Mia & Blake hálószobája

by **Mia Ryder** Csüt. Nov. 21, 2013 7:32 pm

Ez is eljött. Már a nyolcadik hónap vége. Talán sok, talán kevés, mindenesetre nekem elrepült az idő, olyan, mintha csak most tudtam volna meg, hogy babánk lesz, aztán azt, hogy egyből kettő és szinte már csak pár nap választ el attól, hogy végre a karjainkban tarthassuk őket. Egy kislányt és egy meglepetésbabát. A kislányunk nem rám ütött, az biztos, hiszen amint lehetősége volt, szégyenlősség nélkül megmutatta magát nekünk, a másik pici viszont úgy döntött, hagy nekünk meglepetést. Nem bánom, bármi is lesz, de tudom, Blake örülne egy kisfiúnak. Hát, még van rá esélye. A gondolatra elmosolyodok és végigsimítok a kicsinek nem nevezhető hasamon. Érthető, hiszen a nyolcadik hónapban már mindenki tekintélyes méretű, bennem pedig ketten vannak. Mintha csak tudnák, hogy róluk van szó, máris heves rugdosásba kezd az egyikük, aztán a másikuk is, ennyi idő elteltével már tudom, mennyi az a rúgás, ami belefér az egyik picitől és mikor mozognak ketten. Újabban szinte mindig, hiszen kevés a helyük. Egy újabb párnát nyomok a hátam mögé, már sehogy sem kényelmes, de nem panaszkodok sokat, szerintem legalábbis nem. A tv-t kapcsolgatom, próbálok így az ágyban félig fekve, félig ülve lazulni egy kicsit, de semmi nem köt le. A film legalábbis nem, de pontosan tudom, mihez lenne kedvem. Csak még egy szeretkezés a szülés és a hosszú kényszerszabadság előtt. Persze tudom, valószínűleg eszembe sem fog akkor jutni, örülni fogok, ha két baba mellett egyáltalán aludni tudok kicsit, de akkor is rossz belegondolni, hogy szinte egy percünk sem lesz kettőnkre. Pedig kell. Minden szerepet be akarok tölteni, ahogy eddig is. Van itt valami, ami nem hagy nyugodni. Pár napja megőrültek a hormonjaim, aminek Blake egészen biztosan örülne, de nem most. Fogalmam sincs, hogyan vegyem rá, hogy csak még egyszer, egy óvatos menettől semmi bajom nem lesz, sőt, a doki is megmondta, hogy már bármikor jöhetnek a picik, ezzel legfeljebb csak rásegítünk kicsit. Helyezkedek kicsit, nem hiszem el, fogalmam sincs mikor éreztem ekkora őrült vágyat legutóbb. Blake még a fürdőben van. Egy egyszerű, hosszabb póló van rajtam, bár elvileg bő lenne, most teljesen kitöltöm, meg egy bugyi. Utóbbitól meg is szabadulok, teljesen átnedvesedett, így csak ledobom az ágy mellé és visszabújok a takaró alá. A hasam simogatva várom, hogy Blake végre bebújjon mellém az ágyba.

by **Blake Hudson** Csüt. Nov. 21, 2013 9:08 pm

*Fel sem fogom, hogy mikor voltam utoljára ilyen felszabadult, mint most a zuhany alatt. Mia-val mostanában mindig harcolnom kell, hogy van amit nem tartok jó ötletnek, míg ő nagyon is annak hiszi. Nehéz távol tartani azoktól a dolgoktól ami sok mozgást igényel, köztük van a két test reakciója is, persze nekem sem tetszik ez a megvonás, de Mia és a kicsik egészsége az első. Kieresztem a gőzt, a mai napom eleve fárasztó volt, félig az irodában félig itthon melóztam, bár itt előbb lefáradtam, mint a munkahelyen. Az én egyetlenemet féken tartani, felér egy öt éves kínzással. Meglepő könnyedséggel nyugtáztam, hogy a fürdő ma csak az enyém, ezt pedig ki is használom, mert amíg lehet én ki nem mászok a zuhany alól. Pedig máskor nem csinálnék ilyet, de most különösen jól esik. Aztán véget ér a jó világ, mert tudom, hogy ki kell mennem, ugyanis hárman várnak rám. Kilépve a zuhany alól megtörölközök felveszem a friss boxert, meg egy pólót, majd így indulok vissza a szerelmemhez.*
-Meg se szólalj, hogy mit szeretnél csinálni inkább. Neked pihenni kell.*pillantásom az ágy mellé ejtett bugyira vándorol, megrázom a fejem, majd Mia mellé ülök.*
-Tuti nem bírnád ki? Kicsit sem?*teszem fel a kérdést végigsimítva az arcán, aztán egy puha csókot nyomok ajkaira. Rossz nézni, hogy szenved, de... Ha eddig kibírta, akkor most miért ne tudna várni még egy kicsit? Nekem is rossz, kegyetlenül, de megérthetne engem is. Nagyjából sejtem mit érez, de persze rosszabb meg is élni, mint csak elképzelni. Így mászok Mia fölé, hogy apró puszikat hintsek a pocakjára, aztán óvatosan haladok feljebb. Nem azért, hogy még jobban feltüzeljem, elég csak ránézni, olyan, mint egy ugrásra kész tigris, hanem azért, hogy újabb csókot lophassak tőle.*

by **Mia Ryder** Pént. Nov. 22, 2013 10:07 am

Olyan türelmetlen vagyok, hogy óráknak tűnik, mire Blake végre megjelenik. Biztos nem volt olyan sokáig a fürdőben, de egyszerűen minden perc kínzás, amit külön töltünk. Így aztán széles mosolyra húzódik a szám, amikor végre megjelenik az ajtóban, de nem tart sokáig, nagyon jól tudja, mivel lehet elvenni a kedvem. Máskor imádom, hogy ennyire figyelmes, de miért kellett egyből meglátnia azt a bugyit? Vagy elég csak rámnéznie és máris tudja? Vagy csak túl sokat nyafogtam miatta az utóbbi időben? Talán mind együtt.
- De te is tudod, hogy egész nap pihenek. Tudom, jó ideig nem fogok, de jelenleg úgy érzem, nem is akarok. Már unom ezt a semmittevést, semmi bajom, nem kell mindig pihenni – nyafogok megint egy kört, de nem érzem szükségét ennyi pihenésnek. Legszívesebben az ágyból sem engedne ki, a házból is leginkább csak akkor, ha dokihoz kell menni. Tudom, ha tehetné inkább házhoz hívná, de nekem kell annyi kimozdulás. Pedig de utálom… Mégis, legalább addig is megmozdulhatok.
- Tuti nem bírom ki. Kicsit sem – rázom meg a fejem, mint egy durcás gyerek. Nem elégszem meg a csókkal, mindig csak eddig jutunk, de most több kell, most tényleg úgy érzem, megőrülök, ha nem ér hozzám.
- Nem bírom Blake, szükségem van az érintésedre, éreznem kell, hogy… vagy… ez a baj igaz? – ekkor esik le, hogy talán azon túl, hogy félti a babákat meg engem, más oka is lehet annak, amiért nem hajlandó a csóknál tovább menni.
- Nem kívánsz igaz? Nem csodálom, hatalmas vagyok – sóhajtok fel és zavartan más irányba pillantok. Hogy ez eddig nem jutott eszembe. Talán jobb neki a semmi is, minthogy velem kelljen csinálnia. Apró puszikat nyom a hasamra, én meg elnyomok egy nyögést, ahogy végül ajkaimra tapad.
- Csinálj valamit… kérlek… - nyögöm bele a csókba szinte kétségbeesetten. Fogalmam sincs mi van velem, de egészen biztos, hogy nem csak a megzavarodott hormonjaim tehetnek erről az egészről. Kívánom. Nagyon.
- Már azt sem tudom mikor értél hozzám úgy legutóbb. A doki is azt mondta, hogy nem lehet semmi gond, legfeljebb… Beindul a szülés, de amúgy is, már majdnem kilenc hónaposak, az ikrek nem szokták eddig bírni és… Annyira kívánlak – ujjaimmal végigsimítok a karján, becsúsznak a póló alá, egészen a válláig. Még az ujjaim is bizseregnek attól, hogy hozzáérek.
- Kérlek Blake… Szeretkezzünk. Csak egyszer – a kezem már a combjára vándorol és nagyon lassan halad a boxer felé.

by **Blake Hudson** Vas. Nov. 24, 2013 5:37 pm

+18

*Nagyra nyílnak a szemeim, amint Mia elkezd hülyeségeket beszélni. Legszívesebben kifordulnék az ajtón és magára hagynám, hogy gondolkodjon. Mégsem teszem, mert az ágyra ülök és csókra hajolok. Csak ez után kezdek bele a szokásos szent beszédbe.*
-Mia, nem hiszem el, hogy gondolhatsz ilyet. Szerinted ha nem kívánnálak, nem léptem volna már ki a bejárati ajtón milliószor? Szerinted akkor egy ágyban aludnánk? Eljegyeztelek volna, ha nem kívánnálak? Egyszerűen csak féltelek Mia! Értsél meg végre!*szinte már könyörgök neki, ezt egy ideje mindig el kell játszanom, viszont ha végre kibújnak a picik, talán Mia is megnyugszik végre. Kétségbe esett kérésére viszont már én sem bírom magam tovább türtőztetni. A csók tüzesebb lesz, Mia ujjai nyomán a bőröm tüzel, felmorranok, eddig bírtam tovább.*
-Szeretlek Mia!*suttogom a bőrére ahogy megszabadítom a pólótól, számomra ő a legcsodálatosabb nő és anyuka a világon. A gyermekeinket hordja a szíve alatt, és van képe olyat mondani, hogy nem kívánom. Ujjam a lábai közé csúszik, finoman merül el benne, kicsit izgatom, csókolom továbbra is, majd lassan az oldalára fordítom, mögé mászok és így teszem végre újra magamévá. Kínzó lassúsággal mozgok benne, eleve nem akarom, hogy bármi baj legyen, hogy fájjon, azt meg nem akarom megkockáztatni. Túl jól ismerem a testét, most mégis ismeretlennek hat. Belecsókolok a nyakába, majd egyik kezem a pocakjára teszem, kicsit gyorsítok a tempón, még a vágy is eluralkodik rajtam, de persze az első, hogy kedvesemnek jó legyen.*

by **Mia Ryder** Vas. Nov. 24, 2013 9:35 pm

+18

Jön a szokásos vita. Persze nem vita, de nem egyezik az álláspontunk. Tudom, Blake-nek már elege lehet belőle, de nem tehetek róla, bizonytalan vagyok, mióta egyre csak hízok. Valójában nem lehetne egy szavam sem, állítólag, ha nem lenne nagy hasam, meg sem mondaná senki, hogy terhes vagyok, nem híztam sokat, de azért mégiscsak két baba van bennem.
- Igen, tudom, igazad van szerelmem, nem is úgy értettem, én csak... Túl nagy vagyok – zárom le röviden, nem akarok megint arról beszélni, hogy már a sokadik nadrágot tettem a szekrény aljába és szerintem többet már rám sem fog jönni, de ki tudja. Ez most nem az a pillanat, egészen mást szeretnék.
- Én megértelek, de nem lesz semmi bajom. Akkor lesz, ha nem érsz hozzám végre. Akkor megőrülök – sóhajtok fel, közben már egyre szenvedélyesebben simít végig rajtam, egyre inkább vágytól fűtött a csókja. Nem tudok ellenállni. Végre talán nem fog majd megállni egy bizonyos ponton. Úgy tűnik igazam lesz, hiszen lekerül rólam a felső, Blake ujjai pedig rátalálnak a legérzékenyebb pontomra. Valószínűleg meglepődik, mennyire nedves vagyok már most. Ujjai nyomán pedig csak fokozódik, ahogy elmerül bennem, testem egyre több nedvességgel válaszol, szinte már folyik belőlem. Alsó ajkamba harapok, de így sem tudok csendben maradni. Hangosabban nyögök fel, mint gondolnám. Nem tudom mit csinálunk, csak azt, hogy ez nagyon jó. Blake az oldalamra fordít és mögém kerül, ekkora hassal máshogy már nem is menne. Nem kell sokat várnom, elmerül bennem, én pedig átadom magam a kéjes érzésnek. Ez annyira jó. Mozogni kezd bennem, először lassan, aztán gyorsít, egyre jobban űz minket a beteljesülés felé. Keze a hasamon, rácsúsztatom az enyémet és hangos nyögésekkel adom a tudtára, nagyon is jó, amit csinál. Egyszerre érünk a csúcsra.
- Szeretlek Blake – suttogom levegő után kapkodva, szerelmesen. Fogalmam sincs mennyi ideig simogatjuk még egymást, egy idő után elnyom az álom. Terhesen már egy menet is megterhelő, régebben meg le sem tudtunk állni. Gyanítom Blake-nek még lenne kedve, de egyre is alig tudtam rávenni, biztosra veszem, hogy nem fog kezdeményezni, így aztán hagyom, hogy nehéz pillám lehúzzák a szemem és álomba merüljek. Fogalmam sincs mikor ébredek. Blake még mindig ölel, kint még sötét van, én pedig fázom. Furán érzem magam, de semmi különöset nem érzek, így csak a pólóm veszem fel, óvatosan, hogy Blake fel ne ébredjen. Gond nélkül vissza is alszom. Akkor még. A következő ébredésnél még mindig sötét van. Nem vagyok biztos benne, hogy az a görcs, amit éreztem, valóságos volt vagy csak álmodtam, de ahogy kinyitom a szemem, rájövök. Újabb görcsöt érzek, egészen lent, olyat, amit eddig még egyszer sem. Erős és fájdalmas. A hasamhoz kapom a kezem. Szinte levegőt sem veszek addig, amíg el nem múlik. Abban a pillanatban nehéz eldönteni, hogy a fájdalom vagy az ijedtség a nagyobb, de amint elmúlik az érzés, felülök az ágyon.
- Blake... szerelmem... ébredj. Azt hiszem kezdődik. Olyan, mintha fájásaim lennének. Legalábbis azt hiszem azok – finoman simogatom, aztán amikor nem ugrik egyből, kicsit erőteljesebben érek hozzá. Hangom kétségbeesett, fogalmam sincs, mit kellene csinálnom. Elvileg tudom, de jelen pillanatban nincs egy normális gondolatom sem. Ez az egész meglepetésként ért, annak ellenére, hogy tudtam, bármikor megszülethetnek a kicsik. Úgy néz ki, eldöntötték mikor akarnak.

by **Blake Hudson** Hétf. Nov. 25, 2013 8:19 pm

+18

*Persze, hogy nem tudok neki ellen állni, hogy is tehetném, mikor már mióta tartom magam távol tőle, hogy ne legyen bajuk. Nekem az az első, hogy biztonságban és egészségesek legyenek. Pillanatokkal később már újra az enyém a teste, igaz kicsit más a felállás, mint eddig, de így is minden rezdülését érzem. Mikor kezem a pocakjára vándorol az övé az enyémre siklik, elmosolyodok, majd végül gyorsítok a tempón, nem tudok tovább nyugton lenni, kívánom, hogy ne kívánnám, mikor Ő életem szerelme?! Együtt érünk a csúcsra, nevét nyögve élvezem az orgazmus utórezgéseit. Aztán a nyakába csókolok és magamhoz vonom miután kihúzódok belőle.*
-Én is szeretlek.*suttogom a hajába egy puszit követően. Percek múlva érzem, hogy elalszik, így magunkra húzom a takarót, még kicsit simogatom a pocakját, kicsit tévézek, aztán úgy döntök kikészítem a holnapi ruhám, reggel nem lesz kedvem ezzel bajlódni. Aztán gondolok egyet és valamiért elkezdem összekészíteni a kis sporttáskába azt amire Mianak szüksége lehet a kórházban. Végül fáradtan fekszem vissza szerelmem mellé, hogy az álommanó engem is meglátogasson. Jó érzéssel tölt el, hogy az a lány van velem, aki miatt képes vagyok megváltozni, még mosolygok is mikor megérzem puha érintését, magamhoz akarom húzni, még nem akarok felkelni, de aztán egy erőteljesebb érintés ránt ki az álomvilágból és Mia kétségbe esett hangja. Hála a megérzéseimnek, a pakolással már nem kell foglalkozni, még Miának is készítettem ki mára ruhát. Felpattanok, aztán szórakozottan adok egy csókot ajkaira.*
-Nyugi, itt vagyok veled. Nem lesz gond. Öltözz, beviszlek a kórházba.*kimászok az ágyból, majd elveszem a ruháit a fotelból és átnyújtom, közben fél kézzel már én is öltözök. Azt hiszem szép reggelem lesz. Míg kedvesem feltornázza a cuccokat magára, én csinálok két szendvicset, és beszólok a munkahelyre, hogy szülni készül a feleségem, valószínűleg a héten nem leszek elérhető. Mire visszaérek a szobába, már csak a sport táskát kell felkapnom, illetve a kismamát kisegíteni a kocsiig.*

by **Mia Ryder** Szer. Nov. 27, 2013 1:08 pm

Ez első finom simogatásra nem ébredt fel, de ahogy meghallotta a hangom, egyből kipattantak a szemei. Pedig látszólag nyugodt volt, legalábbis olyan természetesen jelenette ki a dolgokat, mintha ő nem izgulna. Pedig az kizárt, egyszerűen csak jól titkolja. Jól is teszi. Ha kimutatná, valószínűleg én még jobban félnék. Még ennél is jobban.
- Te kikészítetted a ruhákat és össze is pakoltál? Ezt mind mikor? Még… Utána? – ki sem merem mondani, teljesen elpirulok. Én szinte egyből elaludtam, neki még volt energiája pakolni. Forró csókkal köszönöm meg, egyelőre újabb görcsnek nyoma sincs. Így aztán eljön belőlem az aggódó énem.
- Mindent betettél? Ugye pelenkát és babaruhákat is? – kérdezek rá, tudom, hogy mindenre gondol, de legalább addig is elterelem a gondolataimat. Nem tudom követni az eseményeket, csak teszem, amit mond, nagy nehezen felöltözök, hallom, ahogy telefonál, de nem bírom ki, hogy utána ne szóljak bele a dolgába.
- Szerelmem, nyugodtan dolgozhatsz ám a héten… Ki tudja mikor engednek haza minket, különben is, inkább utána lenne jó, ha itthon tudnál tölteni egy hetet velünk – jegyzem meg, közben a felsőt próbálom felvenni. Olyan, mintha tegnap óta még nagyobb lennék. Alig jön rám és ez idegesítő. Végre úgy tűnik, kibújnak a picik és a karjaimban tarthatom őket. Blake már kapja is fel a táskát, én viszont leülök az ágy szélére.
- Várjunk még egy kicsit… Most nem is érzem – nézek rá panaszos szemekkel, fogalmam sincs mi volt ez, de fájt. Nagyon fájt. Most viszont egyáltalán nem érzem. Kezemmel a hasam simogatom megállás nélkül, picit rugdosnak, de semmi más nincs. Aztán amikor kicsit nem figyelek rá, amikor kezdem azt hinni, csak közeleg a szülés, de ez még nem az, akkora erejű görcs tör rám, hogy akaratlanul is felkiáltok és Blake keze után nyúlok, teljesen összegörnyedve.
- Mégis – nyögöm ki erőltetett mosollyal, levegő után kapkodva.
- De még ne… még maradjunk. Azt mondta a doki, ha még nem folyt el a magzatvíz és 10-20 percesek a fájások, akkor nem kell sietni. Még nem akarok – nyöszörgök, mint egy gyerek, pedig éppen szülni készülök.

by Ajánlott tartalom

Mia & Blake hálószobája

Mia & Blake hálószobája

Re: Mia & Blake hálószobája

Re: Mia & Blake hálószobája

Re: Mia & Blake hálószobája

Re: Mia & Blake hálószobája

Re: Mia & Blake hálószobája

Re: Mia & Blake hálószobája

Re: Mia & Blake hálószobája

Re: Mia & Blake hálószobája