Zoey Sideris Wayland

♦ ZOEY SIDERIS WAYLAND ♦

♦ ♦ 21 ♦ ♦ ♦ 1991. Július. 1. Németország ♦ ♦ ♦ lány ♦ ♦ ♦ Polgár ♦ ♦ ♦Titulus: Full Metal Girl♦ ♦



♦ ♦JELLEM♦ ♦
Makacs, önfejű, egyáltalán nem hallgat senkire, ezért folyton bajba sodródik. Mondhatnánk azt is, hogy Zoey szó szerint mágnese a bajnak. Az első találkozásoknál nem igazán mosolyog, olykor csak 1-2 szót lehet váltani vele. Igazából ember legyen a talpán aki képes betörni ezt a lányt. Vagy akár csak megmaradni mellette kicsit huzamosabb ideig. Mivel színművészetire jár, sokszor azt gondolják, hogy ez a fagyos, jeges, elutasító álca csak egy szerep számára, pedig nem. Fiatalabb korában rengeteg trauma érte, ezért ezt az utat választotta, hogy ne bánthassák meg olyan könnyen. Kevés barátja van, pontosan azért, mert megválogatja, hogy kit enged magához közel.
Szokásai, hobbik: Amiről legegyszerűbben felismered az a Zoey féle fagyos mosoly, melynek jelentése: "Kicsinállak, és élvezni fogom!" Ha zavarban van a haját csavargatja, és rend szerint mindig másfelé pillant el. A hobbija az élete kifordítása, a szerepjáték, mikor bármilyen karaktert meg tud formálni csupán az arca játékával


♦ ♦KÜLSŐ♦ ♦
Szeme: Barna szem, néha csillog, néha fagyos, ez a hangulatától függ.
Haja: Barna haj, hol hullámos, hol vasalva van, a legtöbb esetben kiengedve hordja.
Érdekesség: Nyelv piercing-gel rendelkezik, és egy tetoválással ami a derekán van.
Alkata: Modell alkat.
Ruházat: Mindig a legújabb divat szerint öltözik, a ruhatára mesébe illő színekkel van tele. Magassarkú cipellőit egyszerűen imádja, de mikor edz akkor csak kedvenc futócipője jöhet szóba.[/size]


♦ ♦LOVAM♦ ♦
Nincs.



♦ ♦FÉLELMEK & AMIBEN KIEMELKEDŐ & AMIBEN ROSSZ♦ ♦
Mitől fél: A magánytól.

Amiben kiemelkedő: A színjátékban.

Amiben rossz: Az érzelmei kimutatásában.


♦ ♦MÚLT♦ ♦
"Hol volt hol nem volt... Régi nóta száll, volt két idegen, aki hirtelen, egymásra talált..."

Igen az én történetem is ott kezdődik, mint mindenki másé, a szülők egymás iránti szeretetéből. Gyönyörű nyári nap volt, mikor úgy döntöttem, hogy világra jövök, a kiírás szerint egy nappal korábbra vártak, de én jó nőhöz hűségesen egy napot késtem. Az mesélték egész csöndes baba voltam, mikor elsétáltak a házunk előtt sosem hallottak gyermek sírást, így mikor édesanyám babakocsiba tett és kivitt levegőzni mindig rácsodálkoztak, hogy neki már babája van. Édesapám cégvezető volt Németországban, anya pedig divattervező, szeretetben nevelkedtem, és óvtak mindentől. Az iskolában jó tanuló voltam, legalábbis az általános suliban, aztán történt egy baleset. Anyáék nyaralni indultak mikor kijártam a 8 elemit, én is velük mentem, Hollandia volt az úti cél, és a tenger. Most így visszagondolva, oda is érhettünk volna... Egy rohadék nem figyelt az egyik kanyarnál és átjött a mi sávunkba telibe kapta az autónkat, a szüleim azonnal szörnyethaltak, engem pedig kritikus állapottal szállítottak kórházba. Minden álmom szerte foszlott mikor tudatosult bennem ez a veszteség, műtöttek is, hetek múlva tudtam csak megszólalni, hogy kinyöghessem a mamámat hívják fel nekem. Nagyi persze 30 perc elteltével ott is volt mellettem. Próbált megnyugtatni, de igazából senkinek sem sikerült. Teljesen összeomlottam, már nem tudtam hová tartozom a világban. Hónapokig sántítottam, de elkezdtem a középiskolát. Ott persze mindenki tudni akarta, hogy mi történt velem, én pedig mégsem mondtam semmit, holott nagyon fájt, és tudtam, hogy erről beszélnem kellene valakinek, de én már elfelejtettem bízni is. Sokan próbáltak jó kedvre deríteni, de akit tudtam azt gyorsan leszereltem és inkább csendes magányomba burkolóztam. Nem füllentek, a középiskolából két nagyon jó barátom lett, Sarah a vidám csacsogó kislány, és Adrian aki minden pillanatban azon volt, hogy vagy felszed, vagy csak úgy megnevettet. Mondanom sem kell inkább az utóbbi sikerült neki, igazi kis móka mester volt. Sarah hiába unszolt, hogy de próbáljam meg vele, nekem is kell a boldogság, én letisztáztam Ad-el, hogy képtelen vagyok ekkora bizalmat újra belefektetni az életem hullámvasútjába. Ezt végül mind a ketten meg is értették, és valójában ez volt a célom. Sosem voltam egy hangos lány, de egyszer úgy isten igazából ki kellett engednem a hangomat. Sarah, Adrian és én bulizni mentünk még a főiskola előtt, és valami irtó nagy balhéba keveredtünk, mind a hárman elég sokat ittunk, de szokás szerint én voltam a legjózanabb. Sarah-t betalálták a helyi drogosok, Adriant pedig péppé szerették volna verni, mert hogy mi az, hogy két nővel van. Már akkorra kifejlesztettem a szokásommá vállt fagyos mosolyom, és míg szép lassan kifelé terelgettem a barátaimat, addig egy két istenes oda szúrt mondatot is elejtettem. Igazából sosem féltem, mindig úgy álltam a dolgokhoz, hogy ha meghalok, akkor újra a szüleimmel lehetek. Nem is kellett több a drogos társaságnak, egyből utánunk indultak, csakhogy nekem volt egy plusz ász a tarsolyomban, az ottani kidobó csávó nyáron bővítette háromra a baráti listámat. Kevinnek sem kellett több, míg Sarah-t és Adriant biztonságba helyezte, addig nekem volt lehetőségem felmérni az "ellenséget" boxer, vipera, sokkoló... Hűűű, kemény ellenfelek, cipő... pont megfelel egy orv támadásnak, semmi acélbetét csak sportcipő, ilyenkor pedig jól jön ha a nőcin tűsarkú van. Aki a legközelebb állt hozzám gondolatfoszlányom utolsó traktusában el is csípett, aztán én sem haboztam, olyat vágtam a lábfejébe, hogy szerintem ilyet még ő sem élt, nemhogy én. Aztán végre megérkezett Kevin, semmi kedvem nem volt mögé bújni, tudok én "harcolni" a magam nőies módján, de van akinek nem tudok nemet mondani, az pedig a kidobó csávóm. Az ügy ezek után pillanatok alatt rendeződött, egy pofon sem csattant el, ettől kicsit szomorú lettem, az adrenalin szintem is elpárolgóban volt, így már csak a barátaimat kellett összekapnom. A jelentések szerint épp telefonálnak... Jó ezt lefordítom nektek: A fehér nagy kerámia királlyal kommunikáltak. Még mindig nem értitek? Róka fogta csukát játszottak... Úgy érzem ez nektek aztán igazán bonyolult, nos tehát: Lehányták a cipőjüket, majd a wc-t is megbombázták... De inkább ez jöjjön ki, mint az orvos. És mondjátok, hogy nincs igazam, na ugye, hogy igazam van.

A nyár végül eltelt, és mindenki új utakra lépett, hármunkat kivéve. Mi Seaton felé vettük az irányt, a világ legjobb színművészeti főiskolája felé. Engem igazából a musical ág vonzott, Adriant a humoristák csábították el, Sarah pedig végül úgy döntött, hogy sulit vált, és inkább jelmez tervező lesz, mert azt akarja, hogy az ő ruháit viseljem majd, mikor egyszer a nagyközönség elé lépek, ami ugyebár még messze van. Most pedig ott tartunk, hogy hárman lakunk egy albérletben, a fősuli mellett dolgozunk, én néha meglátogatom a nagyit és olyankor hetekre eltűnök. Visszatérve pedig mindig hozok valami finom német csokit a barátaimnak. Már két éve taposom a fősulit, ez a harmadik, és mint érzem egyre nehezebb, de nem baj, hamarosan vége. Az énektanárom pedig külön meg van velem elégedve, már csak kicsit jobban neki kellene feküdnöm a tanulásnak, és akár még profi is lehetnék...

Elköltöztem... Muszáj volt és Adrian jött velem... Jason... Futó kaland lenne? Nem tudom, de akkor belőlem nem eszik.

♦ ♦PÉLDA JÁTÉK♦ ♦
*Nem gondoltam, hogy az ismeretlennek bármiféle magyarázattal tartoznék. Inkább örüljön annak, hogy őt nem találták be. Miközben a sikátor falához préseltem sikerült belepillantanom azokba a tengerkék szemekbe. Már majdnem megszólaltam, de pont ekkor rohantak el szinte mellettünk az üldözőim. Ahogy eltűntek elléptem az idegentől, kilestem a sikátorból, majd futásnak eredtem. Nem is jutottam messzire, elkapták a karom. Megpördültem, hogy lássam ki az, de már ütésre emeltem a kezem, hogy védekezhessek, de amint megláttam ki az a kezem leesett az oldalam mellé. A fiú hozzám szólt, magyarázatot várt, pech! Egy ház takarásába húzott, fogalmam sem volt mit tenne vele, ha nem beszélnék. Az arcomra fagyott maszkot még mindig nem vettem le, akkor sem mikor kijelentette, hogy vérzek. Megfogtam a felsőm ujját és újra megtöröltem az arcomat. Észre sem vettem, hogy arra játszik, ne tudjak ellépni előle. Ez már csak akkor tudatosult bennem, mikor hátam a ház falának nyomódott, a mellkasom pedig az övének feszült. Nem tudtam felfogni, hogy megint ez történik velem. Azon imádkoztam, hogy legalább ő ne bántson. Arcomon viszont még mindig nem látszott egy csepp érzelem sem. Újra nekem szegezett egy kérdést, mire felszegtem a fejem, hogy a szemébe nézhessek.*
-Tök egyszerű... De ne legyünk ilyen faragatlanok.*szólaltam meg végül és kicsit eltoltam magamtól.*
-Zoey Wayland, aki beléd csapódott.*nyújtottam felé a kezem, most már nem készültem elfutni a srác szeme mindent elárult, nem bántana. Én viszont nem mosolyogtam... Még mindig képtelen voltam. Aztán egy mély levegőt véve mindent ledaráltam neki.*
-A lakótársaim szórakozni mentek, én ma nem vágytam erre, inkább a magányra, így sétálni indultam mikor azok az alakok betaláltak. Nem hiába lett a kabátomból csak mellény... Kaptam egy pofont, gondolom a csávón valami éles gyűrű volt, franc se tudja, aztán a cipőm sarkát bevetve úgy tűnik megmenekültem, hacsak nem te vagy a bandavezér, mert akkor csöbörből vödörbe kerültem.*fejeztem be hosszú monológomat, majd a srácra pillantottam.*
-Jó ha akarnám abból sem lenne semmi, túl ártatlan képed van hozzá. Meghívhatlak egy igazi forrócsokira?*kérdeztem rá kedvesen, de a mosoly még mindig nem tűnt fel az arcomon. Igazából, ha az előbb a magányról hadováltam neki, akkor most miért akarok vele lenni? Tuti meghülyültem, vagy lázas vagyok. Más ötletem nincs. Őszintén, lehet csak az volt a bajom, hogy nem a megszokott társaság kell? Bele nyúltam a szűk nadrágom zsebébe és előhalásztam egy zsebkendőt, újra megtöröltem az ajkam fölötti részt ahol a vágást sejtettem.*
-Segítenél?*nyújtottam a fiú felé egy tiszta zsepit, ő lehet jobban látja mi a helyzet, mint én. Ahogy végeztünk kivettem a kezéből a véres zsepit, és az enyémmel együtt a közeli kukába dobtam. Visszafordultam Jason felé és kérdő pillantást vetettem rá.*
-Akkor jössz...?*tettem fel a kérdést utoljára és vártam a válaszára.*
-Söröm is van, ha a forrócsoki nem vonz.*tettem egy végső ajánlatot vigyorogva, majd hátat fordítottam neki és elindultam. Majd jön ha szeretne.*

♦ ♦ Play by - Nina Dobrev ♦ ♦