam rákérdezni, inkább csak vártam, hogy magától elárulja, mit keresünk itt kettesben az éjszaka közepén. Nem mintha lenne ellene kifogásom, sőt, ha tudná, milyen régóta várok erre a pillanatra. Tudtam, hogy veszélyes a szemébe nézni, mert elveszek a pillantásában. Mégis mélyen a szemeibe néztem, próbáltam ellenállni a kísértésnek. Szerettem a munkám, a származásom, most mégis szerettem volna, ha legalábbis kicsit olyan lehetnék, aki minden tekintetben elég jó egy ilyen szépségnek.

*Csendben várakoztam, nem akartam hangoskodni, még kis kicsit mérges voltam, nem voltam hozzá szokva, hogy bárki is megvárat. Mégis valahol mélyen örültem, hogy várhatok, és izgulhatok, hogy mit fogok majd mondani, ha Cameron ideér. Hogy fogom megszólítani, és hogyan merjek ránézni? Végül is ha megnézzük két évvel akkor is idősebb, mint én, tehát nem viselkedhetek kislányként. A lovaglás pedig egy jó ürügy arra, hogy kicsit mégis vele lehessek, hogy lássam milyen ha senki nincs körülötte, ha nem kell félni, hogy lebukunk a nagyfőnök előtt. Csak arra figyeltem fel, hogy Diablo hegyezni kezdi a fülét, aztán meghallottam a fiú hangját a hátam mögött, azonnal megfordultam, ezzel elveszítve az egyensúlyom, ezért reflexszerűen nyúltam a lovam után. Sután éreztem magam, és először meg sem tudtam szólalni. Csak néztem ahogy elkapja rólam a pillantását, és a lovamat nézi.*
-Szia Cameron.*találtam meg végre a hangom, és óvatosan oldalra hajtottam a fejem, fürkésző pillantásokkal mértem végig. Mikor elkezdett magyarázkodni elmosolyodtam, de eltakartam a kezemmel a számat, nem kinevetni akarom, csak megmosolyogtam a próbálkozását a magyarázkodást illetően.*
-Ugyan hagyd csak, kibírtam. És tudom a munka fontos.*mosolygok rá lágyan, majd megpaskolom a lovamat, és megrázom a fejem a kérdésére válaszként. Annyira nem vártam sokat, és ki is bírtam, tehát nincs probléma. A következő kérdése már jobban tetszett, lágyan a szemébe néztem, és bólintottam.*
-Igen, készülök, csak nem egyedül fogok menni. Azt viszont nem tudom, hogy neked van-e itt lovad, ezért nem tudtam, hogy melyiket nyergeljem fel neked. Egy éjszakai lovaglásra szeretnélek elhívni. Közben pedig tudunk majd beszélgetni.*istenem de nagyon sután hangzott... Mint egy kis tini p!cs@ az első randiján. Viszont ezt a ballépésemet korrigálnom kellene.*
-Tehát mit mondasz? Elég bátor vagy ehhez? Ha nincs lovad a háromévesek közül választhatsz egyet. Ők már masszívan edzésben vannak.*találtam meg a hangom, és talán ki is ütöttem az előző hibás mondatomat. Ha nem, akkor már van egy rossz pontom. Diablo ekkor lökött egyet rajtam az ajtó felé, én pedig elnevettem magam. Tudtam, hogy már nagyon szeretne kimenni ezért inkább kinyitottam a boksz ajtót.*
-Viszont azt meg kell mondanom ha nem sietsz, akkor én itt hagylak, Diablo türelmetlenebb, mint én. Nem szeret sokáig egy helyben lenni, főleg ha fel van már szerszámozva.*vonok vállat, és kérdőn nézek a fiúra, hogy akkor most mi is lesz. Egyáltalán van-e itt lova, vagy valamelyik hároméves lesz Diablo párja ma este.*

Azt eddig is gondoltam, hogy készül valahova, de nem akartam elhinni, amit mondott. Komolyan azért hívott ide, hogy lovagoljunk? Nem tudtam magamban hova tenni ezt a dolgot. Egyrészt örültem neki, nagyon, mert ezekszerint velem akar lenni, legalábbis kellően szimpatikus vagyok neki ahhoz, hogy engem válasszon társaságnak a lovagláshoz, másrészt viszont az is eszembe jutott, hogy talán csak nem mer kimenni egyedül éjszaka. Ahogy magyarázkodni kezdett és próbálta kivágni magát egy kislányos, édes elszólásból, mosoly játszott az ajkaim körül. Pont úgy hangzott, mintha most hívott volna el randizni, ráadásul mintha először csinált volna ilyet. Kicsit zavarban volt, ami még ellenállhatatlanabb bájt kölcsönzött a lánynak, de hamar visszanyerte a magabiztos arcát. A lova kezdett türelmetlen lenni, kiengedte, ekkor esett le, hogy a válaszomra vár.
- Persze, van lovam, méghozzá ott - mutattam az egyik boksz felé.
- Csődör, de talán attól még megfelelő társaság lesz Diablonak - vigyorogtam a lányra, de engem jelenleg kicsit sem érdekelt, mit akarnak a lovak. Még mindig a meglepetés okozta hatás alatt voltam, hogy a ranchtulajdonos lánya velem akar lovagolni. Még akkor is, ha tényleg csak lovagolni. A türelmetlen ló után mentem, pont arra volt Adonisz boksza. A szokottnál is gyorsabban szerszámoztam fel a lovam, aztán várakozóan a lányra pillantottam.
- Na mehetünk? - mosolyogtam rá a vállam felett, mert közben még mindig a lovammal voltam elfoglalva. Eléggé tapasztalt lovasnak számítok, már gyerekkoromban is többet ültem lovon, mint amennyit a gyerekeknek szánt játékokkal töltöttem, mégis tudtam, hogy Rebecca feltehetően legalább ugyanolyan jó lovas, sőt talán még jobb is, mint én, hiszen sorra nyeri a versenyeket is. Ez viszont most nem verseny. Ez most sokkal nehezebb. Itt a lehetőség, ki kell használnom, jó benyomást kell tennem Rebeccára. Talán most lehetőségem lesz kicsit közelebbről megismerni. Amióta megláttam a lányt, erre várok. Nem gondoltam volna, hogy erre lehetőségem lesz, főleg nem úgy, hogy maga Rebecca hív el, ezekszerint egy éjszakai lovaglásra. Kivezettük a lovakat az istállóból, aztán fel is ültünk a termetes állatokra.
- Indulhatunk Rebecca? - néztem a lány szemeibe. Olyan jó volt kimondani a nevét. Szélesen elmosolyodtam, le sem tudtam volna tagadni, mennyire élvezem a helyzetet.

*Amint Cameron megmutatta a lovát, arra indultam Diabloval. Csendben figyeltem miközben a fiú felszerszámozta a lovát, magamban pedig elkönyveltem, hogy már most jó lovasnak tartom, pedig még csak azt láttam ahogy felszerszámozza a lovát.*
-Persze, hogy mehetünk.*egy gyors mosolyt engedtem meg magamnak, majd nyeregbe szálltam, úgy léptettem ki az istállóból. Egy pillanatra elnéztem a házunk felé, az egész sötét volt, apám még nem fedezte fel a kis "szökésemet", egyedül Charlie tudott erről, viszont a tréneremben megbíztam. Mikor Cameron is nyeregbe szállt megigazítottam a kengyeleket, és lassan elindultam, várva, hogy a fiú utánam jöjjön. Kicsit féltem, de tudtam merre is szándékozok menni.*
-Szeretsz itt dolgozni?*teszem fel végre percek múlva az első kérdésemet, miközben lassú sétában tartottam Diablo-t, most nem edzünk, csak kicsit... jobban szeretem ha velem van. Mert tudom, hogy megvéd. A legelők között haladtunk el, kifelé indultam a birtokról, gyönyörű holdvilágos éjszaka volt, és még meleg ahhoz, hogy ne kelljen kabát. Hasított bőr lovaglónadrágomon megcsillant a hold fénye, én pedig pár pillanatig elbűvölve néztem. Végül tekintetem ismét Cameron-ra szegeződött.*
-Azt mondják egész ügyes lovas vagy, jól felszerszámoztad a lovat, de ha adhatnék egy tanácsot...*kezdtem bele, tudom unalmas téma, de valamivel el kell kezdeni a társalgást, nekem pedig még fel kell oldódni.*
-Akkor legközelebb mielőtt felszállsz a lovadra, akkor a hasánál a hevedert még egyszer ellenőrzöd. Vannak a lovaknak olyan szokásaik amivel a gazdáikat bosszantják. Például, hogy nyergelés közben úgy szívják be a levegőt, hogy a hevedert nem a megszokott lyukba kapcsolod, hanem egy nagyobb fesztávra lévőbe, aztán lovaglás közben kiengedik a levegőt te pedig lepottyansz az elcsúszó nyereg miatt.*magyaráztam is meg gyorsan a kis tanácsomat, és megsimogattam a lovam nyakát. Eközben elértük az erdő szélét, Diablo hátracsapta a füleit, jelezve ezzel, hogy nem tetszik neki, hogy este kell erre jönnie. De tudtam, hogy megbízik bennem, ezért tovább ment.*
-Merre tanultál mielőtt hozzánk jöttél?*pillantok újra a fiúra, és a fák ágai között pislogok fel a holdra.*

//Ide még várom a válaszodat, aztán a következő post már az erdőbe megy.//

Ahogy kimentünk az istállóból, éppen fel akartam szállni a nyeregbe, amikor észrevettem, hogy Rebecca a házuk felé pillant. Nem tettem szóvá, de kicsit furának tartottam. Azért kíváncsi lennék, hogy azért járunk tilosban, mert éjszaka nem mehetne ki vagy csak velem nem mehet ki. A lány hangja szakította meg a gondolatmenetem, miközben mögötte haladtam. Mellékerültünk a lovammal és csak akkor válaszoltam a kérdésére.
- Persze, hogy szeretek. Nagyon hálás vagyok az édesapádnak, amiért alkalmaz a farmján. Azért az elég nagy szó, ha valaki itt dolgozhat - vallottam be, közben lopva a lányra pillantottam.
- Azt csinálom, amit mindig is szerettem, amihez értek. Nincs ellenemre a tanulás, de azért a fizikai munka élvezetesebb - vallottam be kisfiús mosollyal. Nem voltam benne biztos, hogy látta, bár a hold megvilágított minket. Csend volt és nyugalom, ami nappal nem igazán mondható el, akkor nagy az élet a ranch-en. Ismét Rebecca hangja törte meg a csendet. Elég cikinek éreztem a helyzetet, hogy ő kezdeményezi a beszélgetést. A lovakkal jól elvagyok, de most látszik igazán, milyen kevés időt töltöttem lányok társasában. Főleg ilyen szép lányok társaságában. Kissé nehezemre esett feloldódni, de ezt a problémát el is felejtettem, amikor a szépség felbosszantott. Először meglepetten hallgattam, ahogy bevallotta akaratlanul is, hogy utánam érdeklődött.
- Szóval leellenőriztél, mielőtt kijöttél velem a sötétben? - kérdeztem megjátszott sértődéssel, de valójában elég jól szórakoztam a helyzeten. El is nevettem magam, de ezután tényleg okom lett volna megsértődni. Gondoltam, hogy ő is csak beszélgetést kezdeményez és csak jót akar, mégsem szeretem, ha a lovas technikáimat kritizálják.
- Köszönöm a tanácsot, megfogadom, majd legközelebb így járok el. Én már lovon ültem, amikor te születtél, de az nem kérdés, hogy jobb lovas vagy - zártam le a témát szárazon és kissé hűvös hangnemben. Nem akartam megbántani, de valahogy nem gondoltam jó szórakozásnak, hogy a sötétben, az erdő felé haladva pont az én hibáimat kellene megvitatnunk.
- Otthon tanultam lovagolni, sőt mindent otthon tanultam meg. A lovak között éreztem magam a legjobban, még a munkát is szívesen csináltam. Egyébként meg nemrég jelentkeztem az egyetemre, a munka mellett próbálom kézbentartani ezt is - válaszoltam Rebecca kérdésére, miközben elértük az erdő határát. A lovaknak láthatóan nem tetszett, hogy éjszaka erre kell járniuk, de haladtunk tovább.
- Kijutottunk a farmról lebukás nélkül. Valójában miért is kell bújkálnunk? - leptem meg a lányt a kérdéssel.
- És te mit csinálsz Rebecca, amikor éppen nem a lovaddal vagy? - tettem fel a kérdést és érdeklődve pillantottam a lányra.